Vészesen közeleg a December, véget ér az idei év és lassan eljön a visszatekintések, az összegzések ideje. Elkezdődnek az ilyenkor szokásos szavazások: kinek melyik fesztivál tetszett a legjobban, kit tart az év producerének melyik DJ volt a legelőremutatóbb az év során, ki a 2013-as év felfedezettje stb. Mi egy másik, de talán a legmeghatározóbb szempontból szeretnénk támpontot nyújtani olvasóinknak.
Fiatal koromban, mikor elég szűkösek voltak a a hozzáférési lehetőségek az elektronikus zenékhez gyakran eljátszottam a gondolattal, hogy vajon mi fog történni a kövekező években, lehet-e fokozni az éppen aktuális megjelenések színvonalát. Azóta megkaptam az egyértelmű igen választ.
Az ide év minden képzeletemet felülmúlta, főleg a szerzői albumok tekintetében! Egy csokorba gyűjtöttük az általunk legjobbnak vélt 50 produceri albumot, melyet most öt héten keresztül egyenletesen elosztva fogunk az olvasók elé tárni, “Amit feltétlen hallgass meg idén” sorozatunk formájában. Felsorolásunk természetesen szubjektív, kronológiai sorrendet valamint a chartokra jellemző a ”No. 1 az aktuális legjobb” elvet be nem tartva. Egy a teljesség igénye nélkül készült összeállításról van szó.
Lássuk is az első részt:

50. Marcel Dettmann – Dettmann II [Ostgut Ton]
Marcel Dettmann már egészen fiatalon belecsöppent a techno világába, mindössze 17 éves volt mikor elkezdődött felfelé ívelő DJ karrierje. Azóta közel két évtized telt el, és mára egyértelműen a német techno legnagyobb alakjai között kell említenünk. A 2004-ben nyílt, már legendássá vált berlini Berghain rezidnse, a klubhoz kötödő Ostgut Ton kiadó egyik alapítója de sokan talán tudják is róla, hogy Marcel Dettmann Records néven egy saját labelt is menedzsel. Az itt megjelent zenék elsősorban saját szerzeményei de találunk olyan producereket, mint az Answer Code Request azaz Patrcik Gräser vgy Norman (Noczinski) Nodge. Az ő  munkáik az MDR után már az Ostgut Ton-nál jelentek meg. Gondolom ezt már mondanom sem kell, hogy az igazi, underground klubok fellépője és a techno oriental fesztiválok egyik headlinere, legyen az a szórakozóhely vagy rendezvény bárhol a világon.
Debütáló albuma 2010-ben jelent meg, hol máshol mint az Ostgut Ton kiadónál, mely egyszerűen csak a Dettmann címet viseli. Az idei évben napvilágott látott lemez keresztelésén sem töprengett napokat, egyszerűem megkapta a Dettmann II nevet.
Amilyen puritán a címadás, olyan kifogástalan a tartalom! A techno sokak számára ekvivalens az energikus, vidám, kézfelrakós, jól táncolható zenével. Nos jelen esetben nem egészen erről van szó! Lassabb, letisztul, egyszerű – szándékosan nem használtam “minimal” kifejezést – sötét darabok sorakoznak egytől egyig a CD-n, melyek tökéletesen visszaadják a Berghain misztikumát. Aki a jelen és a közeljövő progresszív hangzását, a techno mostani trendjeit szeretné jobban megismerni, melegen ajánlom a Dettmann II-t:
[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/playlists/9504337″ width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]
49. Clockwork – B.O.A.T.S. (Based On A True Story) [Life And Death]
A római székhelyű Life And Death alig három év alatt az európai de talán a globális house szcénában is megkerülhetetlen tényezővé vált. A Sasha által rongyosra játszott Thughfucker és a Disco Gnome volt az első kiadvány, azóta a Pillow Talk, a Mind Against vagy a Federico Maccherone és Francesco Leali alkotta Clockwork páros dalai szinte az összes deep house lemezlovas szettjében helyet követelnek maguknak. Az első években kizárólag EP formában találkozhattunk a releasekkel, majd idén áprilisban érkezett a Based On A True Story, amely a Clockwork duó és egyben a label debütáló albuma is.
