Pénteken szeretnénk benneteket újból Szekszárdra invitálni, ahol a Rolling Pub-ban a Spirit Circle csapat által útjára indított Tech-Noise sorozat 3. rendezvényén Davko főszereplése mellett Jozsa/Rosco, cenTro és Ajdi a pakolja majd a talpalávalót! Nincs más dolgotok mint március 13-án ellátogatni Szekszárdra a Rolling Pub-ba egy fergeteges TSapatásra!
Szabó Dávid azaz Davko 14 éves kora óta foglalkozik diszkózással és napjainkra már a partyszervezés is tevékenységi köreibe tartozik a Kecskemét környéki fiatal tehetségnek.
A legtöbb fiatal dj-hez hasonlóan, Ő is zenemániás és először sulibulik alkalmával szórakoztatta a közönséget.
Ezalatt a 2 év alatt szép lassan elsajátítja a zenélés rejtelmeit, aminek meg is lett a gyümölcse. A kitartás eredményeként, már 15 évesen ismertebb és tapasztaltabb lemezlovasok mellett rezidensi poszton dolgozhatott a cserkeszőlői Forrás Disco-ban minden szombaton, ahol a fiatal lemezlovasra egyre többen figyeltek fel remek technikai képességeit illetően a mixelésben, és a zenék szelektálásában is kitűnt a bulik alatt.
16 évesen rezidense volt annak a sorozatnak, ami mélyebben foglalkozott a house zenével és lehetőséget kapott az underground party bemelegítésére, mint állandó warm up dj. Ebben az időszakban hallotta őt a hazai szcéna több jelentősebb szereplője is akik mind mind elismerően szóltak róla. (Dandy, Chriss, Sanfranciscobeat)
2007-től havi 2 alkalommal, saját estekkel lepte meg a helyi zeneőrülteket és ez idő alatt rengeteg tapasztalatra tett szert, vendégül látva az ország több neves lemezlovasát.
2010-ben már a Relax Café – Relax Progression klubest rezidense, szervezője!
A warm up szerep, az amit a legjobban szeret mert ilyenkor tud igazán kibontakozni, a kellemesebb művészibb deep-ebb világban, valamint igazi kihívást jelent számára jól megalapozni egy vendég lemezlovas előtt az estét.
2013-ban csatlakozik a Truesounds csapathoz.
esemény: https://www.facebook.com/events/1544692002457199/
Belépő: 800 Ft
Start 22:00 End 4:00
HELYSZÍN: Rolling Rock Pub Szekszárd (7100 Szekszárd Széchenyi u. 18-20.)]]>