Zajok, atmoszférák, a hegedű lebilincselő hangja, embertelen basszusok, a zongora játéka, doborgiák, groove-ok, csilingelő hangjátékok, mámorító dallamok, gitárszólók, csontig hatoló vokálok, hihetetlen hangokból bassline-ok… és ez még csak néhány dolog amit imádunk a zenében…

A Metrohuzat egyfajta utazás a múltba, szemezgetés a jelennel, és kacsintgatás a jövő felé. Nem akar több lenni, mint egy szórakoztató, ugyanakkor hasznos széria, mely heterogén élethelyzetekre ajánl ízlésformáló művészek által, zenei stílusoktól függetlenül, minőségi hallgatni valót.

„Zene nélkül mit érek én?” – teszi fel a költői kérdést Máté Péter. Én személy szerint zene nélkül üresnek, egyhangúan érezném az életem. Úgy gondolom, szükségünk van különleges élményekre amikből inspirációt meríthetünk a mindennapokhoz.

A Metrohuzat első részének témája: zenék amelyek igazán beindítják a napunkat, mondjuk egy irodában ülve… Hát nem is tudom. Ízlések és pofonok! Mindenesetre jó tudni, hogy a tudomány nagy mesterei szerint ebben a szituációban az a legjobb ébresztő, ha lendületesebb zenéket veszünk elő, mivel a gyorsabb ritmusok stimulálják az agyhullámokat, melynek következtében nő a koncentrációs képesség, és aktívabban kezdenek működni az agytekervényeink.
Hmm, gondoltad volna hogy a kávé helyett a zene a megoldás?
Google nekem is jó barátom, így kihasználva felettébb családias kapcsolatunkat utána néztem kicsit a dolgoknak! Számos kutató számtalan tanulmányára bukkantam, melyekből kiderült, hogy a zene impulzusa nem csupán lelkünkre, de bizonyítottan az agyműködésünkre is kitűnő hatással van. Bizonyára észrevetted már, amikor egy zeneileg elsőosztályú buliban fülelsz, néha akár félórákra is elkalandozol, nem érdekel a külvilág, nem érdekel semmi más csak a zene, közben pedig jönnek a kreatívabbnál kreatívabb gondolatok, az élet megfejtése, vagy éppen jobbnál jobb ötletek. Hasonló élmény ez egy irodában ülve, egy adott feladatra koncentrálva. Ilyenkor valahogy könnyebben érkeznek a megoldások. Mindehhez persze a megfelelő hanghatásokra van szükség.

A Metrohuzat első részében Peet, Shizuka, Vikipop, és Blackman zenei ajánlatát tanulmányozhatjátok. Érdemes odafigyelni 😉

Peet ajánlása – Deep Dish pres Yoshiesque vol 1 (1999)

„Számos olyan mix létezik manapság is, mind hivatalos, mind pedig podcast vagy live recording szinten, amit nagyon szívesen hallgatok akár huzamosabb ideig is, főleg autóban, utazás közben. Ilyenek például Danny Howells Balance válogatása, vagy Sasha legutóbbi mixmag cover-je.
Mindennek ellenére, van a fejemben néhány időtálló darab, amit bármikor szívesen meghallgatok elejétől végéig, a tökéletes szelekció és a kiemelkedő mixtechnika miatt. Ezek számomra minden idők legjobban sikerült válogatásai, amihez az utóbbi években egyetlen új sem ért fel.

Név szerint ezek a következők: Sasha & Digweed – Northern Exposure (1997); Parks & Wilson – Painting On Silence (2001); Danny Tenaglia – GU Athens (1999); Omid 16B – Everything All Of Them Every Year (2002); Sasha – GU San Francisco (1998); és amit most szeretnék ajánlani, a frissen újraegyesített Deep Dish Yoshiesque dupla cd-s válogatása 1999-ből.

