„Ez annyira tipikusan magyaros” – ezt a megállapítást gyakran hallhatjuk olyanoktól, akiknek pedig aztán semmi összehasonlítási alapjuk nincs arról, hogyan működnek a dolgok máshol…
Augusztus 26-án Claus Kaminsky szociáldemokrata politikus, Hanau polgármestere ugyanis bejelentette, hogy a Mainwiesen nem lehet többé a Love Family Park helyszíne. A természetvédelmi hatóság álláspontja szerint a helyszín állat- és növényvilágának védelme előrébb való a fesztiválnál. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikk szerint Claus Kaminsky felháborítónak tartja a döntést. A fesztivált 1996 óta rendezik a városban, eleinte a Dunlop Park adott helyszínt az eseménynek, a Mainwiesen idén tizenegyedik alkalommal látta vendégül a partyzókat. Idén is 20 000 látogató érkezett, nagy számban érkeztek külföldről, sőt hazánkból is. A Mainwiesen azonban természetvédelmi területen fekszik, az elmúlt években ezért csak különleges engedély birtokában lehetett megrendezni a fesztivált. Hanau városa el szeretné érni, hogy ezt a területet vegyék ki a természetvédelmi besorolásból. Az illetékes hatóság ezt a kérelmet azonban elutasította. A környezetvédelmi minisztérium már korábban tudomásra hozta, hogy a Love Family Park nem élvezhet többé kivételt. Steffen Charles, az LFP egyik szervezője szerint azonban gazdaságilag nem lehetséges a fesztivált szűkösebb keretek között, kevesebb látogató jelenlétével megrendezni. Kaminsky szerint Hanauban nincs más, erre alkalmas helyszín. A városi tanács döntő többsége és Hanau polgárai is szeretnék, hogy maradjon minden a régiben, így bízunk benne, hogy az ügy még nincs lefutva. Ugye mindenki érzi a párhuzamot a soproni VOLT Fesztivál és az LFP között?]]>