A Life And Death darabokra jellemző a modern house és techno szcéna egy más, a pop, a dub, a nu disco és a glitch irányából való megközeltése, mely erről az albumról is tökéletesen visszaköszön. A szcéna művészei közül többen is közreműködtek az albumon szereplő 13 track elkészítésében: Avtaism, Clarian vagy a Tale Of Us páros. Talán ennek is köszönhető az albumon szerplő dalok eklektikussága: találunk olyan abstract darabokat mint a Hidden Spectator és a Piece, vannak dubos tételek mint a False Matters vagy Second Floor de aki kézfelrakós örömzenékre vágyik az sajnos nem jó helyen keresgél. A dalok az Oblique kivételével nem a táncparkettre íródtak de a maga nevében mindegyiken érezhető a belefektetett munka és energia valamint a sokak által hiányolt egyediség és sokoldalúság. Mindenképp érdemes meghallgatni!

48. Coma – In Technicolor [Kompakt]
Ami az utóbbi években a Kompakt kiadónál megjelenik az jó. Persze lehet elfogultsággal vádolni és ezzel a mondatommal egyértelműen alátámasztani ezt, de valószínűnek tartom, hogy aki kicsit is jártas az e-zene világában az nem kérdőjelezi meg az előbbi kijelentést. Művészek sokasága és ezáltal sokszínűsége, a reflektorfénybe kerülő tehetségek, új előadók és az általuk folyamatosan frissülő zenei paletta mind-mind jellemző a kölni labelra. A tulajdonosi kör, név szerint: Michael Mayer, Wolfgang Voigt valamint Jürgen Paape már számos tehetséget fedezett fel és ismertetett meg a közönséggel. A teljesség igénye nélkül természetesen, de ide sorolom: Justus Köhnche-t, Jonas Beringet, DJ Koze-t, Aksel Schauflert azaz Superpitcher-t, a chilei Matias Aguayo-t vagy a brazil Gui Boratto-t. Nevük ma már garancia a minőségi zenére! Ehhez a népes tárulathoz csatlakozott 2009-ben a COMA ami két, szintén a Rajna menti városkában élő fiatalember, Georg Conrad és Marius Bubat kollaborációja.
A páros zenei műfaja igen nehezen behatárolható. Debütáló albumuk trackjei az ambient, a future jazz, a leftfield, a minimal, a deep house és a techno stílusjegyeit ötvözi.

47. Oliver Schories – Exit [Der Turnbeutel]
A hamburgi születésű producer, Oliver Schories 2009-ben hirtelen robbant be az e-zenei köztudatba. Mikor már bontogatta szárnyait, akkor nyilvánvalóvá vált, hogy igazi művész, klasszikus értelemben vett zenész. Mióta az Ostwind kötelékébe tartozik, Schories pályája egyenesen ívelt felfelé, olyannyira, hogy nem sokkal később felfigyelt rá Normen Flaskamp – ismertebb nevén Solee – és rögtön leszerződtette kiadójához, a szintén német Parquet Recordingshoz. Itt jelent meg első szerzői albuma 2012 márciusában, Herzensangelegenheit címmel. Eközben megalapította saját labeljét is, melyet a Der Turnbeutel névre keresztelt. Produceri munkáit szinte kizárólag ez a két label prezentálja rajongói számára.
Idén jelent meg második produceri albuma Exit címmel, ami első hallásra kvalitásban egyáltalán nem marad el az elsőtől. Egy a minimixxel együtt összesen 14 track található az albumon, szinte az összes a Schories-ra jellemző, nagyon érzelmes, lassú – az összes 121-123 bpm-re íródott – vokálokkal fűszerezett slo-mo és deep house.
Összegezve elmondható, hogy a német művész ismét egy olyan albumot prezentált a hallgatóságnak, melyről nyugodtan kijelenthető: méltó folytatása eddigi pályafutásának. Mindemellett szakított egy hagyománnyal, az albumon található trackek jóval rövidebbek egy mai átlagos 8-10 perces house single-nél. Schories remekül alkalmazkodott a 2013-as év trendjeihez, elvárásaihoz albumkészítés terén. Első hallásra talán kicsit egyhangúnak tűnhetnek a dalok, és bár való igaz, hogy kell hozzá hangulat/lelkiállapot, de nem árt többször meghallgatni. Nagyszerű választás egy vasárnap délutáni pihenőhöz, autóba vagy bármilyen utazáshoz.