Talán biztosra mondhatom, hogy ez volt az a lemez, amit a legtöbbször meghallgattam életemben. Véleményem szerint a tökéletes keveréke mindannak amit akkor az elektronikus zene magába foglalt. Ali és Sharam olyan egyszerűséggel, gyengéden, mégis folyamatos lüktetéssel kalandozik a különböző stílusok között a legmélyebb house-tól az erősebb techno-ig, hogy öröm hallgatni, mindeközben a hallgató figyelme végig le van kötve, ugyanis a mix íve nem lineáris, nem egy irányba tart, hanem hullámzik, bevezetést, bemelegítést, több katarzist, kiállás-élményt, és végkifejletet is tartalmaz.

Szót kell még ejtenem az elkészítésnél alkalmazott mixtechnikákról is. Köztudott volt abban az időben, hogy amikor a srácok a Yoshiesque lemezek felvételére készültek, annyira komolyan vették a dolgot, hogy hónapokra előre nem vállaltak élő fellépést a lemez elkészültéig. Abban az időben már javában használták a dj-k a digitális technika adta lehetőségeket, és szoftverekkel állították össze mixeiket, tökéletesen egybeforrasztott zenéket téve ezzel egymás után a loopok és effektek használatával. A Deep Dish ennél a két albumánál maradt a jól bevált régi módszernél, mely szerint fogtak két SL 1210-est és „egymásba bocsájtották” a rajtuk található zenéket. Néhol hallani a minimális korrigálást amikor a két ütem együtt szól, mégis véleményem szerint ugyanolyan tökéletes a végeredmény, mint bármely akkori szoftver által összeállított albumnál. Talán még érdekesebb ezeket a nagyszerű felvételeket az eredeti hosszukban, az alkotó eredeti elképzelése szerint hallani. Aki valaha próbált már szoftveres segítség nélkül, igazi vinylekről mixelni, az át tudja érezni, hogy mennyire komolyan átgondolt egymásba illesztésekről van itt szó. Kedvenc részem, ami tökéletesen szemlélteti ennek a technikának, és az eklektikus szelekciónak a lényegét, a második lemez közepe felé található: Billie Ray Martin Honey c. számának a Deep Dish remixét, ami egy meglehetősen deep és vokálokkal teli darab, sikerül olyan mesteri módon átvezetni Oliver Lieb (azaz akkor éppen Smoked) Metropolis c. szerzeményébe, ami akkoriban az egyik legnagyobb peak-time techno track-nek számított, hogy arra nincsenek szavak. Ez a rész, bármiféle lejátszó nélkül, bármikor képes felötlődni újra és újra a fejemben ilyen idő távlatából is.

Rengeteg „highlight” van amit meg tudnék még említeni a dupla válogatásról, de talán azért felesleges is, mert az átkötő zenéknek itt ugyan olyan fontos szerepük van, mint az emlékezetesebb, ma már klasszikus daraboknak. Azért kiemelnék még párat az előbb említett két track-en kívül. Rögtön az egyes cd kezdésénél Jark Prongo Wave 2081 c. szerzeménye az, ami olyan űrbeli hangulattal alapozza meg a ránk váró következő órákat, hogy azonnal különleges és össze nem téveszthető hangulatot ad az egésznek. Brother Brown – Under The Water, ami egy elvesztett barát emlékére íródott gyönyörű vocal track, Oakenfold legjobb időszakát idéző Amoeba Assassin – Rollercoster, és a csodás megnyugvásként utolsó track-nek az egyes disc végére az Underworld Jumbo-jának Rob Rives remixe.. egytől egyig remekművek, amiket tökéletes helyükön alkalmazott a Deep Dish.

Úgy gondolom, hogy későbbi zenei mivoltom, eklektikusságom, hogy sosem ragaszkodtam egy stílushoz sem, a divathullámokhoz meg pláne nem, talán a legnagyobb mértékben ennek a dupla albumnak köszönhetem (természetesen a barátaim formáló zenei ízlése mellett). Ajánlom tehát mindenkinek, aki szeretné egy kicsit nagyobbra nyitni az ablakot maga körül, és szeretné tanulmányozni, hogy hogyan épül fel egy (kettő  ) tökéletes ívű mix. Ha eddig kiamaradt az életedből, most semmiképpen ne hagyd ki!”

