Tegnapelőtt összegyűjtöttünk néhány újévi jókívánságot. Azóta befutott egy újabb jelölt, Radioslave pedig egyből learatta a babérokat. A Rekids kiadó feje összeszedte azokat a pontokat, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy valakiből profi DJ váljon.
Az első pontban rögtön kiderül, mi a véleménye az egész szcénáról. Az illetőnek először is meg kell győződnie arról, hogy kiváló hazudozó. Ez feltétlenül szükséges, nincs értelme tovább csinálni, ha az ember nem tud hazudni.
Továbbá mindenképpen fontos Berlinbe költözni és ott jó barátságot kötni egy befolyásos DJ-vel, promóterrel vagy pedig lemezbolt tulajdonosával. Radioslave szavai szerint nem az a fontos, amit tudsz, hanem az, hogy kit ismersz.
Ha megvannak az újdonsült barátok, akkor keresni kell egy underground ghost producert, aki össze tud dobni egy olyan EP-t, ami mindenkinek az ínyére lesz. Ehhez szükség lesz egy csomó pénzre, már csak a titoktartási kötelezettség betartása érdekében is.
Egyébként Radioslave jegyzében kimaradt a hármas pont. De mit is várunk egy angoltól, amikor a Global Underground is simán kihagyta a kettes számú megjelenést.
Ami még nagyon fontos: attól még, hogy valaki DJ, nem fontos, hogy keverni is tudjon. Nagyon fontos tanulmányozni a közösségi médiát. Ez a siker kulcsa, teljes energiát kell belefektetni a Facebook, illetve Instagram fiókok kezelésébe. Fontos az imidzs, el kell merülni divatblogok tartalmában, meg kell alkotni az ideális külsőt és megjelenést.
Akit érdekel a teljes bejegyzés, itt tudja elolvasni angolul:
]]>