[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/playlists/3227468″ width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]
46. Floorplan – Paradise [M-Plant]
Floorplan azaz Robert Hood az USA, pontosabban lokalizálva a detroiti techno második generációjának egyik legnevesebb alakja. A legendás Jeff Mills mögött, azonban sokak szerint helyesebb vele egy lapon említeni. Zenei pályafutása több mint két évtizeddel ezelőtt indult, ezalatt az idő alatt több neves techno labelnél jelentek meg a kiadványai, ilyenek a berlini Tresor, a gent-i Music Man vagy a londoni Peacefrog Records. Miután kilépett az UR csapatából a maga útját kezdte járni, aminek első lépése a saját maga által 1994-ben elindított M-Plant label. A kiadó az erőltetett, üzleti központű és profitorientált német vonallal ellentétben mind a napig a letisztult, “hoodi” minimalista techno szemlélet megtestesülése. Bár műveiben megjelennek olyan motívumok is mint az acid, a dub, egy csipet chicago-i house vagy a már többször is említett minimalizmus, producerként és DJként is a nagyon energikus, polírozatlan, koszos techno jellemző rá leginkább.
A nyár egyik bombájaként robbant szerzői album júniusban jelent meg és a Pardise címet viseli. Ttíz track kapott rajta helyet, ahol már az első, a Let’s Ride is arról árulkodik, hogy valami különlegessel, valami egyedivel lesz dolgunk! Semmi sablon, semmi kiszámíthtóság, és főleg semmi kommersz: „tiszta underground detroit-techno” Ezek a mennydörgő, tisztátlan basszusok a dübörgő lábdobok, a hihetetlen energiaáradat, a minimalizmus, a letisztultság néhány track kivételével az egész albumot végigkíséri. Az első olyan track a Never Grow Old, amely kilóg picit, ez sokkal house-osabb, mely az Inner City fénykorába repít vissza, azzal a felharsanó karcos hangú női vokállal. A másik ilyen dal a Confess, ahol a dobok és a basszusok mintegy a zongoraakkord kiegészítéseképpen szólalnak meg, Az Above The Clouds című záró track pedig sokkal inkább a detroiti- és egy kis acid house keveréke. Talán véletlen, hogy Derrick May vagy Jeff Mills előszeretettel pörgette a trackeket? Kétlem! Zseniális album!
[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/playlists/6240547″ width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]
45. Spada – Renaissance [Monique Musique]
Biztosan akad olyan rajonó aki már találkozott az olasz DJ és producer Ermanno Spadati vagyis Spada nevével. Mivel talán többen vannak a másik oldalon, akiknek az újdonság erejével hat, előljáróban elmondhatom: ő is azon művészek közé tartozik, aki – közhely ugyan – bebizonyította, hogy képes valami különlegeset, egyedit alkotni, kialakíteni egy sajátos, egyéni hangzást és ez bizony rövid idő alatt meghozta a gyümölcsét. Már a nemzetközi szcéna élvonala is csupán karnyújtásnyira van!
Egészen sajátos hangzására már évekkel ezelőtt felfigyelt a német Florian Meindl és 2010-ben lehetőséget biztosított számára Oliver Koletzkivel közösen managelt kiadójánál, a Flash Recordingsnál, majd hallhattunk Spada trackeket a Manual Music-tól és a Suara-tól is. Az igazán figyelemre méltó zenék azonban a kanadai house label, a Monique Musique-nél megjelent co-produkciók voltak Emmanuel-vel (Emmanuel Ashoka Beddewela). Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy melyik platform biztosítja a szerzői album megjelenésének lehetőségét – ahogy biztosította 2012-ben a társszerzőnek is.
A munkálatok már a tavalyi év vége felé is a “majdnem kész” fázisban voltak, hiszen alig több mint három hét telt el 2013-ból mikor elérhetővé vált a Renissance című digitalis megjelenés. A kiadványon 11 track kapott helyet, melyek mindegyike egy külön világot képvisel, teljesen egyedi darabok, nem is látom értelmét kategóriák közé szorítani azokat.
A debütáló albumból minőségéből és abból a hihetetlen progresszivitásból kiindulva ami az egészből árad nem lennék meglepve, ha a következő Spada dalok a Border Community vagy a Traum Schallplatten égisze alatt látnának napvilágot!
