Olaszországból érkezik a Mad City első külföldi fellépője

A MadCity csapata szinte már hazajár a Corvin Bar-ba, legutóbb novemberben látták vendégül a Radiozora adásaiból is ismerős Katamiit és mondhatjuk ismét a feje tetejére állították a kistermet. Decemberben viszont egy kicsit vadabb vizekre eveznek és még az ünnepek előtt meglepnek titeket az első határon túli fellépőjükkel. Céljuk, hogy a szórakozásotokat új szintre emeljék azáltal, hogy új neveket mutatnak be, a már rongyosra hallgatottak helyett és mindezt a megszokott MadCity klub hangulatban tegyék.

Aki járt már náluk, tudja miről beszélünk. Egészen egyedi oldalról fogják meg a Techno életérzést, minden a szórakoztatásnak és a zenének van alárendelve Ehhez csatlakozik december 15-én Richard Cleber egyenesen Olaszországból.

A srácok készítettek egy rövid videót is a bulihoz, ahonnan megtudhatjuk honnan jött az ötlet az előadó kiválasztására 😀

Richard már tíz éves korában elkezdett megismerkedni a tánczenékkel, a kilencvenes évek house zenei irányzataival. 2007-ben kezdett el játszani kisebb klubokban Nápolyban, ugyanakkor nem sokkal később a dj-zés mellett lett egy új szenvedélye is a producerkedés. Ekkor kezdett el megismerkedni a zeneírással, az Ableton és a Fruity Loops programokkal.

2011 februárjában jelent meg az első zenéje a “Sonido Profundo”. Pár évvel később már olyan nevekkel dolgozott együtt mint Eddie Amador, Toni Varga, De La Swing, Marc Maya circuit Elrow, Fideles, Chube.ka, D.formation, Alejandro Fernandez, Alberto Tolo és még sorolhatnánk. Hamar felfigyeltek rá a kiadók is, az impozáns lista magáért beszél: Elrow Music , Deeperfect, King Street Sounds, Bush, Pornographic Recordings, Relief, Loose.

Rezidensek:

Gra3o
HiBoo
Woody Woodpekkerer
+ Szegedi Timi live vocal
Visual by Spec_VJ_Worx

Belépő:

Elővételben: 1500 Huf
Helyszínen: 2000 Huf
Az elővételes jegyeket a Bázis Store-ban tudjátok megvenni limitált számban, úgyhogy ha eddig nem tettétek volna irány a Bázis!

Esemény: https://www.facebook.com/events/138433496804191/


Szólj hozzá!

Leave a Comment