Az új GEMA-tarifamódosítás miatt a Berghain nem zár be. Az előremutató elektronikus zene fanatikusainak ma egy jó és egy rossz hírrel szolgálhatunk.

Kezdjük először is a jó hírrel: a Berghain továbbra is nyitva marad. A médiában megjelentekkel ellentétben a kedvelt friedrichshain-i klub semmi esetre sem fog bezárni év végén. Ezt a két Berghain üzemetető erősítette meg, akik továbbra sem szeretnék, ha megneveznénk őket.

De miért is merült fel egyáltalán pletykaszinten, hogy a Berghain bezárna? Nem azért, mert ne működne sikeresen: a bejárat előtt hosszabb sorok kígyóznak, mint valaha, az, hogy éppen hány órakor vagy melyik nap, teljesen mindegy. Nem, a bezárás veszélyének a valódi oka a GEMA-díjak közeljövőben bekövetkező, óriási mértékben való emelkedése. Mint ismert, a 2013-es évre vonatkozóan akár 1400 százalékkal is nőhet a klubok tarifája. A Berghain számára pedig ezek a költségek drasztikus mértékben emelkednek.

Ez igen jelentős összeg lenne, a Berghain létét azonban mégsem fenyegeti, mert feltételezni lehet, hogy a közönség viselni fogja a GEMA által előidézett jegyáremelések terhét. Kevésbé népszerű, pénzügyileg kedvezőtlenebb helyzetben levő kluboknak ez sokkal nehezebb lesz. És még valami megkülönbözteti a Berghaint a többi berlini klubtól: másfél évvel ezelőtt az üzemeltetők megvásárolták az épületet az előző tulajdonostól, a Vattenfall energetikai cégtől. Így legalább a klub védve van a bérleti díjak növekedésétől, vagy éppen a városi fejlesztési tervek okozta kiszámíthatatlanságoktól.

Ezzel pedig eljutottunk a rossz hírig is.

kubus.jpg 

Nem lesz többi tiszta techno klub

Mikor a Berghain üzemeltetői megvásárolták az épületet, azzal a céllal is tették, hogy a klubot tovább fejlesszék. A főépület termei mellett – amit ma Berghain, Panorama Bar és Laboratoryként használnak – még számtalan, kihasználatlan terület található a Rüdersdorer Strasse oldalán. Ide egy nagyszabású, új rendezvénytermet terveztek Kubus néven: koncertek, balett-, színházestek, kiállítások helyszíne lett volna – hasonlóképpen, mint ma is a hétköznapi Berghain koncertek esetében.

A Berghain programkínálata már régen túlmutat a tiszta technoklub határain, a Kubus éppen emiatt egy állandó alternatívát jelentett volna. Aki egyszer már belépett ebbe a terembe – múlt nyáron ideiglenes kiállítási csarnokként funkcionált – annak leesett az álla, a terem grandiózus mérete miatt. Székek nélkül 2600, tribünön pedig 800 ember foglalhatna helyet.

Ez a terem azonban mégis üresen áll, a Kubust nem építik meg. A project jegelve, legfőképp a GEMA-nak köszönhetően.

 

Nem lehet többé nyugodtan tervezni

Mióta elkezdődtek a tervezési munkálatok, a költségek folyamatosan nőttek. A csarnok felújítása bonyolultabb feladat lesz, mint azt előzetesen gondolták. Mivel négy tartóoszlopot le kell bontani, új tetőkonstrukcióra van szükség. Ugyanakkor az acél ára is jelentős mértékben emelkedett és az építőipari cégek is nagymértékben megemelték a költségeiket.

Az eredeti kalkuláció tehát lassan érvényét veszti – ez nem szokatlan egy ilyen nagyszabású project esetében. Ha ez egy államilag támogatott kulturális intézet esetében történik – például az állami operaház felújításakor – akkor az államkassza egy kicsit több pénzt tol bele a műveletbe. Ha ez egy államilag nem támogatott nagyproject esetén történik, mint a Kubus esetében, akkor a bankoknál kell új hitelfelvétel után folyamodni.

Új hitelek esetében legfontosabb a kiszámíthatóság. Ez a kiszámíthatóság azonban többé nem adott, mivel azt egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy jövőre hirtelen nem kell-e a belépőjegyek ára után akár 25%-ot is átutalni a GEMA részére. Mindehhez hozzájárul az adóhatóságok önkényessége is: a Berghain (és sok más berlini klub) részére illetékes adóhatóság legújabb véleménye szerint a rendezvények után ezentúl ne 7 százalékos forgalmi adót fizessenek (ennyi a koncertekre vonatkozó összeg), hanem 19 százalékot, ahogy a diszkók esetében is. A besorolásnak pedig nincsenek egyértelmű kikötései, az egyes adóhivatalnokok saját belátásuk szerint döntenek. Az igazságtalan szabályozás ellen panaszt nyújtottak be – döntés azonban csak később fog születni.

 

A Berghaint nem az adófizetők tartják el

Addig, amíg nem beszélhetünk megbízható pénzügyi tervezésről, addig minden Kubus-szal kapcsolatos tervet stornóztak az üzemeltetők.

Minden politikus szívesen fürdik a város nyújtotta glamúrban. A Berghain Berlin egyik legnépszerűbb kulturális intézete, 180 munkatársat alkalmaz, és minden biztonsági őr vagy takarító jobban meg van fizetve, mint a magas állami támogatásban részesülő vígopera előadóművészei, beleérte a beteg- illetve nyugdíjbiztosítást is.

A Berghain nem kap támogatást, hanem adót fizet – ennek ellenére (vagy éppen ezért?) érdekesebb, nyitottabb zene alakul ki, mint a Berlini Ünnepi Játékok szubvencionális koncertkínálata esetében. Az adófizetők pénzéből nem kap a Berghain. Éppen ezért igazságtalan, ha valakik hetente találnak ki új adókat és költségeket.

Így azonban a politikai érdektelenség, az adóhatóság önkényessége, és a GEMA arroganciája nem csak a Berghain egzisztenciáját fenyegeti, a Kubus a legizgalmasabb kulturális nagyproject lett volna Berlinben – ha létrejött volna. A városcentrum pezsgő kulturális életének egy új helyszíne lett volna, azonban mégis üresen fog állni. Azért, mert egy olyan antidemokratikus intézmény, mint a GEMA, azt teheti Németországban, amit csak akar.

Forrás: Berliner Zeitung