1. Steffi – World Of The Waking State [Ostgut Ton]

Hölgyeké az elsőbbség, így kezdjük a listánkat Steffie Doms-val. A Berlinben élő de eredetileg holland születésű hölgy 2007 óta tölt be rezidensi szerepkört a Panorama Barban, ebből kifolyólag ezer szállal kötődik az Ostgut Ton kiadóhoz, ahol a 2011-es Yours & Mine valamint a 2014-es Power Of Anonymity után ez már a harmadik szerzői albuma.
Úgy tűnik, szigorúan ragaszkodik a 3év/album trendhez. Előző nagylemezein főleg house és tecnhno zenék domináltak, noha mindkettőre került egy csipet kísérletezgetősebb, törtebb téma is. A szeptemberben megjelent World Of The Waking State viszont már elősorban ilyen, kevésbé táncparkett-orientált darabokat tartalmaz, persze egy kis technoval vegyítve.

2. Bonobo – Migration [Ninja Tune]

Valószínűleg őt sem nagyon kell bemutatni senkinek, legutóbbi, 2013-as albuma után idén januárban jelent meg a Migration. Habár az RA-n elég jól lehúzták az albumot, szerintem semmi probléma nincs vele. Nálam ezek a downtempo-s témák mindig télen, vagy ősszel ütnek a legnagyobbat, valahogy akkor kapom el mindig azt a hangulatot, így aztán a nyarat kihagyva most ősszel megint elővettem, és elég sokat bólogattam rá.
Jövő májusban a Budapest Parkban ráadásul zenekaros felállásban koncert is lesz a Migration Tour keretein belül, ami egy csomó helyen a világon már most sold out, szerintem itthon sem lesz másként. Jegyek már kaphatók!

3. Four Tet – New Energy [Text Records]

A londoni születésű Kieran Hebden közel két évtizedes pályafutása immár kilencedik szerzői albumához érkezett. Amennyiben a 2015-ös Morning / Evening és a két évvel ezelőtt megjelent 0181-et nem tekintjük annak, melyek egy illetve két, 20 valamint 40 perc körüli sávot tartalmaznak.
Produceri munkái az ezredforuló környékén elsősorban főleg a brit Domino labelnél láttak napvilágot. A Beautiful Rewind (2013) után a New Energy viszont már a második LP saját, Text Records névre keresztelt kiadójánál. Stílusa – akárcsak egy Four Tet DJ szett – elég nehezen meghtározható, néhány houseosabb darab mellett elsősorban az ambient és a downtempo dominál a 14 sávot tartalmazó nagylemezen.

4. KiNK – Playground [Running Back]

A bolgár Strahil Velchev alig több mint egy évtized alatt vált a nemzetközi house és technoszcéna egyik legkeresettebb alakjává, a detroiti művészek által inspirált KiNK-et nyugodtan nevezhetjük az analóg fémzene kelet-európai nagykövetének. A tavalyi Electronic Beats fesztiválon a magyar közönség előtt is bebizonyította, hogy live szettjei egy teljesen más világot képviselnek.
A mennyiség helyett még mindig a minőséget és a német precizitást szem előtt tartó Running Back kiadó égisze alatt megjelent Playground című albumán is elsősorban sötét house és techno sávokat hallhatunk, noha helyet kapott rajta néhány kísérletezgetősebb darab.

5. Broken English Club – The English Beach [L.I.E.S.]

A londoni Blueprint kiadónál az 1996-os alapítás óta jelen lévő Oliver Ho itt ismerkedett meg technoval és alkotott annak sokféle stílusában. A korai sötét elektronikus lemezektől kezdve egészen a tribalesebb dolgokon át el is érkezünk a néha houseos, néha inkább minimal technos Raudive művésznévig. Ezt, valamint polgári nevét felváltva használva alkot egészen 2014-ig, amikor életre hívja a Broken English Club projektet.
Ezek a munkái eleinte az amerikai Cititrax kiadóhoz köthetők, 2015-ben itt debütál Suburban Hunting című albumával is. A 2017-es, The English Beach nagylemez azonban már a New York-i L.I.E.S. (Long Island Electrical Systems) labelhez köthető, ahol olyan sokszínű művészekhez csatlakozott, mint Marcos Cabral, Randomer vagy Voiski. A júniusban megjelent album a techno és az industrial valamint az EBM stílusjegyeit ötvözi, megfűszerezve egy kis kísérleti elektronikával.

