Február 14-én, az Akváriumban ünnepeljük 10. évfordulónkat, ahol extra vizuál installációval és NVC Merch pulttal is készülünk.
Számunkra is hihetetlen, de kereken 10 éve tapossuk a budapesti éjszakát, ennyi év alatt pedig rengeteg minden történt. Hónapról-hónapra szállítottuk Budapestre az elektronikus könnyűzene nemzetközi hírű produkcióit, miközben a hazai előadók fejlődését is próbáltuk segíteni. Kineveltük a jól különválasztható karakterű Casino Bangkok ésSelected Sounds sorozatokat, újjáépítettük az Electronic Beats-et Magyarországon és létrehoztuk a közönségünk egyik kedvenc találkozóhelyét, a Központot.
Az egyszeri és megismételhetetlen évforduló elsőszámú headlinere ki más lehetne, mint a csapat történetével szorosan összefonódott Extrawelt, akik saját maguk jelentkeztek be az eseményre, emellett pedig másik nagy kedvencünk, Max Cooper is bemutatja lenyűgöző, élő audiovizuál show-ját, az Emergence-t.
Arne Schaffhausen és Wayan Raabe, azaz az Extrawelt sikerének titka, hogy zenéjük otthoni pihenéshez éppannyira passzol, mint a klubok mellbevágó hangrendszereihez. Duójuk 2005-ben mutatkozott be James Holden kiadóján, később azonban Sven Väth Cocoon Recordings-a vált otthonukká. Itt bontakozott ki az az electronicából house felé mozduló gazdag hangzásvilág, ami előtt máig mindenki fejet hajt Tokyotól Berlinig.
Max Cooper dallamközpontú tánczenéje az utóbbi években rohamtempóban vált egyre ismertebbé. Bemutatkozó nagylemeze, a kristálytiszta technóból építkező Human olyan sikereket ért el, hogy angol elektronikus zenei előadólétére már Észak-Amerikában is rendszeresen megfordul. Az NVC születésnapjára az ősszel bemutatott Emergence show-val érkezik, ami számtalan grafikus és programozó közreműködésével, hónapokon keresztül készült. A különleges audiovizuális élmény a prímszámoktól indulva meséli el az univerzum kialakulásának történetét – élmény az agynak, impulzus a lábnak.
Minden születésnap édesebb az előzőnél, ennél kerekebb pedig már tényleg csak a 100. lesz.
Esemény: https://www.facebook.com/events/1385268345112957/?fref=ts

]]>