SW4 Weekender

 

It’s all gone Pete Tong @ Electric Brixton

Erős túlzás azt állítani, hogy egy augusztus végi rendezvényről történő publikálás jelenleg aktuális lenne. Ennek ellenre úgy érezem okkal vártam eddig és nem okozok csalódást azzal, hogy a sorozat harmadik epizódját csak most teszem nyilvánossá. Sajnos időm nem engedte, hogy mindent időben feldolgozzak és főleg, hogy mindenhova eljussak ahova szerettem volna. Persze jártam jónéhány helyen viszont úgy gondolom felesleges egy vagy több helyszínt kétszer, netán többször bemutatni. Előfordult olyan éjszaka is ahol zeneileg egy felejthetetlen élményben lehetett részünk – aki meghallgatta John Digweed nemrég megjelent Live In London albumát azt hiszem tudja miről beszélek – viszont a klubról magáról, avagy ebben az esetben  főleg a szervezésről pozitívumot egyáltalán nem tudnék írni. Amiről most olvashattok az tulajdonképpen egy kétnapos fesztivál második napján megrendezett buli egyik – valójában SW4 Festen ahány sátor annyi afterparty, ha szabad így fogalmazni – hivatalos afterpartyja.  Ez volt az a rendezvény ahol minden klappolt így az elmúlt év számomra legjobbjáról lesz szó:
Az EB bejárata:
001.jpg
2012. augusztus 26. vasárnap. Gyönyörű napsütéses nyár végi idő … Lófaszt! Szél, szakadó eső de ezek az elvetemült angolok így szeretnek fesztiválozni 🙂 Ez persze az esti partyn már senkit nem zavart, mivel az Electric Brixton nevű komplexum adott otthont a zenés-táncos mulatságnak, mely valójában egy színházból átalakított rendezvényközpont, de ne szaladjunk ennyire előre. 
A helyszínről nagyvonalakban: a dél-londoni Brixton városrész részletezésébe itt most nem szívesen bonyolódnék bele, maradjunk annyiban, hogy rendkívül könnyen megközelíthető viszont nem túl biztonságos, főleg éjszaka. Az épület maga „fénykorában” színházként funkcionizált azonban ma már elsősorban rendezvényözpont és színpadi előadások csak elvétve fordulnak elő – olyannyira, hogy személy szerint nem is tudok ilyenről az elmúlt évekből. Ebből adódóan a helyszínnek van egy olyan atmoszférája ami utánozhatatlan. Itt történt meg velem az hosszú idő után, hogy mikor beléptem percekig csak nézelődtem jobbra-balra és próbáltam feldolgozni azon ingerek sokaságát ami egyszerre ért. A tánctér mélyebbre süllyesztve – valószínűleg korábban itt lehettek az első sorok – egy sorral feljebb a bárpult az épület teljes szélességében amely előtt szintén rengeteg hely maradt táncolni. Jobb- és bal oldalon is lépcsők vezettek a karzatra ahol szintén kényelmesen el lehetett férni és aki épp pihenni akart az pedig le tudott ülni a két oldalon meghagyott, egyébként rendkívül tágas és kényelmes beépített bőr ülő alkalmatosságok egyikén. Előtted kartámasz mely ezesetben sörtartóként funkcionizált, de azt hiszem esetünkben ez megbocsátható 🙂 Hang- és fénytechnikai szempontból minden tiszteletem a szervezőké! Nem vagyok hangtechnikus de egy ilyen légteret hangokkal úgy „megtölteni”, hogy mindenhol élvezhető legyen biztos nem egyszerű meló, mégis sikerült.
