Interjú – Peet

 Mai interjúalanyom neve azok számára biztosan ismerősen csenghet, akik az utóbbi néhány évben mélyebben beleásták magukat a house és techno szcéna történéseibe. Noha első kiadványai már több mint egy évtizedes múltra tekintenek vissza, az igazi áttörést mégis – ahogy ő is megjegyezi – a 2013-as esztendő hozta meg számára. Március elején megjelent Half A Dozen Twins című EP-je. Ez alapjában véve nem volna meglepetés, de a tény, hogy a kölni székhelyű legendás Traum Schallplatten-nél történt mindez már önmagában tiszteletreméltó, sőt azóta a kiadó szerződtetett művészei közé tartozik. Ez a tény, valamint a 2014-es évben kiadásra váró zenék meghozhatják számára azt a sikert amire már régóta vár. De meséljen erről bővebben az érintett, Császár Péter azaz Peet:

Mindenekelőtt köszönöm, hogy időt szakítottál erre a rövidke interjúra és válaszolsz nekünk! Te sem ma kezdted, de esetedben is a nagyközönség számára egy eddig kevésbé ismert producerről van szó. Első kérdésem vagy inkább kérésem: mesélj magadról néhány mondatban! Mikor kezdődött a rajongás a zene iránt, mióta tart a szenvedély és milyen stílusok, előadók voltak rád a legnagyobb hatással?
Én is köszönöm a lehetőséget, és hogy megkerestél az interjú lehetőségével!
Valójában én már mióta az eszemet tudom, meg vagyok fertőzve a zene szeretetével. Olyan családban nőttem fel, ahol a napi zenehallgatás természetes volt, és édesapámmal sokat is beszélgettünk azokról amiket meghallgattunk. Stílusokat, előadókat ismertem így meg. Elég hamar kiderült, hogy sajátos ízlésvilágom van, ami eltérő volt az ő generációjukétól. A Kraftwerk és az Art Of Noise munkái már egészen kicsi kormban lenyűgöztek, és többet adtak nekem, mint a legtöbb pop vagy rock zene.
Később, ahogy az elektronika egyre nagyobb tert nyert a könnyűzenében, már egyenes út vezetett addig ahol most tartok.
Persze a klasszikus zenei képzés és iskolák, a hangszeren való játék tanulása is jelentős szerepet vállalt az egészből.
Ahogy említetted, már elég régóta foglalkozol a zenével, így gondolom a szcéna történéseit is évek óta figyelemmel kíséred. Az én generációm ha nehezen is volt hozzáférhető de a Chemical Brothers, az Underworld, Leftfield vagy Orbital zenekarok dalain, a Global Underground sorozaton és a minden zenei világot bemutató Essential Mix-eken esetleg az indusztriális techno hangzásokon nőtt fel. Ma már szinte minden azonnal hozzáférhető, ezzel kialakult az “eldobható zene” fogalma, alig vannak időtálló darabok. Mindegy, hogy egy komplett albumról vagy csak egyetlen trackről beszélünk. Hogy látod, merre tart az e-zenei világ? Mik azok a tényezők amik pozitívan és mik azok amik negatívan befolyásolják ezt a szubkultúrát?
Abszolút egyetértek azzal, amit az előbb említettél.
Régebben, a vinylek korszakában, egész évben, vagy akár éveken keresztül is képesek voltunk lejátszani egyes zenéket, de még a legritkábban játszott felvételeket is több alkalommal pörgettük. Mára ez teljesen megváltozott, ami, hogy őszinte legyek, engem egyáltalán nem zavar mint DJ. Esetleg egy-egy szett összeállításánál jelenthet problémát az, hogy nem ismerjük annyira töviről-hegyire a mai kiadványokat mint rég.
