Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Zenei Producertábort, ahol a jó hangulaton kívül hasznos tudást szerezhetnek az alkotni vágyó producerpalánták. A tábor olyan lelkes otthoni zeneíróknak szól, akik professzionálisan megalkotott zenékkel szeretnék gazdagítani a magyar és a nemzetközi elektronikus zenei piacot.

A szuperintenzív egy hetes tábor célja a hallgatókat bevezetni a zeneírás alapjaiba, vagyis profi producerek mutatják meg azokat a gyakorlati módszereket egy-egy konkrét zene elkészítése közben, melyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy mesteri zenék kerüljenek ki a kezük közül. A kurzus elvégzése közben egy olyan tudást szerezhetnek a résztvevők, amit stílustól függetlenül bárhol használhatnak, de érdemes tudni, hogy képzés természetesen az idő rövidsége miatt nem teljes körű.

A táborban a következőkről tanulhatsz:

Groove-készítés: Ebben a modulban minden olyan támpontot megkaptok, amely szükséges ahhoz, hogy egy élvezhető, klubban is kiválóan teljesítő groove-ot készítsetek. A képzés anyaga Cubase-, illetve Ableton-környezetben egyaránt be lesz mutatva, az audio- és a MIDI-alapú groove-készítést egyaránt érintve.

Mixing/Mastering: Az első pár órában minden olyan terminussal és elméleti tudnivalóval megismerkedhettek, amely szükséges ahhoz, hogy gyakorolhassátok a korszerű lekeverést otthoni körülmények között. A tábor második felében gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be, hogyan kell „teret csinálni” az egyes hangszereknek a mixek esetében, illetve miként kell az egyes hangszereket beleilleszteni a készülő zenénkbe.

Sound design: A mai elektronikus zene egyik nagy kihívása a kellemes, stílusodhoz illő hangszínek kikeverése. Ez a modul azon eszközök működését mutatja be, amelyek ahhoz kellenek, hogy kiváló minőségű hangszereket hozhassunk létre. Szó lesz többek között a különböző szintetizátorokról, delayekről, noise gate-ekről, reverbekről és torzítókról.

Szolfézs: A zeneelmélet szerves részét képezi a zeneírásnak. Alapvető ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy igazán jó zenéket tudjatok összerakni. Nálunk megtanulhatjátok, mi is az a skála, a dallam, a ritmika és a harmónia, illetve mindezek hogyan viszonyulnak egymáshoz. Megtudhatjátok továbbá, hogy bizonyos akkordok milyen érzéseket keltenek, és ezeket hogyan kell használni egy-egy elektronikus zenében. Nem kell megijedni, nem egyetemes zeneelméleti képzést fogunk tartani, de annyit megmutatunk, amennyit feltétlenül tudnotok kell ahhoz, hogy szép dallamokat írhassatok.

Arrangement: A zene felépítése talán az egyik legnehezebb feladat manapság. Mikor és hol szólaljon meg egy adott hangszer, mikor kell felpörgetni egy-egy részt, hogyan kell felépíteni, majd levezetni egy számot? Ebben a modulban ezekre a kérdésekre kaphattok választ, valamint rengeteg hasznos tippet és trükköt, amelyeket továbbfejleszthettek és beépíthettek zenéitekbe.

Természetesen szóba kerülnek majd a jogdíjak és egyéb jogi kérdések is. Ebben a témakörben értékes információt tudhattok meg a lemezlovasok számára kialakított szabályozásokról, valamint megismerhetitek a különféle jogvédő szervezetek, mint az Artisjus, DJ Szövetség, MAHASZ működését.

És hogy kik lesznek az előadók téma szerint bontva?
Németh Bazsi az alapokról: szolfézs, hangtan, alapesekről fog beszélni, Canard viszi tovább hangszerkezettel, zene-programozással, Belocca a virtuális hangszerek elemzésével foglalkozik, míg Náksi Ati a szerződések és promótálás titkait osztja.

Ám a tábor szervezői nem csupán az oktatásról, de a szórakozásról is gondoskodnak. Lesz bográcsozás, lovaglás, és kötélpályás csúszkálós őrület, és ki tudja még mi minden más. A helyszín is csodálatos környezetben lesz, méghozzá Pilisszentkereszten a képen látható Som-hegyi Turistaházban.

IV.ZeneiProducerTáborHáz

A táborral kapcsolatos bővebb információk:
INFOLINE: +36706051581
E-Mail: djthomasbernard@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/events/1494039797480598/