Csak annyit mondok: Mixify! Állítólag ez lesz a jövő! Az ötlet mögött a földrajzi akadályok leküzdése áll, a művészeknek akarnak kedvezni, és új piacokat nyitni, új lehetőségeket biztosítani, valamint a folytonos, fárasztó utazásokkal szemben egy új alternatívát adni. Képzeljétek el, hogy egy művész reggel felébred New York-ban, és fél órán belül már egy élő lemezbemutatót tart Ausztráliában. Végül is van benne fantázia.

Néhány napja a Mixify bejelentette, hogy lezárult egy 1,8 millió dolláros beruházás, melynek befektetői az ausztráliai CMB Capital, valamint Tim McGee és Richard Mergler a Ministry of Sound Australia-tól, és Tommy Trash dj/producer, aki a technológia egyik tesztelője is egyben.

Szóval ez a Mixify egy live streaming technológia, amit a Mixify Clubcast fejlesztett ki, és arra hivatott, hogy egy adott lemezlovas akár egy este a világ több pontján is tudjon élőben zenélni anélkül hogy fel kellene szállnia egy repülőgépre, és órákon keresztül utazni. Az technológia a következőképpen működik: A lemezlovasnak nem kell megjelennie az adott eseményen, ugyanis otthonából, vagy egy erre a célra felépített helyiségből, akár 5.000 mérfölddel a buli helyszínétől, webkamerás közvetítéssel zenélhet élőben, miközben a klubban éppen zajlik a mulatság. Az adott művészt a bulizók nagykivetítőn nézhetik, ami persze oda-vissza működik, ugyanis a rendszeren keresztül maga a dj is látja mi történik a szórakozóhelyen, és fel tudja mérni a reakciókat is.

A cég egyébként ezzel a klubokat is szeretné támogatni: nem csupán a technológiát nyújtja, de még a dj-ket is előjegyzi, sőt a reklámkampányt is megcsinálja, hogy az adott eseményen minél több ember aláírja azt a bizonyos jelenléti ívet.

Na de elég a szóból! Íme a promo video, ami sok mindent elárul:

Vélemény?

Forrás: betabeat.com