Mondjuk én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy bizonyos zenék csak nekem vannak meg, mert én készítettem őket, vagy más olyan zenék saját re-edit verziói, amik az eredeti állapotukban nem állnák meg a helyüket egy klubban. Ezeket jellemzően nagyon sokszor le is tudom játszani, mert nem fognak elcsépeltnek tűnni hónapokkal később sem.
Viszont, ha ketté bontjuk a dolgot, és produceri oldalról is megvizsgáljuk a jelenséget, akkor már nem annyira kellemes a helyzet. Nagyon nehéz egy önálló zenével igazán nagyot robbantani, és ha sikerül, akkor sem tart a dolog pár hónapnál tovább. Ezért manapság én a nagyon komoly színvonalú munkák folyamatos, nagyon komoly kiadóknál való publikálásában látom a kiugrási lehetőséget.
Arra, hogy ez változni fog, kevés esélyt látok, pontosan a világ dolgainak gyorsulása, és az internetnek és az ún. okos eszközöknek való “nyitásnak” köszönhetően. De véleményem szerint ez nem gond, csak alkalmazkodni kell a helyzethez.
Nemrég olvastam, ahogy Trentemøller kifakadt a Facebookon, mert elege lett abból, hogy mindenki bekategorizálgatja a zenéket műfajok szerint. Szerinte csak jó és rossz zene létezik, legyen szó akármiről. Ha végigböngésszük a zenéidet, itt is többféle stílus hallható. Ezért bátorkodom megkérdezni, hogy Te a magad részéről osztod-e a nézeteit ezzel kapcsolatban?
Ez nagyon jó kérdés, én is olvastam az adott megjegyzést, és azt kell, hogy mondjam, teljes mértékben osztom a nézeteit. Csakis jó és rossz zenék vannak. Én sem szeretném bekorlátozni a saját zenémet semmilyen szinten. Egyszerűen csak megírom őket, és az jön ki belőlük, amit az adott pillanatban érzek.
A kategóriák használatát egyedül akkor tartom fontosnak, amikor zenét keresek stílus szerint az online shopok kínálatában. Ott például szerintem sokkal inkább komolyan vehetnék ezeket, mert amilyen zenék egyes kategóriák alatt megjelennek az már vicc. A komolyabban vehető, alapvetően underground stílusok között, mint pl a techno vagy az elektronika, olyan gagyi popzenék szerepelnek néha, hogy az idegesítő, és az ember ezekkel sok időt el tud vesztegetni az amúgy is tengernyi megjelenés átnézegetésekor.
Beszéljünk egy picit bővebben a múltról és az Eclectica nevű formációról! 2001-et írtunk, mikor megjelent az O’Spectra című track, melynek Deep Space Organisms remixe felkerült John Digweed által mixelt Layered Sounds albumra is. Ígéretesen indult az együttműködés, végül összesen csak három megjelenés látott napvilágot. Miért?
Az O’Spectra-val elkaptunk valamit, amit akkoriban szerintem még mi sem értettünk meg. Azt a zenét az akkori világ adta nekünk, mi csak összeraktuk a beérkező információkat. Nem volt tudatos, és amint elkezdtük magunkat mélyebben beleásni a producerkedésbe, amint próbáltuk tudatossá tenni a dolgokat, azonnal kiderült, hogy sehol nem tartunk technikailag.
Ez bizonyos szinten a kedvünket szegte a dologgal kapcsolatban, soha semmivel nem voltunk már annyira elégedettek, mint azzal a zenével. Mindemellett két akkori komoly kiadó eklúzív együttműködési ajánlatát is visszautasítottuk, mert azt gondoltuk, hogy majd mi egyedül megmutatjuk. Na ez sem segített… 🙂