Deep Dish – Yoshiesque CD1 /1999/ by Misty on Mixcloud

Vikipop /Slowdance, Tensnake Promo Assistant/ ajánlása – Metro Area: Metro Area (Environ, 2002)

„Van egy elméletem, miszerint csak olyan lemez válhat az ember legnagyobb kedvencévé, aminek már a születésénél, megjelenésénél is ott volt, képben volt, tudta mi a dörgés. Hiába számít mérföldkőnek és áll közel a szívemhez egy korai Pet Shop Boys, New Order, vagy épp a legendás Global Communication (76:14) album, az értékek mellé soha nem fogok tudni elég emléket társítani ahhoz, hogy igazi favoritnak tekintsem őket. Pedig ha megkérdeznék mi a kedvenc együttesem, valószínűleg Tennantéket mondanám.

A választásom ezért egy olyan albumra esett, mely 2002-ben a nagy progi és breakbeat invázióban fenekestől forgatta fel az elektronikus zenét. Darshan Jesrani és Morgan Geist mintegy 5-6 évvel előzte meg a korát ezzel a remekbe szabott modern instrumentális disco lemezzel, mely az év végén Sasha Airdrawndaggerjét megelőzve az év albuma lett a DJ Magben. A kiválóan megkomponált dobalapok mellett legtöbbször a lehetetlen bassline-okon, a random módon be-bekúszó szintiken, a megindító zongora- és vonóstémákon van a hangsúly. Vokáloknak nyoma sincs, de a lemez annyira jó önmagában, hogy szinte nem is hiányzik. A Soft Hoop például az egyik legkiválóbb instrumentális lírai szám, amit valaha hallottam. “Slágerekből” szintén akad bőven: a Dance Reaction a divatbemutatók nagy kedvence, míg az Orange Alert az akkori disco/funk mozgalom himnusza volt, a Caught Uppal pedig előszeretettel zárták szettjeiket akkoriban a valódi deep house dj-k. A P-funkos Miurára még ma is őrülten kezdenek ugrálni az emberek egy bulin, és nemcsak azért, mert a Residentadvisor (Laurent Garnier Man With The Red Face-ét megelőzve) megválasztotta az elmúlt évtized legjobb felvételévé, hanem mert 2014-ben is képes libabőrt okozni a nap tetszőleges pillanatában.

A két úriember munkássága nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a disco az elmúlt évtized végén – még ha nem is feltétlenül ebben a formában – óriási népszerűségre tett szert. De mi lenne, ha tizenkét év és jó néhány EP után elkezdenének gondolkodni egy második albumon?”




Shizuka /Strictly!, Petőfi DJ, New Level Empire, Signature/ ajánlása – Slam Jr.&Cyrus – Analogism (2009, Strictly!Recordings)

BernáthY Zsiga – „Horizontal Falling” című száma nagy kedvenc, bármikor, bárhol szívesen meghallgatom. Szeretem a rock zenét is, de most inkább egy számomra különleges albumot szeretnék ajánlani, ami meghatározó élmény volt számomra, és az mai napig is.

Az Analogism a Strictly!Recordings gondozásában megjelentetett album, mely 9 track-ből áll. Egy igényesen kidolgozott szerzői válogatás Slam Jr., Cyrus, és más közreműködő művészek mint MB Project, Daveslim alkotása.
Egy mondattal úgy tudnám jellemezni: tűz és a víz. A kemény alapokat lágy hangzások tartják egyensúlyban, igazi underground ínyenc. Az album 2009-ben látott napviágot, de már akkor is meghaladta korát. Ezért is esett a választásom erre a lemezre. Rengeteg stílust ölel át, House, Acid House, Elektro, Techno, Minimal, Rock és Chill.

