Tóth Andris és az omegás Benkő László együtt zenélnek pénteken!

A Hangmúzeum Budapest kezdeményezés egy egészen egyedülálló célt tűzött zászlajára: összehozni egy színpadon a magyar elektronikus zene két ikonikus alkotóját, akiknek a munkásságát majd’ harminc év választja el egymástól.

Az egyik oldalon Benkő László, az Omega zenekar billentyűse, akiről kevesen tudják, hogy pionír szerepet töltött be a hazai szintetizátorzenék, a space-hangzás, valamint a kísérleti elektronika kibontásában, szólólemezei a mai napig a műfaj itthoni klasszikusai.

A másik oldalon egy fiatal, de a hazai – sőt, a nemzetközi – színtéren évek óta elismert zeneszerző, zongoraművész és DJ, Andras Toth. Andris az amerikai Alphahouse kiadónál jelentet meg anyagokat, a hihetetlenül sikeres magyar underground kezdeményezés, a Contra Mundum égisze alatt szervez és DJ-zik, olykor pedig szólóesteket tart zongorán, Erik Satie műveiből.

A koncert alatt kiderül, hogy vajon távol esik-e egymástól két generáció zenében, elektronikában, gondolkodásmódban, miközben a háttérben, a vetítőfalon a magyar animáció fénykorának (1960-1980) mesterművei pörögnek majd.

Egyedülálló este lesz, gyertek el!

Belépő: 1500 HUF

Event: https://www.facebook.com/events/1609654125941855/


Szólj hozzá!

Leave a Comment