Greg Sol aka Soós Gergely 29 éves és körülbelül 12 éve foglalkozik az elektronikus zenével.
Kezdetben a szokásos iskolai és házibulik adták meg a kezdő lökést. Akkoriban még a progressive house és a tribal vonal volt a divat (ami nem egyenlő a mai progressive house-al…), majd fokozatosan a house, tech-house felé vette az irányt , de természetesen az állandó vonal ami megmaradt a TECHNO ! Greg bakeliten kezdett el zenélni, majd jött a CDJ és három éve állt át a lap top használatára . Nem a zenélés leegyszerűsítése, hanem inkább a végtelen lehetőségek tárháza miatt ! Elmondása szerint szereti a dinamizmust, a táncolható, groove-osabb, zenéket, illetve azokat, amiknek van mondanivalója „A zenével egyfajta üzenetet szeretnék közvetíteni az embereknek, érzést „átadni”. Amikor ez sikerül, és ennek szemmel látható jelet veszem észre a közönségen, az egy igazi pozitív dolog a számomra.. J” !  Több helyen is sikerült már megcsillantania tehetségét mind Budapesten mind vidéken egyaránt (  D1, régi és az új Kashmir, R33, kisebb nagyobb fesztiválok ).
Greg jövőbeni tervei között szerepel saját zene illetve remix készítése is!

Norwell aka Semsei Balázs körülbelül 6-7 éve kezdett el komolyabban foglalkozni az elektronikus zenével, azóta a hazai fesztiválok és clubestek mellett megjárta már Hollandiát , Csehországot és Szlovákiát is ! Eleinte szoftverekkel majd ezt kibővítve szintetizátorral és hardwerre vásárolt hangokkal igyekezett zenéket írni. Manapság a számítógépet másra sem használja mint felvételre és dob samplingre.
Norwell eddig 3 EP megjelenéssel büszkélkedhet! Az első a kanadai Shabu Recordings-nál, a második a szintén kanadai Box Records-nál jött ki fél évvel később, majd kicsit több mint egy év hallgatás után, nemrég a Beachcoma-nál (Fairmont, Metope és Sid Le Rock féle kiadó) volt egy 2 számos megjelenése! Mindezek mellett egy közös albumot adott ki S Olbrichttal a londoni Cleaning Tapes-nél, amit a Fact Magazine beválogatott a hónap legjobb kazettái közé! (ezúton is szívből gratulálunk hozzá :) ) Az elmúlt 1-1.5 év alatt több remixe is megjelent. Elmondása szerint nem ontja magából megjelenéseket de mint tudjuk „jó munkához idő kell” !
Legújabb EP-je már teljesen kész és a jövő év elején számíthatunk tőle egy még újabb megjelenésre ! Tavasszal/nyár elején pedig jön az első album a Farbwechselnél!

A warm upról a házigazda páros, Jozsa / Rosco gondoskodik!

Cím: Király utca 46.
Időpont: 2014. október 3. este 9-től hajnali 3-ig.
Facebook event: https://www.facebook.com/events/792844400758637