Az idei I Love Techno 2014 hivatalosan is elkezdődött. Igaz még kicsit várni kell az eseményre, melyet November 8-án rendeznek meg a szokásos Flanders Expo-ban a belgiumi Gent-ben, de az ünnepség már elkezdődött.

Napvilágot látott a teljes line-up, melynek végre a technósok is szívből örülnek. Bizony, 2014-ben néhány kritikákkal teli év után újra visszatért a TECHNO az I Love Techno-ra.

A neves I Love Techno 1995 óta kerül megrendezésre. A látogatók száma mostanra átlagosan 35.000 főre tehető, akik számos országból érkeznek a belgiumi rendezvényre. Az ILT nem csak a techno-ról szól, számos más stílust képvisel, bár nem tagadás az elmúlt években ez a stílus a háttérbe szorult. Számos kritikát kapott a rendezvény, hogy jogtalanul használják már ezt a címet, hiszen alig volt techno-t képviselő előadó az előző line-up-okban. Úgy látszik nem volt hiába a sok csalódott megnyilvánulás, ugyanis idén végre a lista az erősebb irányzat nagyköveteivel is bővelkedik, mint Dave Clarke, Dj Rush, Jeff Mills, Marco Bailey, Len Faki, Pfirter, The Advent – live, csak hogy a legnagyobbakat említsük.

Nagy örömünkre a line-up további techno hívekből tevődik össze, mint Kr!z, aki a jelenleg legelismertebb techno kiadónál, a Token-nél szorgoskodik Inigo Kennedy mellett. A berlini Rødhåd, a Berghain népszerű vendége a dub techno vonalával fogja szembesíteni az ILT-re érkezőket. A. Brehme a brüsszeli Fuse klub állandósa, aki Peter Van Hoesen-el a brüsszeli vasárnapi afterbulik, a Technoon felelőse. Nem hagyhatjuk szó nélkül Paula Temple szereplését sem, aki a sötét futurisztikus vonal egyik népszerűsítője. A 22 éves Raving George szintén egy feltörekvő leányzó, aki most már a techno-ban kezdi megtalálni önmagát. Természetesen mi sem bánjuk, hogy Paula-val karöltve a gyengébbik nemet képviselik majd a rendezvényen.

Jól látható, hogy most már arányosan lett összeállítva a program, a techno éppúgy jelentős szerepet kapott, mint a Belgiumban népszerű elektro vagy a house. Nem maradtak le a headlinerek sem, mint Audion b2b Tiga, Boys Noize, Underworld -live, Paul Kalkbrenner -live vagy Vitalic. Ugyanakkor a house képviseletében jelen lesz az egyedi, erős basszusokkal megcsavart hangzásáról híres Loco Dice, a díjnyertes Jamie Jones, vagy a detroiti Jimmy Edgar.

Egy biztos. Itt van végre egy színvonalas és változatos line-up, ami nem csak a tinédzsereket csalogató divatzenéről szól. Újra előtérben a 4/4 úgyhogy élvezzük ki, amíg lehet. Kapja össze magát mindenki, aki elég motivált és szereti a techno-t, mert november 8-án vár minket egy igazi I LOVE TECHNO!

Full line-up:
A.BREHME – AUDION b2b TIGA – BOYS NOIZE – BRODINSKI b2b GESAFFELSTEIN – CLEAN BANDIT live – DANIEL AVERY b2b EROL ALKAN – DAVE CLARKE – DJ RUSH – DUKE DUMONT live – GORGON CITY – HAPPA – JAMIE JONES – JEFF MILLS – JIMMY EDGAR – KLANGKARUSSELL dj – KONG – KR!Z – LEN FAKI – LOCO DICE – MARCO BAILEY – MUMBAI SCIENCE – PAULA TEMPLE live – PAUL KALKBRENNER live – PAUL WOOLFORD – PFIRTER – RAVING GEORGE – RØDHÅD – SUPERDISCOUNT 3 live – TEN WALLS live – THE ADVENT live – UNDERWORLD live – VITALIC dj