[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/playlists/3169931″ width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]
44. Daniel Avery – Drone Logic [Phantasy Sound]
„ Az egyetlen dolog amit tudtam, hogy ezt az albumot egy utazásnak szánom. Az én kedvenc Dj-im és előadóim mind művészek, számukra bezárul a világ, és ebből nehéz újra meg újra kilépni. Végül is egy „fuvart” vállalsz mikor játszol az embereknek. Mikor a pult mögé állok magam akarom adni. Ez volt a koncepció amikor ezt az albumot megcsináltam „
Mondta Daniel, aki mindössze 18 éves volt mikor szülőhazájában, Bournemouth-ban először a lemezjátszók mögé lépett. Ekkor elsősorban az indie stílusjegyei jellemezték szettjeit . Később olyan Dj-k és előadók motiválták mint Erol Alkan, Ewan Person vagy Optimo. Stílusát nehéz behatárolni a deep house, a techno, az acid az elektro és a post-punk stílus jegyei mind megtalálhatók benne. Ez az egyedi, meghatározhatatlan stílusa és technikája az új generációs producer-Dj-k egyik legjobbjává emelték. Alkan elmondása szerint: „ Ő nem követi a trendet, próbál saját és csak rá jellemző stílust kialakítani magának, több időt tölt a stúdióban, mint bárki akit ismerek. Szeretné feltárni az elektronikus zene „sötét sarkait”. Chris Carter, Martin Hannett és Kevin Shields ugyanolyan fontosak számára, mint Carl Craig az Underworld vagy éppen a Chemical Brothers.”
Karrierje igazán 2012-től vesz lendületet, mikor olyan kiadóknál jelennek meg zenéi mint a: Relish, a New York-i Throne Of Blood remixek. Felhívta magára a kritikusok figyelmét, többek közt legendás honfitársa Jutsin Robertson-ét is. 2012 végén jelent meg az általa mixelt FabricLive 66, majd idén októberben első szerzői albuma Drone Logic címen a Phantasy kiadónál.
[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/114201773″ width=”100%” height=”166″ iframe=”true” /]
43. Jon Hopkins – Immunity [Domino]
A londoni Jonathan Julian Hopkins, az electronica és ambient egyik úttörő alakja az Imogen Heap billentyűseként kezdte a pályáját, majd dolgozott a Coldplay-el, David Holmes-al, és Brain Eno-val is. Saját nevével fémjelezve több albumot megjelentetett 2001 óta, köztük 2010-es Monsters című film soundtrack-jét is. Debütáló szerzői albuma a Putney városrészében található Just Music – semmi köze a hazai rádihoz – kiadó prezentálta a közönségnek, azóta viszont egyre szorosabb a Domino-val való kapcsolata. A szellemiségről valamint zeneiségről talán elég az itt dolgozó művészek közül a Junior Boys párost, Kieran Hebden azaz Four Tet, az Animal Collective, a Franz Ferdinand, az Arctic Monkeys vagy a Hot Chip zenekarokat felhozni mint példként.
Legutolsó albuma az Immunity az év egyik igazi ínyencsége volt. Jon Hopkins mindig a kísérletezősebb zenészek és sound designerek közé tartozott, és bár az általa preferált szoftverek egy része már lassan eléri a veterán kort, albumról albumra meg tud lepni minket. Az Immunity több track-jét végigkíséri kedvenc Korg MS20-ának hangja, és mindegyikben megtalálható az állandóan változó, organikus hangok igazi kavalkádja, ami már védjegyévé vált. Az Open Eye Signal című track, melyhez videoklip is készült, egy igazi lüktető, hipnotikus dal, mely kiváló kontrasztot ad a címadó Immunity lágyságával, és kimértségével. A Breathe This Air című track az albumon még egy instrumentális darabként bukkant fel, viszont az album megjelenése óta készült belőle egy vokálos verzió is, melyben közreműködött Megan James lágy hangjával, és egy meglehetősen elgondolkodtató klipet is sikerült készíteni hozzá.
Összefoglalva az Immunity egy kellemes utazás a morcos electronika és a lágy filmzenés ambient között, amit senkinek sem szabad kihagynia.
[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/88124909″ width=”100%” height=”166″ iframe=”true” /]
42. Snuff Crew – Behind The Masks [BPitch Control]
Amit a Kompakt-val kapcsolatban elmondtam az előzőekben, szó szerint igaz a berlini Bpitch Control-ra is. Ellen Fraatz vagyis Ellen Allien amellett, hogy hétről hétre járja a világot és játszik elképesztően eklektikus, minden alakalommal teljesen más világot bemutató DJ szetteket, ugyanezt a teóriát alkalmazza saját kiadója irányításakor. Nincs olyan e-zene rajongü, aki ne találna magának legalább egy, számára kedves előadót a BPC háza tájáról. Chaim, Thomas Múller, Sascha Funke, Kiki, a Modeselektor vagy a We Love duók zeneiségében egyvalami közös: az igényesség és a folyamatos megújulásra való képesség.
