Sorozatunkban olyan dj-ket szeretnénk bemutatni nektek, akik egyre nagyobb nemzetközi sikereknek örvendenek, miközben még igen csak fiatalok, vagy már nem is éppen olyan fiatalok, de hazánkba még nem jutottak el. 

niereich.jpg

Eredeti neve Peter Linsberger. 1981-ben született Mürzzuschlagban, egy osztrák kisvárosban. Dj karrierje 14 évesen kezdődött, egy helyi klubban pörgette a lemezeket. Zenei karrierjét azonban hamarosan parkoló pályára helyezte, mivel a sportban is óriási tehetségnek számított. Szép sikereket ért el snowboardban és síelésben is, azonban hamarosan visszatért a zeneiparba, miután rájött, hogy szíve a techoért dobog csak igazán. 2010-ben gyökeres változás állt be az életében. Megszületett a Niereich-project. Mondhatni mindent egy lapra tett fel. Otthagyta a munkáját, eladta az autóját, polgári életéből mindent hátrahagyott csak azért, hogy megvalósítssa az álmait. Stílusát a megalkuvást nem tűrő sötét minimal és pumpin techno jellemzi. Olyan neves művészek számára készített remixet, mint például Space Djz, Tom Hades,Torsten Kanzler, Chris Hope & Andre Walter, D-Unity, AnGy KoRe, Virgil Enzinger, Octave One. Az elmúlt két évben saját zenéi jelentek meg olyan kiadóknál, mint például a Nachtsrom Schallplatten, DMOM, Mastertraxx TK Records, a Construct Rhythm.  Saját labeljének a neve Audio Stimulation Recordings. Mint tudjuk, kockázat nélkül nincs nyereség, Peter pedig úgy tűnik helyesen tett két évvel ezelőtt. Fellépő naptára egyre sűrűbb, bejárta a legnagyobb német klubokat és fesztiválokat, zenélt az Amsterdam Dance Event-en, de például a lengyel Maydayen is találkozhatunk a nevével novemberben. Zenei ajánlatunk tőle pedig nem is lehetne aktuálisabb, az alábbi linken a hétvégi Nature One-on elkövetett egy órás live produkcióját hallgathatjuk meg! Jelenleg az egyik legaktuálisabb, trendformáló techno művész a kontinensen, reményeink szerint mihamarabb találkozhatunk a nevével idehaza is, segítünk: booking@abstract-online.de 🙂