Az album egy fémes, de ugyanakkor légies effekt-el indul. Ebből mint egy virág nyílik ki a nagyzenekari hegedű szólam, amit egy 4.ik oktávos zongora és egy szintetizátor dallam kísér. A félhangos váltás gyönyörű és hátborzongató egyszerre. Symphony of strings a track elnevezése is tükrözi a dal hangulatát.Az effekt végig hallható és egyben megadja a zeneszám ritmus szekcióját is.
Analogic dream a második track egy hamisítatlan analóg hangszerelésű szám,a bassline és a lábdob deep techno-ra hajaz, elég húzós hangzású. Ezt a hangzást lágyítja meg a 80-as évekre jellemző analóg szintetizátor,melyhez hasonlót Jean Michelle Jarre-tól hallhattunk annak idején. A szám érdekessége a 4-es hangzat amely pikáns egy hangos váltással adja meg a dallam egészét. A dallam motívum után visszatér az erdeti deep techno-s hangzás plusz ütős hangokkal kiegészülve. Ez a ritmus világ egy szívdobbanásban folytatódik ami átvezet a következő számra.
Insanity… A harmadik Track-ben az elektro ritmusok mellett megjelenik a rock gitár és a vocal is. A zene szövege egy party élményét meséli el a kezdetétől a reggeli órákig. Az acid itt is jelen van, a Chicago-i hangzást idézi, a késleltetett 1/ 8-ados beütésekkel.
A negyedik track egy nagy kedvenc, olyan alja van a zenének, hogy ezt minden underground buliban lejátszom. Egy 122 BPM-es techno alap, nagyon magas elektro hangzással kezdődik, amit addig csavarnak míg átalakul egy finomabb témára, ami aztán a kiállás után újra újra viszi előre a techno-s hangzást.
Az ötödik szám üzenete a rádiók elkommerszesedett kínálatának jellemzése. A korai tech-es hangzást képviseli megjelennek a kongák az afrikai ütős hangszerek. A Korg acid téma azt hiszem örök. A 4/4 tört,breakbeat-es ütemekkel egészül ki a kiállásban. Majd az újra indulásnál kinyílik egy szép szőnyeg, melyet érdekes tomok váltanak fel, okosan leépül a muzsika, a vége egy hatalmas FX felhúzás.
A hatodik track a Monkey Dance minimal stílusban indul, Effekt-ek delay-ezve, ezt követi egy feszes lábdob alap, és egy morcos bassline. A kiállásban belassul az újra gyorsulás egy Moog effekt kíséretében történik, majd egy nagyon agyelmenős progiba alakul át. Igazi fesztiválzene.
The Beauty and Beast(New York to Chicago) a hetedik track 15 perces három tételből álló eposz. Itt elképesztő csavarásokat hallhatunk kibontakozni. Egy acapellával indul, amely kifejti hogy milyen kicsik is vagyunk a világban szinte csak porszemek. Monoton sűrű progresszív hangzás amiből nagyon szépen úszik elő a szállós szőnyeg. A kiállás a békebeli trance-es dallamvilágba repít vissza, majd az újraindulás konga dallama veszi át az irányítást.A második tétel igazi Chicago minimál a végletekig széttördelve. A harmadik tétellel megérkezünk New York-ba a tribal és a house világvárosi lüktetésével.
Child in Time (Slam Jr. remix) A rocktörténet egyik alapköve Slam Jr felfogásában elkészítve. Az orgona dallamból kiragadott motívum építi a számot, a teljes rock zenekari dobkészlet megjelenik és megállíthatatlanul sűrűsödik a kiállásig, ahol a vonósok veszik át a dallam alapot. Az újrakezdés egy új basszustémával akár Queen is lehetne, amire a gitárszóló teszi fel a pontot. A vége az orgona téma újra, kicsi változtatásokkal. Zseniális. Minden idők egyik legjobb rock zene remixe.
The End (Slam Jr&Daveslim remix) Tisztelgés az egyik legnagyobb zenei úttörő előtt aki egy nemzedék gondolkodását változtatta meg, A klasszikus Jim Morrison vocal XXI.-ik századbeli interpretálása.

