Ha esetleg valaki még nem látta volna: immáron a youtube-on is elérhető a Shockwave partysorozatról készített egy órás film. A huszonegyedik század első évtizedének második legsikeresebb hazai techno rendezvénysorozata az évek során számos helyszínen megfordult: Supersonic Technikum, Kashmir, Tököli Reptér, Millenáris és a Vidámpark. A vendég fellépők között megtalálhattuk Inigo Kennedy, Terence Fixmer, James Ruskin, Rino Cerrone, Joris Voorn, vagy éppen Dave Angel nevét. Sajnos a három rezidens (Carco, Sigee és Kiri) közül ma már szinte teljesen visszavonult, csak szökőévenként egyszer, vagy még annál is ritkábban vállalnak fellépést. Kellemes nosztalgiázást kívánunk!
A főszervező szerepét is betöltő Carco még 18 éves sem múlt el, amikor elindította a Shockwave-et. Múltkor a Facebookon több kulisszatitkot is elárult a rendezvény múltjával kapcsolatban. Az első bejegyzés a legendás „kabátos buli” kapcsán született. Egy mára már lebontott ipari helyszínen került megrendezésre farkasordító januári hidegben. Az óriási méretű csarnokot lehetetlen volt befűteni:
A legnagyobb bukta volt minden szempontból, de aki maradt végül az jól érezte magát 🙂 Ott volt a Mammut mögött ez az üres gyárépület, és mellette volt a Gazdasági Minisztérium, ők voltak a terület fenntartói. Kértünk időpontot valamilyen vezetőhöz, kaptunk, és bementünk hozzá. Elmondtuk, hogy szeretnénk kibérelni a gyárépületet, és mi voltunk a legjobban meglepődve, hogy kiadták. Pintér Gábortól, Isuig mindenki mondta, hogy para lesz a város közepén ezt megcsinálni. És igazuk lett 🙂 folyamatosan csörgött a telfonom, hogy vegyük le a hangerőt. De ez volt a kissebb probléma, hiszen a 300.000 légköbmétert szerettük volna kifűteni pár hőlégbefúvóval, minusz 15 fokban. Az ablakokat bedeszkáztuk ugyan, de ez persze semmit sem ért. Az egyetlen rendezvényünk volt, amit megnéztek a szüleim 🙂 (akkor voltam 18). Azonnal hazaküldtem őket, mert éppen megakartak lincselni minket páran. A hideg ellenére a Inigo Kennedy, és Toky is helytállt, és persze az a párszáz ember aki végül ottmaradt. Kirivel a buli után reggel kisöprögettük a helyet az üres flakonokat összeszedtük és szomorúan nyugtáztuk, hogy ezt kicsit elbaltáztuk. Ennek ellenére, így 15 év után már sokan szép emlékként gondolnak vissza rá.
A legemlékezetesebb bulikat a Vidámparkban rendezték. Ezeknek különlegessége az volt, hogy több játékot is ingyen lehetett használni, miközben egy sátorban dübörgött a techno.
Úgy tünt nekünk a Vidámpark vezetősége akkoriban, mintha az előző rendszerből ottragadtak volna. Egy időutazás volt az egész. Bementünk az igazgatónénihez, ő nem állt szóba velünk. Viszont a marketing igazgató, nagyapánk korú bácsi fogadott minket. Láncdohányos volt. A korkülömbség ellenére komolyan vett minket, és azt mondta, hogy átgondolja, megvitatják és majd keres minket. Éppen nyaraltunk amikor jött a telefon, hogy kiadják nekünk. Úgy éreztük, mintha megnyertük volna az ötös lottót. A mai viszonylatban sem lenne olcsó az a bérlet díj, amit kértek érte, lehetséges, hogy ezzel akartak minket eltántorítani. Kiszámoltuk, hogy ennek ellenére megéri belevágni, és talán kicsit megleptük őket, amikor azt mondtuk nekik, hogy oké nekünk így is megéri… természetesen hazárdíroztunk, hiszen ilyen fiatalon összesen nem volt annyi pénzünk, hogy a rendezvény teljes költségére meglegyen a fedezet. Szóval csak bíztunk abban, hogy talán eljönnek annyian, hogy kitudjunk fizetni mindenkit. Szerencsére ezzel nem volt gond.
Comments are closed for this post.