10 év kihagyás után új köntösben, régi-új stábbal jelentkezik ismét a GlobalFM Hungary internetes rádió. Küldetése, hogy a reklámokkal teletűzdelt világunkban, hirdetés és sallangmentes elektronikus zenét terjesszen, jó minőségben.

„Nem akarjuk megváltani a világot, tényleg csak annyi a cél, hogy legyen egy non-stop elérhető magyar zenei csatorna, ami bárhol és bármikor hallgatható az egész világban, jó minőségben, kis letöltéssel, reklám és beszédmentesen.” – kezdte mondandóját a GlobalFM Hungary tulajdonosa és főszerkesztője Gálik Levente. „Fontosnak tartom, hogy legyen egy mag, aminek mindenki része lehet műsorkészítőként vagy a közönség oldaláról. Az álmunk, kiépíteni egy műfajtól függetlenül elektronikus zenére nyitott közösséget. Amellett, hogy a nagy öregek közül többen rádióznak velünk, szeretnénk lehetőséget adni a bemutatkozásra azoknak a fiatal tehetségek is, akiknek eddig nem adatott meg.”

A rádió székhelye Siófokon van, az éves kínálata pedig két részből áll. Az őszi-téli-tavaszi időszakban non-stop elektronikus zene éjjel-nappal, plusz a tervek között szerepel élő közvetítés klubos rendezvényekről. A nyári szezonban pedig a rádió kitelepül a siófoki Plázsra, ahol délután 14:00-tól egészen naplementéig élőben jelentkezik a hét miden napján, így az sem kizárt, hogy a Plázs strandján akár egy nappali megőrülés is elszabadulhat, miközben koktélokat kortyolgatva hűsölünk a Balaton csillámló vizében.

A GlobalFM hullámhosszán jelentkezik a teljesség igénye nélkül a Piedra, Drifter, Csiqa, és Goyes által megálmodott W3 events radio show; Andras Bader, Misty és Scarface által újraindított ISPodcast; a Favorited files from Chriss Ronson; a Jutasi nevéhez kötődő Boogie Wonderland; a debreceni illetőségű a dr. kotasz, Make Faith, és Bisop strandolós rendezvényének rádiós podcast sorozata a Lake at Field; a miskolci illetőségű Fundacion, TheSokolRadio, és Carry N álomprojectje az NWCC Production műsora; az argentín Opendeck Records magyar nagykövete Roberto Traista Studio Live néven futó produkciója; a Neck, Peter Miller, Soundstorm, és Attila Nator adása a Frisky Sounds, valamint minden héten újraélhető lesz a rádió hullámhosszán a Deep&Trip vagyis Adano, FRP, Godfield, Benedict Juba, Mono Tone, Simon aka Nimson, és Warhol azonos néven futó rendezvényének felvétele. Mindeközben folyamatosan folynak a tárgyalások, de azt már most elárulhatjuk, hogy a közeljövőben még jó néhány ismert és még ismeretlen brand is csatlakozni fog a rádió táborához.

Tudva levő, hogy a Keleti régió elektronikus zenei online rádiója a GlobalpartyFM 2006-ban indult hódító útjára a Budapesten működő Justmusic.fm pólusaként. A két rádió támogató barátságban működött egymás mellett, ezzel még nagyobb teret adva a vidéki partikultúra fejlődésének. A Debrecenben székelő Globalparty védjegye alatt a térség meghatározó személyiségei, mint Dirty Ice, Zsupi, dr. kotasz, Bisop, Pixelbrothers (Noel és Bodych3k), Fargo, Blue Potion, Petey Dixon, DeepShepherd, Steeve B, Leslie K, és Eddie Hourse készítettek heti rendszerességgel műsorokat. Ám idővel az ország többi része is bekapcsolódott a projektbe: Chris Drifter, Leslie Taylor, Domyan aki most Collective Machnie, Electric Boutique, Maxim Kuznyecov, Snake Sedrick aki ma Son-Tec, Zoyzi, Zajac aki most Forsek, Monoclick, Diwex, Khristian K, Kristoban, Miss Groove, Victory Jay, Zack Marullo aki ma Cyber Higgs, Skitish, Caveman, Lilian, Retroid, Kormix, és Cortez is az elektronikus zene nagykövete lett a Globalparty színeiben. A rádió 2010 vége felé lehúzta a rolót, néhány műsor a Justmusic.fm-en folytatta küldetését annak bezárásáig.

Web: https://globalfm.hu
Itt hallgasd: www.radio.globalfm.hu
facebook: https://www.facebook.com/globalfmhungary/