Vajon miért a fehér ipari kesztyű és a világító rudak váltak a rave kultúra jelképeivé? A válasz egyszerű. A fehér kesztyűt Mickey Mouse-tól és Michael Jacksontól lesték el, mert az extasy hatása alatt a fehér szín és később a világító rudak mozgás közben úgynevezett trai effekt módon jelentek meg a partizók szemében.

A belga techno dj-ket szorosabb kapcsolat fűzi össze, mint gondolnánk. Marco Bailey unokatestvére Redhead, akinek pedig Tom Hades volt az iskolatársa.

Patrick Pulsinger nevére ha nem is sokan, de néhányan biztos emlékeztek még. Ha máshonnan nem is, néhány évvel ezelőtt Funk D’Void előtt zenélt a VOLT fesztiválos Hyperspace-en. Azt azonban már kevesen tudják róla, hogy ő a Hercules & Love Affair 2010-ben megjelent Blue songs című albumának társproducere.

Laurent Garnier 21 évesen Angliába költözött, hogy fejlessze angol tudását. Kezdetben pincérként dolgozott hazája nagykövetségén Londonban, és ez idő alatt többször szolgált fel Erzsébet királynőnek, Diana hercegnőnek és Károly hercegnek egyaránt.

Ryan Reynolds Criminal című filmjében egy jelenetben megszólal a rádió, és bemondják, hogy „a világ legnagyobb DJ-je, Solomun” következik, majd megszólal a Foals – Late Night Solomun remixe.

De a Gomorra című olasz maffiasorozatban is előjön a techno. Az egyik befektetési tanácsadó a lánya szülinpi buliját szervezi, mikor felajánlja, hogy hívja meg nyugodtan azt az ibizazi DJ-t is, akit annyira szeret. Aki nem más, mint Sven Väth

James Holden nevével is találkozhatunk, mégpedig a „The Expanse” című sci-fi sorozatban, mint a Canterbury űrhajó egyik túlélője.

Solomun-éknak egyébként saját focicsapatuk is van! A  HEBC (Hamburger-Eimbsütteler Ballspiel-Club) nevű egyesületet 1911-ben alapították. Felnőtt csapatuk jelenleg a harmadik helyen áll a Landesligában. A klub egyik főtámogatója pedig a Diynamic, ahogyan ez az egyesület honlapjáról is kiderül, ők a mezszponzorok is.

Nem csak Solomun-éknak van saját csapata, hanem Carl Cox-nak is! Ő a motorversenyzés megszállottja, A Carl Cox Motorsport 2013-ban alakult és rövid időn belül több nemzetközi sikert is elértek már a versenyzői.

Ki volt Magyarország első női DJ-je? Bende Zsuzsanna, aki jelenleg az A38 vezető programszervezőjeként tevékenykedik, korábban viszont a Tilos az Á-ban pakolta a lemezeket, világzenétől kezdve az akkori elektronikus zenékig mindent.