Kép a galériáról:
002.jpg
A fényekről pedig inkább az alább linkelt képek és videók beszéljenek mint a szavaim. Végül de nem utolsó sorban az a nem elhanyagolható szempont kerül a következőkben boncolgatásra, amiről a korábbi beszámolók kapcsán még nem volt szó: lányok! Londonban először tapasztaltam azt bulin amit megjelent férfitársaim és én is nagy örömmel konstatáltam. A tánctéren lévő többezer fő első ránézésre majd a karzatról jobban megvizsgálva másodjára is hemzsegett a gyengébbik nem képviselőitől. Nincsen róla megerősített forrásból származó információm de a közönség kb. fele egészen konkrétan jobbnál jobb és szebb csajokból tevődött össze. Nos én a zenehallgatás mellett konkrétan egész este nézelődtem. Nem újdonság, hogy ha a hölgyek külsejét boncolgatjuk és erről esik szó akkor az „angol” mint melléknév és a „csinos” mint jelző konstellciója a lehető legritkábban fordul elő egy összetett mondaton belül. Itt kicsit változott a nézőpontom és sajnos azóta sem fordult elő ilyen eset más klubok falai közt sem.
A helyszín belülről:
003.jpg
Az éjszaka zenei felhozatala elég vegyesre sikeredett, viszont pont emiatt volt sokkal érdekesebb egy átlag bulinál. 23:00-kor kezdett és 00:15-ig zenélt Dan Pearce, vagy ahogy többen ismeritek Eats Everything. Az ő játékáról sikerült lemaradni, lévén kicsivel éjfél után érkeztünk a helyszínre. Néhány héttel korábban hallhattam a szettjét az Exit Festival első napján, de nem nyerte el tetszésem így emiatt annyira nem is bánkódtam. Mikor beléptünk a színházba már Scuba állt a lemezjátszók mögött, és az igazat megvallva leginkább ő volt az akire elsősorban kíváncsiak voltunk. Mr. Rose nevével először a tavalyi év végén találkoztam, mikor is Adrenalin címet viselő EP-jéről az est másik fellépője, Sasha előszeretettel pörgette a címadó tracket. Utánanéztem zenei munkásságának, ami több mint fél évtizedre visszavezethető. Ezalatt sikerült három szerzői albumot is megjelentetnie, a legújabbat idén ami a Personality címet kapta. Az Adrenalin után elkezdtem több figyelmet szentelni neki és nagyon vártam az előbb említett lemezt is ami szintén nem okozott csalódást. Ebből valamint a  februári BBC Radio One-on hallott Essential Mixből már kaphattunk egy képet mire is számíthatunk tőle előben. Nos, nemhogy megfelelt az elvárásaimnak még felül is múlta azokat! Elsősorban house zenékre épített itt ott a Personaltyn hallott törtebb, experimentálisabb betétekkel tarkított szettet hallottunk ahol felcsendült egy-két sláger is. Arról, hogy hatalmas Dubfire rajongó volt egy sanda gyanúm ami itt aztán be is igazolódott olyan trackek formájában, mint az Oliver Huntemannal közösen megírt sötét techno klasszikus a Dios vagy Hawtin Spastikja ugyancsak Dubfire remixben, sőt mindezek közvetlen egymás után! A másfél órás blokk utolsó harmadában azán megszólalt még a The Hope és az Adrenalin is majd a kellemes levezetés után átadta a lemezjátszókat Sashának. 
Scuba:
004Scuba.jpg
Nem mondom, hogy nem hallgattam volna tovább Scuba szettjét de az aznapi fesztiválon rögzített Sasha liveot hallgatva a walesi is igencsak ígéretes csemegékkel kecsegtetett. Többször leírtam már a pozitív véleményem Coe utóbbi másfél-két éves tevékenységéről, így most ezt engedelmetekkel kihagynám, akit érdekel ne legyen rest visszaolvasni korábbi cikkeimet! Az egy dolog, hogy nem sejtettem, hanem konkrétan tudtam mire is számítsak vele kapcsolatban. Ismét tökéletesen szelektált és fantasztikusan felépítette a szettet, minden egyes tracknek megvolt a helye és a miértje. Itt is tolt néhány azóta is keresett ID-t és nem maradhadtak el a nappali fesztiválon elővett klasszikusok sem. Hallhattuk többek közt az Electric Rescue Dope-ját, az idei év egyik felfedezettjétől Daniel Dextertől a Sirens-t vagy a 2012-es év számomra abszolút No.1 house singlejét Kölsch feat. Troels Abrahamsen – All That Matters-ét majd a legvégén megszólalt az akkor friss és ropogós Hot Chip – Flutes Sasha remixe is. A legtöbb előadó, főleg a house szcénában sokkal jobban ki tud teljesedni egy hosszabb szett alkalmával. Elsősorban Sashát is ezek közé sorolnám de hallottam már tőle olyan több órás liveot ahol nem jött át amit igazából mutatni akart. Viszont ez a másfél óra is azt bizonyította, hogy rövidebb idő alatt sem csak az a „lerakom a kötelező fesztivál szettet és hazamegyek” típusú DJ.
