Új mixlemezzel érkezik Trentemøller!

9 év után végre jön a Harbour Boat Trips Vol. 02 – Copenhagen!

Szinte hihetetlen, hogy már majdnem 10 év eltelt az első rész megjelenése óta.
Őszintén szólva nem emlékszem már, hogy hogyan találtam rá annak idején, de első hallgatásra olyan hatással volt, hogy azóta is rendszeresen előkerül minden évben. Annyira erős szelekció, olyan csodaszép zenékkel, hogy a hallgatása közben mindig előttem van, ahogy egy ködös kikötőben ülök bámulva csak magam elé ezt hallgatva.
Aki lemaradt volna róla, ITT tudja pótolni, aztán ITT szépen meg is tudja venni cd-t. :)

HBT02

Évekig vártam, kerestem, hogy mikor jön a folytatás, aztán végül teljesen letettem róla.
Pár nappal ezelőtt viszont a semmiből jelentette be Anders, hogy elkészült a második rész, a megjelenési dátum pedig november 23.
Érdekes módon a koppenhágai kikötő marad az utazásunk célpontja, pedig az első lemez címe alapján azt gondoltam volna anno, hogy különböző városok fogják az ihletet (vagy legalábbis a címet) adni, mint a GU széria esetében is.

A tracklist így alakul:

1. Pyrit – Time For Wind
2. A Place To Bury Strangers – Never Coming Back (Trentemøller Remix)
3. The Raveonettes – Expelled From Love
4. How Do I – Knowing Me, Knowing You
5. Kira Skov – I Celebrate My Life (Trentemøller Remix)
6. The Lollipops – Naked When You Come
7. Tropic Of Cancer – Children Of A Lesser God
8. Black Marble – Static
9. One Eye Open (Trentemøller Remix HBT Edit)
10. John Maus & Molly Nilsson – Hey Moon!
11. Transformer Man
12. Slowdive – Slomo
13. Moon Duo – Lost In Light
14. CTM – Paloma Pt.2
15. The KVB – In Deep
16. Levin Goes Lightly – 1989

Jelen állás szerint a Spotify kivételével az összes streaming szolgáltatónál elérhető lesz, illetve megjelenik cd-n és dupla vinyl-en is.
Előrendelni a következő linken lehet: https://trentemoller.lnk.to/hbt2

És íme az ízelítő:


Szólj hozzá!

Leave a Comment