Az angol house legenda, Danny Howells nem hiszem, hogy különösebb bemutatásra szorulna bárkinek is hazánkban aki kicsit jártas az elektronikus zenék világában. Közel két évtizedes pályafutása során szinte minden jelentős sorozatnak készített legalébb egy mixalbumot, legyen szó Renaissance epizódokról, Global Underground dupláról, legutóbb pedig a Balance kérte fel egy közös projektre. Közben világszerte fellépett a legjobb klubokban mint DJ, ahol 6-8 vagy akár 12 órás maratoni szettel örvendeztette meg a rajongókat. Produceri munkáit szintén a house szcéna leghíresebb platformjai prezentálták, emellett számos fantasztikus remix is fűződik a nevéhez, elég csak Donna Summer klasszikusát említeni. Egy ideje nem járt már nálunk de nagyon várja a szeptember 17-i fellépést. Vele beszélgettünk:

Mindenekelőtt köszönjük, Danny, hogy válaszolsz kérdéseinkre. Nemrég ért véget a nyári szezon, májusban és júniusban az USA-ban és Mexikóban játszottál, majd Ibizán, végezetül az Egyesült Királyságban. Milyen volt az idei nyári szezon számodra? Kérlek, osztd meg velünk élményeidet!
Nagyon jó volt, köszönöm szépen!! Bámulatos kisebb-nagyobb bulikban jártam, a helyszínek is állatiak voltak, és kellemesen tudtam eltölteni szabadidőmet a bulik között, hogy feltöltődhessem. Közülük kiemelném Glastonbury-t, a kedvenc eseményemet évről évre. David Bowie emlékére játszottam egy szettet, és még egyet Carl Cox után a Glade-ben. Volt négy fantasztikus napom arra, hogy bandákat lássak, a barátaimmal és a családommal legyek.
Mivel sokat utazol, így valamennyire átláthatod, hogy hol is tart a house és klub szcéna szerte a világon. Biztos vagyok benne, hogy sokat változott az elmúlt 5-10 évben. Milyen a house szcéna a világ különböző részein?
Lehetetlen általánosítani, minden városnak vannak jó és rossz oldala is. Néhány hely túlzottan kereskedelmi, de egy városnak van kettő vagy három abszolút lenyűgöző underground klubja is. Ahhoz azonban, hogy igazán meg tudjam ítélni egy város szcénáját, ott kellene laknom. Azonban mindig meg tudok lepődni, különösen akkor, ha új helyre megyek, és nem tudom, hogy mire is számíthatok.

Nagyon elfoglalt lehetsz, így nem juthat sok idő a stúdiómunkákra. 7 évvel ezelőtt, 2009-ben megalapítottad a Dig Deeper kiadót, amin saját produkcióidat adtad ki. 2013 óta azonban a Dig Deeper nem tűnik túl aktívnak. Mi történt a kiadóval?
Annyira sok zenét adtam ki rövid idő alatt, hogy eljutottam arra a szintre, amikor úgy éreztem, már nem tudnék „újat” alkotni. Azok a zenék, amiket igazán élveztem csinálni, kevésbé érdekelték az embereket, így úgy döntöttem, hogy tartok egy hosszabb szünetet, és 100 %-ban a DJ-zésre koncentrálok.
Mi volt az első benyomásod az elektronikus zenéről, és úgy általában magáról a zenéről? Ha jól tudom, Hastingsban születtél, akárcsak John Digweed. Milyen volt az éjszakai élet Hastingsban akkoriban, és jelenleg milyen?
Rendszeresen ellátogatom Hastings-ba, mivel a családom ott lakik. Nemrégiben nyitották meg újra a Pier klubot, ami rengeteg rendezvénynek ad otthont, szóval úgy tűnik, a városka újra fejlődni látszik pár év elhanyagoltság után. Az én időmben ez a kis városka egészen elképesztő volt… Mindenki ismert mindenkit, és mindig volt valami történés. Ha éppen nem volt klubrendezvény, akkor volt valakinél házibuli, vagy akár egy kis raktárban egy random buli. Szinte minden este buliztam, és emellett nappal dolgoztam. Most már ezt nem tudnám végigcsinálni!

