Marco Haas, vagy ahogyan a legtöbben ismerjük T.Raumschmiere vitathatatlanul az e-zenei szcéna egyik legsokoldalúbb és legérdekesebb alakja. A berlini DJ/producer munkássága lassan két évtizedre tekint vissza és olyan felejthetetlen klasszikusok fűződnek a nevéhez mint a 2003-as Monstertruckdriver, az ugyanezen a lemezen található The Game Is Not Over, vagy a Sick Like Me 2005-ből.

Legelső szerzői albuma, a Stromschleifen még 2000-ben jelent meg a saját maga által alapított, Shitkatapult névre keresztelt kiadónál. Ugyanebben az évben került a lemezboltokba a Bolzplatz című kislemeze amely már a Kompakt labelhez köthető ahogy a 2001-es Musick és az idén megjelent Wacker és Jaguar is. Ezekből már sejteni lehetett valamit, ugyanis a mai napon megjelent a Heimat (talán pont ezért lett ez a címe?) album amely szintén a Kompakt már eddig is nagyon színes palettáját díszíti. Hallgassunk is bele: