Interjú: Daniel Mehes

Alig több mint három éve találkoztam először Daniel Mehes azaz Méhes Dani nevével. Egy közös ismerősünk mutatott tőle néhány tracket majd mutatott be neki személyesen. Ekkoriban kezdtem egyre inkább a lassabb, house alapú dolgok felé fordulni, így mondanom sem kell, hogy akkori produceri munkássága első hallásra elnyerte a tetszésem.
862501_4854027316774_79214025_n.jpg
Azóta egyre többet találkozhatunk a nevével, mely több összetevőnek köszönhető. Azoknak a  house berkeiben már ismert lemezlovasoknak akik előszeretettel játszották a megjelenéseit, például Eelke Kleijn, Hernán Cattáneo vagy Sasha. Valamint azoknak, akik vagy támogatták egy-egy single megjelenését saját kiadójuknál, legutóbb például Tom Hades vagy a korábban már említett Eelke Kleijn. És persze azoknak, akik remixet készítettek Dani trackjeihez, mint Erphun, Yamil Colucci vagy Silinder. Akarat, tehetség, kitartás és főleg a rengeteg befektetett munka ilyen rövid idő alatt is meghozta gyümölcsét. Még mindig karrierje elején jár, de azt hiszem így is hazánk egyik legismertebb és legelismertebb produceréről beszélünk, aki emellett meg tudott maradt ugyan olyan szerény srácnak, mint mikor személyesen megismerkedtem vele. Nézzük, hogy kezdődött minden és mik a tervei a közeljövőben:
Biztos vagyok benne, hogy sokan ismernek a hazai e-zene rajongói közül, de akik mégsem azoknak légyszíves mutatkozz be néhány mondatban. Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével, ki esetleg kik azok akik inspiráltak, mióta tart ez a szenvedély?
Hello mindenkinek! 🙂 A zene iránti szenvedély nagyon korán elkapott, még 10 éves sem voltam és legalább annyira érdekeltek a zenei csatornák mint a meseadók. Gyermekkoromban gitározni tanultam, mivel rocksztárnak készültem 🙂 Majd 12 éves koromban fertőződtem meg igazán, amikor megismerkedtem néhány igen egyszerű loopolásra alkalmas zeneszerző programmal. Kezdetben sok inspirációt kaptam egy helyi barátomtól Balázs Lacitól aki elsőként támogatta kezdeti szárnypróbálgatásaimat a kétezres évek elején. Később megismertem Lugosi Márton barátomat aki új színt hozott a zenei világomba, általa megismertem az akkor nagyon izgalmas underground progressive house zenét. Teljesen új volt számomra, mert eddig a pontig mainstream dance zenéket készítettem. Később közösen elkezdtünk zenéket írni ‘Inspired” néven. Manapság rengeteg segítséget és jó tanácsot kapot Attila ‘Crazy producer’ barátomtól akivel tudatosan próbáljuk építeni zenei karrieremet 2009 óta.
Nemrég Londonba költöztél, ami Berlin mellett Európa másik e-zenei fővárosa. Ugyanakkor híres/hírhedt a hosszú, monoton munkaórákról és tempóról ami mindenképp fárasztó .Ha éppen nem zenét írsz, vagy dolgozol, mi az az elfoglaltásg ami leköt, hogyan pihened ki magad?
Nos, az alvás eléggé leköt haha :). A viccet félretéve szeretem a londoni pubok hangulatát szeretek beülni egy-egy finom sörre, járkálni a városban felfedezni új helyeket, megismerni új embereket.
Miben változott a zeneírás mente azóta mióta elkezdted, milyen eszközöket, szoftvereket használsz? Átmentél egyfajta  arculatváltáson ha így jobban tetszik stílusváltáson is. Hogyan jöttek és jönnek az új ötletek, gondolatok?
Igen annak idején a Fruity Loops és a Reason volt amin elkezdtem komolyabban zenéket írni, aztán később megismertem a Cubase-t amit azóta sem tudok letenni.
Ami az arculatváltást illeti, itt nem csak arculatról van szó, ennél lényegesen összetettebb, profil váltásra szántam el magam 2011 végén, ami azt jelenti hogy kizárólag techno produkciók megalkotásán dolgozom saját nevem alatt, és felhagytam a dallamos progresszívebb vonallal. Ez a döntés két okból történt. A progresszív vonal sajnos nem sok újat tudott már nekem mutatni és nem is igazán élveztem azt amit csinálok, másfelől mivel eléggé szerettem keverni a műfajokat, többnyire techno alapon dallamos ritmuszekciók, szomorú vagy sem, de úgy éreztem ez így eladhatatlan magasabb szinten. El kellett döntenem hogy melyik irányba indulok tovább. A sokkal mélyebb és nyers, egyedileg értelmezhetőbb technot választottam végül.
549527_10150635106598240_2142644708_n.jpg
Mit az amit jobban szeretsz? Saját tracket írni vagy elkészíteni egy remixet valakinek?
Talán saját zenét írni, ilyenkor nem kell semmihez alkalmazkodnom és szabadabbnak érzem magam. Mindent építhetek a nulláról anélkül, hogy bármilyen meghatározó sample-t figyelembe kéne vennem. Remixelni akkor szeretek igazán ha valami nagyon karakteres vagy különleges zene átértelmezésére kérnek fel. Például különösen motiválnak a vokálos trekkek. Érdekesnek tartom a folyamatot ahogy egy dallamorientált zene gerincét átültethetem egy nyers techno alapba.
Talán nem sokan tudják, de a zenekészítés mellett saját kiadódat is koordinálod. Mit kell tudni a Dubmetricalról valamint mi az ami alapján kiválasztod az itt megjelenő darabok készítőit?
Valóban, a Dubmetrical 2011 óta létezik, ami elsősorban a techno különböző oldalait próbálja bemutatni. Illetve ez egy kiváló platform számomra is ahol bármilyen nyomás és megkötés nélkül adhatom ki a saját zenéimet.
Az előadok kiválasztása egyszerű, mivel imádok felfedezni új tehetségeket, lehetőséget adni nekik, támogatni őket és utatni nyitni előttük. Emellett persze fel-fel bukkannak régi zenész barátok anyagai is.
Melyik az a megjelenés amire a legbüszkébb vagy eddigi pályafutásod során?
Ha ketté bonthatom a pályafutásomat és meg kellene nevezni egyet a progressive house-os korszakomból akkor azt mondom hogy a Springbreak EP 2009-ből. Nagyon szerettem azt az anyagot, kedveltem a dallamait, volt hozzá egy nagyon ütős remi, ezt elég sokan is pörgették, többek között Sasha a Studio falai között, emlékezetes este volt.
A jelenlegi techno produkcióim közül pedig egyértelműen az elmúlt hetekben megjelent The Call EP-t emelném ki amit egy jó barátommal Szalai Oszkárral (Angskar) csináltam. Említettem neki, hogy csinálnék egy olyan zenét amiben van valami szöveg, erre néhány nap múlva küldött egy demot amiben ő beszél egy történetről, hogy milyen rossz a munkája, nem azt csinálja amit szeretne, a barátai szabadok és buliznak, ő meg bent ül az irodában telefonon fogadja az idiótábbnál idiótább ügyfelek hívásait. Azonnal megtetszett a dolog mivel ez egyfajta tükröt állít az élet és a fiatalok sorsa elé. Szóval azonnal azt mondtam rendben, rástartolok a zenére és kihozok belőle valamit. A végeredmény pedig magáért beszél. 🙂
431437_10150537802908240_1838762631_n.jpg
2013 elején járunk. Mesélnél arról mik a terveid az idei évre, milyen megjelenésekre számíthatunk Tőled, legyen az saját track vagy remix?
Ahogy az imént említettem február utolsó napjaiban jelent meg a The Call EP a Rhythm Converted-nél.
Néhány új EPm is érkezik a Dubmetricalon, illetve dolgozom egy új anyagon a Resopal Schallwarenek és jön egy single a római The-Zone Recordsnál is.
Remixeket illetően éppen egy Alterimage remixen dolgozom a new york-i cimboráimnak, illetve hamarosan kezdek egy Frankyeffe remixet is.
Néhány fellépés is megerősítést nyert, április 7-én Londonban lépek fel, illetve április 12.-én hazalátogatok és Székesfehérváron fogok játszani a Time Machine következő buliján.
Végül pedig ha meg kellene nevezni öt tracket melyek nagy hatással voltak Rád, melyek lennénekl ezek és miért?
1. Kraftwerk – Tour De France. Emelem kalapom a Kraftwerk munkássága előtt, mindig is imádtam őket, apám bakelitjei rengeteget pörögtek, kétségtelen hogy hatással volt rám… és van is a mai napig. 🙂
2. Three Dirvers On A Vinly – Greece 2000. Innen indult minden, az első zene ami hatalmas motivációt adott és ennek következtében kezdtem el készítgetni az első zenéimet.
3. Andre Kraml – Safari (James Holden Remix) Imádtam! Mély és karakteres de mégis játékos, zseniálisan torzított effektezett hangok.
4. Lucy and Xhin – LX2 Masszív, indusztriális, letisztult techno bomba. A basszus szekció magával ragadó!
5. Trentemoller – Take Me Into Your Skin Talán az egyik leggyönyörűbb elektronikus zenei alkotás. A mai napig ráz a hideg ha hallgatom, minden benne van ami kell, egy igazi katartikus élményt nyújtó, mesterien felépített csoda. Sok évvel ezelőtt élőben Trentemoller koncerten hallottam. Maradandó élmény volt.
Köszönöm a beszélgetést Dani, és további szép sikereket kívánunk a szerkesztőség nevében!]]>