Ennyit a kiadóról nagyvonalakba, és most írhatnám, térjünk is rá a Snuff Crew csapatának rövid bemutatásáta. De nem írom, mert hiába a több mint négyéves közös múlt, a 2010-ben alapított saját Snuff Traxx label, vagy a már eddig megjelent két produceri album a Gigolo Records-nál, annyira a titokzatosságba burkolózik a páros, hogy még a polgári nevükre sem találunk információkat. Zeneiségük viszont felettébb érdekes: mindenevők ami underground! Chicago-, egy kis old school és deep house, acid, electro-techno és tort ütemű ellektronika egyaránt megtalálható zenéikben.
Ez az a zenei sokszínűég és minőség amit képviselnek a Behind The Mask című – ebből talán érthető mit is értemettem titokzatosság alatt – albumon is! Ha valaki az US-house zenékben találta meg azt pluszt amit keresett, feltétlen hallgassa meg a Move Me című darabot, ami az analóg zeneírás fénykorába, a 80-as és 90-es tájékára repít vissza. Többen közreműködtek az albumon, így Rachel Row aki a nagoyn érzelmes New Life című dalhoz szolgáltatta fülbemészó énekhangját, vagy Kim Ann Foxman akinek hangja az acid betétekkel ékesített Tearing Me Away-ben hallható. Tyree Cooper viszont a rapper/mc szerepét tölti be a Work It Out-ban. Nincs rajta két ugynolyan zenei stílus, egyszerűen a 10 track egyenként, a maga nevében szenzációs.
[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/playlists/12027379″ width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]
41. Henry Saiz – Reality Is For Those Who Are Not Strong Enough To Confront Their Dreams [Natura Sonoris]
Nagyon kevés az olyan előadó akinek annyira vártam volna debütáló albumát mint Henry Saiz – Reality Is For Those Who Are Not Strong Enough To Confront Their Dreams című lemezét.. A nagyözönség 2007-ben ismerhette meg Enrique Saiz Gonzalezt, a John Digweed –Transitions Vol. 4 mixalbumán szereplő remekbe szabott From Tangled Seas kapcsán. Azóta készített számos remixet és persze önálló darabot a Renaissance és Bedrock Recordings-nak, miközben megalapította saját kiadóját is melyet Natura Sonoris névre keresztelt. Talán semmi meglepő nincs abban, hogy itt jelent meg első produceri albuma is. Ez az a platform, ahol az általa prezentált techno, indie/nu-disco valamint deep- és progressive house producerek lehetőséget kapnak kiadványaik megjelentetésére. Ide sorolható a francia Damabiah valamint két hölgy, a spanyol Cora Novoa és a feltünően csinos Liz Cirelli.
A legendás Balance sorozat 19-es, koncepcióját tekintve teljesen egyedi – néhány kivételtől eltekintve kizárólag saját kiadványok és remixek kerültek a dubla CD-re – darabjának 2011 júniusi megjelenése után néhány dologot biztosra vehettünk: egyfelől a szerzői albumára egy ideig még várni kell, másfelől a Balance által prezentál hangzásvilág és minőség is borítékolható! Ha a Clockwork – B.O.A.T.S.-t úgy jellemeztem, mint ami nem elsősorban a tánctérre készült, akkor ezt megjegyezném a Reality Is For Those Who Are Not Strong Enough To Confront Their Dreams album esetében is. Kivételek vannak persze: ezek közé sorolom a Just And Illusion, a Through Golden Air, a Natura Sonoris valamint Afraid című darabokat. Ha valamelyiket darabot ki kéne emelnem, mégsem egy ilyet választanék, hanem egyértelműen a The Light című melódiát Hanin Zueiter fülbemászó énekhangjával megfűszerezve! Bevezetőmben ugyan említettem, hogy semmilyen koncepció nincs a felsorolás sorrendjét illetően, de Saiz albuma nálam erős mezőnyben ugyan de az abszolút élmezőnybe végzett az idei évben!

Köszönjük a közreműködést a társsszerzőknek:
Kovács „Aeron Aether” Gábornak és Mészáros Miklósnak]]>