Az elektronikus cigaretták nagy sikerének köszönhetően egy holland cég új fajta e-cigivel állt elő. A világ első e-joint-ja a cég szerint nem károsítja az egészséget, a termékcsalád fő ágazata pedig nem tartalmaz semmiféle dohány- illetve nikotin származékot, és a pletykákkal ellentétben THC-t sem.

A holland cég az elektromos cigit kifejezetten partikra, fesztiválokra, bárokba, és klubokba szánja. Úgy tervezik meghódítják Európát, éppen ezért már meg is állapodtak egy kínai gyártóval, aki pillanatnyilag napi 10.000- db e-spanglit gyárt le.

Az előállítás folyamán pedig növényi anyagokból kivont hatóanyagok, és aromák kerülnek bele, és a tervek szerint kapható lesz például görögdinnye, zöldalma, és meggy ízesítésben is. Maga a cigi pontosan ugyanúgy néz ki, mint egy bármilyen e-cigi, bár az alkotóinak igencsak jó a humorérzéke, ugyanis valahányszor beleszív az ember felvillan egy kenderlevelet ábrázoló ikon.

Mivel a cég holland, és Hollandiában köztudottan legális a marihuána fogyasztás, így a cég kifejlesztett egy olyan változatot is, ami tényleges tartalmaz marihuánát, és a tulajdonosa ha úgy gondolja folyékony THC-val utántöltheti amikor csak szeretné.

A cég egyébként a hivatalos facebook oldalán azt nyilatkozta, hogy semmiképpen sem illegális piacokat akar meghódítani, a terméke teljes mértékben legális, és nem céljuk rávenni az embereket a dohányzásra, se egyéb egészségre káros szokásokra.

Forrás: independent