Gyakran mondják, hogy a mainsteram az underground zenéből táplálkozik. Az elektronikus zene története megélt már számos meglepő kollaborációt. Na de hogy a sztárallűröktől mentes, angol tört techno Istene, akit előbb néznél középiskolás tanárnak, mint DJ-nek és a botrányhős Lady Gaga egy produkcióban szerepeljen? Ez még viccnek is rossz. Annyira távol áll a két személyiség egymástól, mint Makótól Jeruzsálem. Két hete mi is ledöbbentünk, amikor Lady Gaga ILYET postolt a falára.

„Sok művész munkásságát követem figyelemmel. Úgy gondolom, hogy mindig van mit tanulni a nagy előadóktól. Így aztán a feleségemmel együtt elmentünk októberben Lady Gaga birminghami koncertjére. Meglepve tapasztaltam, hogy az egyik warm up, Lady Starlight valódi techno szettel készült. Aki aztán így szólt a színpadon: „Nagyon örülök, hogy ma este Birminghamben léphetek fel, hiszen ez egyik példaképem, Surgeon is innen származik.” Majdnem lefordultam a székről meglepetésemben, és akkor még enyhén fejeztem ki magam.”A koncert végén aztán találkoztak is egymással.

„Ő olyan, mintha a másik felem lenne,  technotestvér, akivel elszakítottak bennünket születéskor. Novemberben újra visszatértek Birminghambe, adta magát, hogy együtt is fellépjünk. Életem talán legnagyszerűbb élménye volt, csodálatosan működik közöttünk a kémia a színpadon. Lady Gaga kijött az öltözőjéből, hogy megnézzen minket a színpadon. Teljesen lenyűgözte őt is az az energia, amit mi akkor ott létrehoztunk. Olyannyira, hogy megkért bennünket, hogy az utolsó turnéállomásán, Párizsban is lépjünk fel együtt.”

Az underground mestere levonja a végső következtetést: „Természetesen tisztában voltunk vele, hogy az emberek meg fognak lepődni. Ez az egész annyira abszurd, soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen meg fog történni valaha, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az univerzum által küldött jeleket. Ennél jobb alkalmam úgysem lesz, hogy provokáljam az embereket. Vegyék észre a különböző zenei stílusok közötti kapcsolatot!”

Via [Bloc Weekend]
Photo: The Quietus