6. Daphni – Joli Mai [Jiaolong]

A Daphni név mögött Dan Snaith (Caribou, Manitoba) szóló projektje bújik meg. Az album tökéletes folytatása a 2012-ben megjelent Jiaolong-nak, amiről legalább a „Ye Ye”-t biztosan hallotta már mindenki valami buliban.
Esküszöm megpróbáltam kiemelni kedvenceket, de annyira zseniális az egész, hogy még mindig a szavakat és az államat keresem valahol. A Face To Face lazasága, a Tin gyönyörű dallama, a Hey Drum (mint a Caribou – Sun-ban, itt is szinte ennyi a szöveg), a címadó track mind-mind annyira szuper trackek, hogy csodálkoznék, ha a következő hónapokban nem hallanánk egyetlen számot sem az albumról valahol.

7. Radioactive Man – Luxury Sky Garden [Asking For Trouble]

A londoni Keith Tenniswood – a Two Lone Swordsmen projekt másik fele Andrew Weatherall mellett – szólóban Radioactive Man néven alkot, immár 18 esztendeje.
2001-es – nem túl kreatív választás ugye – Radioactive Man albuma óta hű maradt önmagához és a színtiszta elektróhoz. Ötödik, Luxury Sky Garden című szerzői albumán is végig ez a stílus dominál, a minőségről pedig elég talán annyi, hogy a májusban megjelent nagylemezt a Mixmag magazin egyenesen a hónap legjobb elektró albumának választotta. Aki szereti az analóg dolgokat ebben az albumban sem fog csalódni!

8. Bicep – Bicep [Ninja Tune]

A közel 300 ezres Belfast az Ír-sziget második legnagyobb városa, Észak-Írország fővárosa és a Bicep duó otthona is egyben. Andrew Ferguson és Matthew McBriar párosát azt hiszem nyugodtan nevezhetjük Észak-Írország jelenlegi legfőbb e-zenei exportcikkének.
Mindkettejükre az amerikai house- és techno szcéna volt a legnagyobb hatással, mely zenéiken már a kezdetektől érezhető. Legelső kiadványaik a New York-i Throne Of Blood és a Studio !K7 sublebeljéhez, az Aus Musichoz köthetők, viszont 2012 óta rengeteg saját zene jelenik meg a Feel My Bicep kiadónál is, melyet Rory Hamilton aka Hammer-rel közösen hívtak életre. Debütáló szerzői albumuk, mely szintén a Bicep nevet kapta azonban a legendás Ninja Tune kiadónál látott napvilágot még 2017 szeptemberében. A nagylemezen főleg a srácokra jellemző vidám, dallamos house- és techno zenék kaptak főszerepet.

9. Extrawelt – Fear Of An Extra Planet [Cocoon Recordings]

Arne Schaffhausen és Wayan Raabe harmadik nagylemeze idén októberben jelent meg, nem nagy meglepetésre ismét a Cocoon-nál. Hangulatában szépen követve a Schöne Neue Extrawelt, és a 2011-es In Aufruhr hangzását.
Akiknek az előző albumok bejöttek, azoknak valószínűleg ez sem okoz csalódást, az Extrawelt hangzást kilométerekről felismeri mindenki, január 20-án pedig az NVC jóvoltából szépen meg is hallgathatjuk élőben az Akváriumban.

10. Throwing Snow – Embers [Houndstooth]

Az angol Ross Tones második albuma idén januárban látott napvilágot, és az ízelítők alapján már hónapokkal előtte nagyon vártam.
Nem is kellett csalódnom, nálam simán az év egyik albuma. 14 track IDM, expreminetal és dubstep stílusban. Az artwork gyönyörű, és a számok között nincs szünet, mintha csak egy live fellépés lett volna rögzítve. A vinylen a szokásostól eltérő módon a számok az A, C, B, D oldalakon követik egymást, hogy akinek 2 lejátszója van, annak se kelljen megfordítania a lemezt, hanem egyben tudja élvezni.

+1 Dave Clarke – The Desecration Of Desire [Skint]

És végül de nem utolsó sorban egy újabb angol. A brightoni születésű Dave Clarke is azok közé a művészek közé tartozik, akit nem hiszem, hogy be kellene mutatni a hallgatóságnak. Első zenéi már a 90-es évek elején is olyan kiadóknál láttak napvilágot, mint a legendás belga R & S Records és ezen cikk teljes terjedelme is kevés volna teljes munkássága bemutatásához.
A zord angol néhány hete/hónapja elsősorban a tech house mint komplett műfaj ekézése, lekommerszezése miatt került az e-zenei sajtó kőzéppontjába, holott elsősorban októberi, The Desecration Of Desire című nagylemez miatt kellene ott szerepelnie. A tíz sávot tartalmazó albummal visszatért a gyökerekhez, egy kis downtempo, EBM és főleg sötét elektró hallható rajta, a dalokon pedig olyan művészekkel dolgozott együtt mint Gazelle Twin, Louisahhh!!!, vagy a már említett Keith Tenniswood.

Szöveg:
– Megyesi Ferenc
– Farkas Márton]]>