Hosszabb szünet következett a pályafutásodban, majd eljutottunk a Peet alteregóig. Eleinte rengeteg remixet jelentettél meg. 2012-ben aztán jött a The Blame EP Pole Folder kiadójánál a belga Reworck-nél, majd idén márciusban az igazi áttörés: a Half A Dozen Twins EP a német Traum Schallplatten-nél. Hogyan kerültél kapcsolatba ezekkel a kiadókkal?
Úgy,ahogy az mindenki mással is, demokat küldözgettem megállás nélkül. Mindig meghallgatták, véleményezték, aztán elutasították a megjelentetést, de kértek, hogy ha lesz még valamim, küldjem el mindenképpen, mert az irány alapvetően jó.
Mondjuk a The Blame az pont az ellenkező eset, mert azt irányzottan Pole Folder-nek küldtem el. Úgy gondoltam, hogy a Reworck-nél jó helye lenne, és telibetaláltam. Még aznap írt, hogy szeretné kiadni, és ő készítené rá a remixet.
A Traum nehezebb dió volt, de az egyedi hangzásvilágommal sikerült végül feltörnöm őket is. A velük való együttműködés sokkal szorosabb, mint bármelyik más kiadóval, ahol megjelennek zenéim, Az alkotási folyamat bizonyos részeibe is bele-bele szólnak, de ez minden esetben jó hatással van a megjelenő trekkekre.

Maradjunk még egy picit a a kölni Traum vonalnál: Ryan Davis, Riley Reinhold, az Extrawelt duó, Max Cooper, Microtrauma vagy Dominik Eulberg neve egytől egyik jól cseng az e-zenei világban. A Traum weblapja pedig azt írja rólad: “az újonnan szerződtetett Peet”. Arra következetek, sikerült megtaláltad a számításaidat és a közös hangot – értsd: hangzást – a kiadóval. Ebből egy hosszabb együttműködést vizionálok. Jól látom?
Igen, szerencsére ez így van. Amennyiben Riley új válogatás albumot jelentet meg, már nekem is jön az email, hogy valami exklúzívra számítanak tőlem, és mióta a kiadóhoz kerültem, mindkét válogatáson szerepel is egy-egy zeném.
Label Night-okra is hívnak zenélni, mit a kiadó szerződött művésze.
Természetesen nagyon nehéz ekkora nevek között érvényesülni, ráadásul a kiadó konzervatív megjelenési politikája (minden hónapban egy-egy megjelenés) is nehezebbé teszi, a helyzetet, de így viszont bizton tudhatom, hogy az ottani megjelenéseim mindig a maximumot képviselik, és azokkal a nevem is bent marad a körforgásban.
Eléggé előre dolgoznak, sok a már elkészült kiadvány, úgyhogy előreláthatólag az én következő önálló EP-m a Traum-on jövő márciusban várható.

