Anoosh Raki és Arash Shadram ( akiket a filmből Blade & Beard néven ismerhetünk) màr egy ideje úton vannak, hogy a Raving Iran című alkotàst népszerűsítsék. Susanne Regina Meures,filmje két teheráni dj harcát mutatja be az általuk szeretett zenéért egy világban, ahol a hanyatló nyugat mételyének hírnökeiként tekintenek rájuk.

A filmet nyáron Budapesten is bemutatták. A páros a londoni Village Underground-ban megrendezett Unleash partysorozaton is fellépet volna és a filmet is promózzák. A Genfben székelő svájci nagykövetség azonban elutasította Anoosh vízumkérelmét,  Arash pedig még választ sem kapott a hatóságtól.

A filmet egyébként Dalstonban, London mellett mutatták volna be. A szervezők egy közleményt is kiadtak: „Szomorúan értesültünk a páros vízumproblémáiról. Nagyon fontos lenne, ha Nagy-Britanniában is promózni tudják a filmet. Nem csak kettőjük hihetetlen története miatt, hanem azért is, hogy ezzel új perspektívákat nyissanak a Közel-Kelettel kapcsolatosan. Sok fiatal szereti az elektronikus zenét Iránban és talán ez a film is segíthet abban, hogy az ottani elnyomó rezsimet gyengítse”.

A rendezvényt ennek ellenére megtartják a Village Undergroundban, Blade & Beard helyett Amirali fog beugrani.

Ne felejtsük el, hogy Dubfire, Sharam, Aril Brikha és Lotfi Begi is iráni származású.

RAVING IRAN Trailer (facebook.com/RavingIran; www.ravingiran.com) from Christian Frei on Vimeo.