Danny Howells és Hernán Cattáneo

Az emberek gyakran beskatulyázzák a zenei stílusod, de te hogy jellemeznéd saját szavaiddal?
House, minden egyes különböző formában. (KIVÉVE EDM!) 🙂
Rengeteg mix- és válogatásalbumot készítettél a Global Underground számára. Melyik a kedvenced, és miért?
A 24/7, a Day lemez. Ez az egyetlen, amit szeretek hallgatni, általában nem szoktam hallgatni a régi mixeimet. Mindig van újabb és újabb trekk, amit meg kell hallgatnom, ami sok időt vesz igénybe.

A 2000-es években sok klubban játszottál Magyarországon. Nem mindegyik klub üzemel már azóta, viszont azóta sok új hely is részese lett a magyar éjszakai életnek. Melyik volt a kedvenc magyar klubod, megosztasz velünk pár élményt, ami nálunk történt veled?
Volt pár bámulatos élményem Magyarországon, de nehéz kiválasztani közülük egy-két különleges pillanatot. Leginkább a magyarokra emlékszem és arra, hogy mindig óriási ribilliót csapunk együtt.
Mi a helyzet a kulináris élvezetekkel? Sajnálatos, hogy a magyar ételek nagy többségét nem fogod tudni megkóstolni, hiszen teljesen vegán vagy, ha jól tudjuk.
Szomorú dolognak tartom az állatok gyilkolását húsukért, de biztos vagyok benne, hogy találok olyan magyar vegán ételt, ami nem tartalmaz állatot.
Ismert rólad, hogy szereted a hosszú klubszetteket. Nem ritka, hogy 5-6 órás, vagy ettől is hosszabb ideig állsz a DJ pultban. Manapság sok DJ játszik fesztiválokon, ahol leginkább 1,5 – 2 órás DJ szetteket prezentálnak. Mit gondolsz erről?
Más időket élünk, ha a nagyobb eseményekről beszélünk. Más a helyzet Dél-Amerikában, ahol akár 4-5 ezres tömeg előtt is nem ritka, hogy hosszabb szetteket játszanak. Én általában 3 órás szetteket szoktam játszani, és ha nagyon jól érzem magam, simán hosszítok rajta!
És végül, ha már DJ szettekről beszélünk… Mire számíthatunk tőled a szeptember 17-én Budapesten, a Cinema Hall-ban?
Látnom kell, hogy hogyan alakul az este… Soha nem tudom előre, hogy mit vagy hogyan is fogok játszani egészen addig, amíg be nem lépek a klubba, hogy hogyan reagál a közönség, hogyan játszik az előttem lévő DJ, stb. Ez mindannyiunk számára egy meglepetés!
Mit üzennél a rajongóknak, akik eljönnek szombaton?
Rég nem találkoztam a magyar közönséggel. Azt tudom mondani, mint pár napja: kirúgjuk a House oldalát! Alig várom.
Danny Howells 3 órás szettel zárja a Legends of House eseményt.

Az elővételes VIP jegyek elfogytak!
– Az online rendszerben 12:00-tól már a helyszíni áron történik az értékesítés, az ITT elérhető linken.
– az 5 cl-ben 20db VIP jegy még elérhető elővételes áron.
– a helyszínen minden jegytipusból érkezési sorrendben LESZ értékesítés, érkezz időben!
Online jegyértékesítés zárás: péntek 12:00 (kivéve Paypal – 22:30).
Nyomtatott jegyértékesítés zárás: 5 cl-ben szombat 19:00, telefonon leadott rendelés esetén szombat 21:00.
Infó és jegyrendelés éjjel-nappal: +36205162089
Jó szórakozást kíván a Legendary Moments és a Cinema Hall Budapest
Esemény: Legendary Moments pres.: Legends of House]]>