Femerült bennem a kérdés, hogy melyiket preferálod jobban: remixet gyártani valakinek vagy önállóan elkészíteni egy három esetleg négy trackes EP-t?
Egyértelműen a saját zenék és EP-k gyártását preferálom. Sokkal nehezebb a folyamat, de sokkal önkifejezőbb is egyben.
Egy remixnél az alap téma sosem a saját egyéniségem kifejezése, és azokhoz mindig igazodnom kell.
Ha lenne lehetőséged együtt dolgozni bármelyik előadóval, ki lenne az akivel legszívesebben cooperálnál? Persze nem feltétlen kell a Traum Schallplatten művészei közül kiemelni valakit!
Charlie May vagy Barry Jamieson lenne az, akivel rettentő szívesen dolgoznék együtt. Ők hatalmas tudású újítók ezen a szcénán belül, tőlük tudnék a legtöbbet tanulni. A Traumtól pedig Rob Clouth aki a legközelebb áll hozzám, de Dominik Eulberg-vel is összeraknék szívesen valami mennyezetleszaggató klubtrekket.
A márciusban megjelent Half A Dozen Twins nemcsak zeneileg, hanem a borítója miatt is egyedülálló darab. Ez tulajdonképpen egy olajfesstmény ami Glen Maya kortárs művésznő munkája. Honnan datálódik a kapcsolatotok, és egyáltalán mit kell tudnunk róla?
Ez egy sokkal szimplább dolog, mit azt bárki gondolná. A civil életem egy élelmiszerbolthoz kötődik, ahol a fent említett Művésznő állandó vásárló. Régóta jó kapcsolatot ápolunk vele, és a borítón szereplő képet tőle kaptam, az én tulajdonomban van. Természetesen az ilyen irányú felhasználására engedélyt kellett kérnem tőle, de ezt ő örömmel meg is adta. Azt tervezem, hogy a következő EP-m borítójára is tematikusan készíttetek vele egy alkotást.
Ha összegezni kéne, hogyan értékelenéd az idei évet? Valamint áruld el kérlek, hogy milyen zenéken dolgozol mostanában, mire számíthatunk tőled 2014-ben? Várhatunk-e esetleg egy debütáló albumot a Traum Schallplatten gondozásában?
 Produceri pályafutásom eddigi legsikeresebb éve volt ez, valójában az igazi beindulása most kezdődött el.
Jelen pillanatban rengeteg zenén dolgozom, a Traum Schallplatten kiadványa vonzza a remixfelkéréseket. Néhány remixem és zeném már le van adva, ezek még megjelenésre várnak, vagy promo fázisban vannak.
A magyar vonatkozású Stellar Fountain Records-nál jelenik meg egy remixem hamarosan, a görög-német PFL Records-szal is szorosabbra fűzöm a kapcsolatot a jövőben, ott egy remixem kiadásra vár, egyet most kezdek el, és ennek a kiadónak köszönhetően sikerült közös zenéket készítenem Lefrenk-kel, aki személyes kedvencem volt a közös munka előtt is, vele eddig három számot adtunk le a kiadónak.
Most van egy egy hetes leadási határidejű remix munkám a Moira számára, egy DefinitelyBAD zenére. Még sosem dolgoztam ilyen rövid határidővel.
Hamarosan jön az új vocal track-em, ismét a Reworck-nél, amit ezúttal is Millie Gaum-mal közösen készítettünk.
A Traum-nál októberben jelenik meg a Tour De Traum VII válogatás, amin szintén szerepel egy zeném, és persze készülök a legfontosabbra, a következő önálló EP-re jövő év elelére.
Bocs, ha hosszú lett, még így is tuti, hogy kihagytam valamit …  🙂
Albumban egyelőre nem gondolkodom, ahhoz még építem kicsit a nevem és a tudásom.
Végezetül pedig ha létezne még a DJ-k által maguk után húzott, klasszikus értelemben vett lemezestáska, melyek azok a darabok, amiket sosem pakolnál ki belőle? Melyik volt az az 5 track, ami a legnagyobb hatással volt rád és miért?
1. Bill Hamel Presents Innate & Andy Moor – Barotek (Blackwatch Threshold Dub) [Sunkissed Records, 2001] 
A legelső, ami eszembe jut, az Bill Hamel pres. Innate and Andy Moor – Barotek című szerzeményének Blackwatch Remixe. Talán minden idők legprofibban megírt elektronikus klubzenéje, mind ami a hangzást, mind pedig ami a kompozíciót illeti.

2. Cobblestone Jazz – W [Cocoon Recordings / Studio !K7, 2007]
Újkori kedvencem, amit sosem bírok megunni, és a mai napig frissnek hat a hangzása, az a Cobblestone Jazz – W című zenéje. Ez is maradna a táskában!

3. Swayzak – Smile & Receive (Apparat Remix) [Studio !K7, 2007]
Aztán ami szintén óriássi hatással volt/van rám a mai napig, bár érdekesen soha sehol nem játszottam le, az a Swayzak és a Smile and Receive mégpedig Apparat remixben. Hibátlan dallamvilág, pont az én ízlésem.

4. Night On Earth feat. Paul Brtschitsch & André Galluzzi – Fernlicht  [Ongaku Musik, 2001]
Nem maradhat ki a felsorolásból a Night On Earth felvétele a Fernlicht, amit a mai napig tolnék bulikban néha, ha lenne egy mai viszonyoknak megfelelő hangzású digitalizált változata.

5. Christian Smith & John Selway – Move! [Intec Records, 2002]
És végül, de nem utolsó sorban persze Smith & Selway Move! című munkája, ami kb. most is ugyanazt a hatást váltja ki a táncoló népekből, mint tíz évvel ezelőtt.

 
Péter, köszönöm szépen a beszélgetést és további sok sikert valamint kitartást kívánunk a közelgő megjelenéseidhez!]]>