Az, hogy az izraeli szcéna világviszonylatban is – ha szabad ezzel az elsősorba a gazdasági életben használatos kifejezéssel élnem – az egyik piacvezető a house berkein belül. MoshicShlomi AberGuy Gerber vagy Guy Judah neve ma már globálisan elismertek. Most viszont másik Guy, nevezetesen Guy Mantzur is beállt a sorba, mivel elérkezettnek látta az idejét debütáló produceri albumának megjelentetésére.
A Tel Aviv-i származású művész egyben a Plattenbank label-managere valamint szoros kapcsolatban áll a Lost & Found-val is – Guy J kiadója – az album azonban mégsem ezeknél fog megjelenni, hanem a Hernán Cattáneo által alapított Sudbeat-nél. Argentína mára elsőszámű house platformja eddig is szép számmal prezentálta a jobbnál jobb digitalis EP-ket, Mantzurral együtt mégis debütál, ugyanis nevezett lemez lesz a CD001-es címkével ellátva.
A kapcsolatoknak köszönhetően jelen albumon is számost művész működik közre, olyan előadók mint Stephan Bazbaz, Sahar Zangilevitch, Hen “Khen “ Falah és persze Guy J. A 14 tracket tartalmazó szerzemény egészen pontosan December 2-től válik elérhetővé a nagyközönség számára, viszont egy album-preview erejéig mi is betekintést nyerhetünk az egyedi hangzásvilágba!
manztur
Tracklista:
01 – Guy Mantzur – Intro
02 – Guy Mantzur & Khen feat. Kamila – Moments Becoming Endless Time
03 – Guy Mantzur & Stephan Bazbaz – All Over Music (Album Version)
04 – Guy Mantzur – Blackout Station
05 – Guy Mantzur & Sahar Z – Moon Launch
06 – Guy Mantzur & Guy J – All in
07 – Guy Mantzur – How Long Is Now
08 – Guy Mantzur – Cumple Sueños
09 – Guy Mantzur – Necessity
10 – Guy Mantzur – This Is Mayhem
11 – Guy Mantzur – We Are What We Are
12 – Guy Mantzur – Instagram
13 – Guy Mantzur – Outro
14 – Guy Mantzur & Khen feat. Kamila – Moments Becoming Endless Time (Dub Mix)
[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/116818251″ width=”100%” height=”166″ iframe=”true” /]]]>