Karrierjét a 2000-es évek elején, a mára már legendás hírnevű Shockwave partykon kezdte.
Az igazi áttörést azonban a 2004-es év hozta számára, amikor KillSwitchel közösen útjára indította a New Generation of Hard Techno rendezvényt a Kashmir Undergroundban. Ez a rendezvény legendává nőtte ki magát a hazai és külföldi hard techno életben, hiszen 5 éven keresztül folyamatos telt ház mellett, prezentálta a stílus összes nagyágyúját.
Megfordult szinte az ország összes top klubjában (Highlander, Alcatraz, Zenith stb..) valamint 2005-ben és 2007-ben is fellépett a Maydayen.
Megfordult Spanyolországban (Montagood Festival, La Cova, Club Zoreks) Ausztriában (MGC Halle, Florido Beach), Belgiumban (Hangar Oostende), Szlovéniában (Fun Factory), Szlovákiában (Metro Klub, Piano Club) és Ukrajnában (Cinema Club).
2010-ben megfáradni látszott a hard techno stílus, ezért úgy döntöttek KillSwitchel, hogy nem akarnak az önismétlés homályában elveszni, így a legendás party sorozatot határozatlan időre szüneteltetik.
Még ugyanebben az évben Nilux megalapítja Nils-szel a saját radio műsorukat ‘Planet Radio Show‘ néven, ami minden szombat este nyolc órától hallható a justmusic.fm-en. Nilux zenei világa az évek alatt sokat változott, viszont a keményebb ütemek kedvelői így sem csalódhattak benne, hiszen stílusát továbbra is a kompromisszummentes, kőkemény techno jellemzi.
Erről legközelebb február 8-án személyesen is meggyőződhettek, ahol az olasz technolegendával, Markantonioval közösen pörgetik a lemezeket a Cinema Hallban.
E havi podcastünk zenéi csak a legfrissebb megjelenések közül lettek válogatva. Enjoy!

1. PROJECT AKC – Cabin Pressure (Original Mix) [Soma Records]
2. Wigbert – Distorted Groove (Original Mix) [Rawthentic Music]
3. D-Deck – Secret Dumb (Original Mix) [Agile Recordings]
4. Alberto Ruiz, Siles – Oscillators (Victor Vera Remix) [Stickrecordings]
5. Mihai Popoviciu – Triple Active (Original Mix) [Spades]
6. Tiga VS Audion – Let’s Go Dancing (Adam Beyer Remix) [Turbo Recordings]
7. A. Trebor – Static (Original Mix) [Trapez]
8. Ron Costa – Rodiroc (Original Mix) [Potobolo Records]
9. Bryan Chapman – Tor (Original Mix) [Driving Forces Digital Series]
10. Samuel L Session – Broken Containment (Original Mix) [Klap Klap Records]
11. Enrico Sangiuliano – Capernoited (Jewel Kid Rework) [Alleanza]
12. Stefano Noferini – Giocotto (Original Mix) [Deeperfect Records]
13. NHB, Giorgio Rusconi – Dantes View (Original Mix) [Audio Elite]
14. Alan Fitzpatrick – We Are Forever Young (Original Mix) [Drumcode]
15. Developer – Western Ways (Pfirter Remix) [Warm Up Recordings]
16. RVDE – Veslar (Mark Broom Remix) [Intellighenzia Electronica]
17. Attemporal – Att 9 (The Plant Worker Remix) [Att series]
18. Paride Saraceni – Feel The Vibe Feat. Monce (Original Mix) [Redrum Music]