Mint azt már olvashattátok, November 8-án ismét megrendezik a híres I Love Techno-t a belgiumi Gent városában, hagyományosan a Flanders Expo területén.

Több éves kihagyás után végre ismét hű nevéhez a rendezvény, hiszen újra bővelkedik techno Dj-kben a lineup. Az ILT több színes teremből áll és mindegyik terem másra specializálódik. A teljes line up már kikerült, most pedig a szervezők napról napra osztják meg, hogy melyik előadó melyik teremben áll majd a pult mögé. Nézzük, hogyan áll össze a lista jelenleg.
A GREEN room minden évben az érdekességekről szól, különleges live előadásokról és albumbemutatókról. A Superdiscount 3 tipikus french electro live, mely Etienne de Crecy, Alex Gopher és Julien Delfaud közös formációja és új albumukkal az ILT-n debütálnak. Duke Dumont leginkább produceri munkája által vált elismertté. Először lép fel a rendezvényen, amire februárban megjelenő albumával készül. Kong a house belga nagykövete, valamint a Studio Brussel rezidens dj-je. A Clean Bandit 4 énekesből álló csapatának hangzásvilága kicsit a Massive Attack-hez hasonlítható, akárcsak koncertfellépéseik, amiken táncosok hadával egészül ki a csapat a színpadon. Ten Walls, a slágerhimnuszokat gyártó ipari gépezet ‘Walking with Elephants’ című száma a nyár egyik legnépszerűbb zenéjének bizonyult. Az angol Gorgon City szintén vokálos, szerelmes zenéivel nyűgözi le a közönséget. A Klangkarussel csapata a „Sonnentanz” című slágerüknek köszönhetik népszerűségüket, mely 6 országban is a Top10 listák élén állt.


A RED room az a csarnok, ahol igazán formát ölt az I Love Techno. Nem véletlen a rendezvény idei vörös design-ja, mely szorosan összefügg ezzel a teremmel. A RED room rezidense évről évre Dave Clarke, ő a biztos pont, aki nélkül tényleg hitelét vesztené az egész kóceráj. Idén csatlakoznak hozzá a műfaj tiszteletreméltó veteránjai, a galaxis-idegenvezető, Jeff Mills, a hazánkban is gyakran vendégeskedő Marco Bailey és Dj Rush, aki úgy diktálja a tempót, ahogyan senki más. Raving George is kiérdemelte helyét a teremben, aki hazai terepen képviseli a techno női delegációját. Vitalic, a slágergyáros producer is ebben a teremben kapott helyet, aki kicsit átformálta stílusát mostanában, de ő is egy legenda, biztosan helyt áll majd a teremben.

A BLUE room-ban egyszerre hallhatunk house és techno muzsikákat az éjszaka folyamán. Az angol Paul Woolford a két műfaj ötvözéséből alakította ki játékstílusát, mellyel rezidens helyet vívott ki magának az ibizai Space-ben. Loco Dice szintén erős basszusokkal fűszerezett hangzásával páratlan előadónak számit a house szcénában, ahogyan Jamie Jones is, aki az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezettje. Underworld még azoknak sem újdonság, akik nem értenek a zenéhez, hiszen a ‘Born Slippy’-vel beleírták magukat a zene történelmébe. A. Brehme szintén hazai techno előadó, akinek rezidenciája a brüsszeli Fuse Club. Len Faki a páratlan techno producer és Dj, remixei örök slágerek a szcénában, gondoljunk csak Dastin Zahn ‘Stranger to Stability’ vagy Dj Hyperactive ‘Wide open’ átdolgozására.

A YELLOW room az elmúlt évek legnépszerűbb csarnoka volt, tele mainstream fellépőkkel és electro-val. Ez idén sem lesz másként, csak most többnyire b2b szettekkel dobják fel a hangulatot. A stílus legnagyobb ikonjai Tiga és Audion alkotják az egyik ilyen párost. Brodinski és Gesaffelstein már törzsvendégnek számítanak a rendezvényen, stílusuk egyik legnépszerűbb előadóinak számítanak. A detroiti Jimmy Edgar –t nem lehet egy műfajban meghatározni. Electro, dubtechno, funk, new wave megspékelve a ’80-as, ’90-es évek diszkójával, nála elmosódnak a határok, ha játszani kezd. A belga duó, a Mumbai Science idén adta ki ‘Deja vu’ című albumát, mely a Mixmag magazin szerint az év legjobb electro LP-jének bizonyult. Erol Alkan és Daniel Avery a terem fiatal befutott tehetségei, akik mára a dance fesztiválok húzóneveinek számítanak. Akik pedig már pótolhatatlanok, a YELLOW room és az I LOVE TECHNO sztárjai, a Boys Noise a rendezvény kemény magját alkotják.

A BLACK room számunkra is újdonság, de gyanús, hogy nevének eredete a sötét technóhoz kapcsolódik. Rodhad a német Dj már történelmi háttérrel rendelkezik a berlini klubszcénában, állandó vendége a Tresor, Ostgut vagy a Berghain kluboknak. Kr!z neve szorosan összefügg a Token kiadóval, az egyik legnépszerűbb techno kiadóéval, mely alá tartozik Luke Slater vagy Innigo Kennedy is. Pfirter, a szintén termékeny techno producer és Dj, hírnevét többek között a CLR-nél kiadott munkáinak köszönheti. Happa a szcéna egyik legfiatalabb versenyzője, aki tipikus angol indusztriális techno-jával kezdi meghódítani környezetét. Paula Temple pedig szintúgy a sötét techno-t népszerűsítő fiatal női Dj.

Egy-egy név még kimaradt a beosztásból, de hamarosan megtudjuk, melyik teremben foglalnak majd helyet. Addig is lehet tippelni, hogy vajon hol fog játszani The Advent vagy Paul Kalkbrenner.

http://www.ilovetechno.be/

Leo