Sasha:
005Sasha.jpg
A következő fellépő Dyed Soundorom volt aki nemcsak szármzása miatt – az egyetlen nem brit fellépő volt az est folyamán – lógott ki kissé a sorból. A francia ugye elsőrban deep house remixer és producer aki egész korrekt zenékkel kezdett de aztán úgy vettem észre, kicsit megtört a lendülete. Visszább vett, kellemes housekat néha kicsit techhesebb dolgokat játszott amibe bele illesztett pár saját remixet is. Végül is hallgatható volt csak az időzítéssel akadt a probléma, lévén hogy 03:15 és 04:30 közt játszott én kicsit erősebbre számítottam tőle. Ezalatt volt időnk kicsit leülni, inni egy jéghideg cidert és készíteni néhány remek képet a galériáról amik közül néhány alább majd látható lesz.
2 kép a helyszínről:
006.jpg
007.jpg
Fél 5 magasságában érkezett az Essential Mixek házigazdája, Pete Tong. Őszintén szólva sosem hallottam még élőben és mixet is csak több évre visszamenőleg sikerült megfülelnem így semmi különlegeset nem vártam tőle, egy slágeresebb house szettben reménykedtem amibe pár track erejéig bele akartam hallgatni majd megköszönni a lehetőséget és a remek bulit végül hazaindulni. Ehhez képest olyan pozitív élményben volt részem, amiben már nagyon régen nem. Az elejétől fogva érezhető volt a profizmus és a hazai közönség előtti bizonyítani akarás. Remekül összerakott, fantasztikusan szelektált  egy óra volt, olyan jól táncolható, lendületes és végig dallamos house trackekkel fűszerezve. Martin Buttrich – Full Clip című himnuszát hallgatva egyszerűen nem találtam a szavakat, sok mindenkitől vártam buliban csak épp Pete Tongtól nem. Amikor felrakta elszabadult a pokol, mozgosítottuk még utolsó energia tartalékjainkat és a maradás mellett döntöttünk.
A party eredetileg reggel hatig volt meghirdetve, de mi a biztonság kedvéért és főleg a sorbanállás elkerülése végett fél hat magasságában az indulás mellett döntöttünk. Arról nincs információm, hogy végül tovább tartott-e a rendezvény, de mikor mi indultunk akkor még bőven meghaladta a félházat a bent táncoló emberek létszáma. Hosszú idő után ez volt az a buli amikor aznap nem kellett dolgznom és másnap reggel sem kellett azon aggódni, hogy vajon el fogok-e aludni a munkahelyen vagy sem.
Ezzel a bejegyzéssel búcsút intek a rovatnak és az olvasóknak mivel elhagytam Nagy-Britannia fővárosát és hazaköltöztem. Remélem sikerült betekintést nyújtani a londoni nighlife egy apró szeletébe és többeket sikerült meggyőzni arról, – ha esetleg még másnak nem sikerült volna – hogy Berlin után avagy mellett London is megér egy misét azoknak akik egy hosszú hétvége vagy akár egy hét erejéig nem mint turista látogatnának a városba. A következőkben mással találkozhattok, remélem gyakrabban és hasonlóan avagy nagyobb sikerrel!
Videók megtekinthetők a Youtube csatornámon:
ITT]]>