Az album megszelídül és visszatérünk a kezdéshez. Amit mindenkinek jó szívvel ajánlok. Restart!!
Az album nagyon sok üzenetet hordoz magában, egy méltánytalanul elfelejtett, vagy a születésében meg nem értett gyémánt.

Strictly! @ Slam Jr. feat Cyrus – Analogism /2009/ full album mini mix by Shizuka by Misty on Mixcloud

Blackman /ReveLution/ ajánlása: Mike Oldfield – „Five Miles Out” és a „Crises” albumok (1982, 1983)

…..háááát, nincs könnyű dolga az embernek, mikor EGY lemezt lehet választania, amit „egy lakatlan szigetre vihet magával”. (Hisz kb. ez a kérdés…) Rögtön vagy ötöt sorolnék fel… de azt is csak nehezen kiválasztva a rengetegből.
A nyilvánvalót (azaz egy Depeche Mode-ot) most átlépem, és – kis csalással – Mike Oldfield két egymást követő albumát választottam ki, mert nem tudtam dönteni köztük. Az egyik az 1982-ben megjelent „Five Miles Out”, a másik a 83-as „Crises”.
Két fantasztikus albumról beszélünk, amelyek Oldfield legkiforrottabb, legkifinomultabb munkái közé tartoznak. Ezekben már a gitárok mellett megjelennek a lágyabb-keményebb szintihangok is, mert természetesen a 80-as évek első felére kibontakozó elektronikus új hullám Olfieldre is hatással volt. Mindkét anyag első fele (vinylen az „A” oldal) egy egybefüggő hosszabb instrumentális mű, míg a második részben rövidebb, többnyire vokálos számok találhatóak. Hihetetlen témák, nagyszerű hangok, zseniális énekhangok jellemzik mindkét lemezt, és munkához, elmerüléshez, inspiráció merítéséhez, de akár vezetéshez is kitűnő választás bármelyik.
A Crises-ről a kedvencem már az első hallgatás után nem a slágerré vált „Moonlight Shadow” lett, hanem a „Foreign Affair”, amelynek – mikor magam is elkezdtem zeneírással, zenekészítéssel foglalkozni – az egyik első dolgom volt, hogy remixet készítsek.
Mindkét album megjelent a közelmúltban, kiváló minőségben, újramasterelt formában, díszdobozban, ahol még egy DVD-ről 5.1-ben is élvezhetjük eme remekműveket.
Gyerekkoromban hozta haza bátyám mindkét albumot, és már akkor nagyon megfogott a zenei világuk. Azt el sem tudtam képzelni akkor, hogy évekkel később, 1999-ben a budapesti koncerten én leszek az „előzenekar”. Ez egy mókás történet volt, mert délután 4-kor felhívott Varga Dávid (aki a FREEE Magazin promótere volt akkor), és kérdezi:
– Szia, Blacky! Ülsz?
– Nem.
– Akkor ülj le.
– Oké. Mi történt?
– Akarsz Mike Oldfield előtt játszani?
– ………………he??? Most ez komoly?
– Igen, az.
– Ööööö….Igen…persze…
– Jól van, mert Te leszel az előzenekar. 6-ra ott kell lenned lemezjátszókkal, keverővel.
Köpni-nyelni nem tudtam….de ki tudott volna? 😀

Annyit hozzá kell tennem, hogy sok olyan zene van (akár album, akár DJ mix, amelyet bármikor szívesen meghallgatok. A fent említett újrakiadásokat nemrég szereztem meg, és ezért lettek mostanában újra favoritok nálam. Ha két hónappal korábban vagy később kell választanom, hogy mit ajánljak, akkor nagy valószínűséggel másra esik a választásom. 🙂


cover by Fekete „Diwex” László