Az angol fesztiválokon és a manchesteri Warehouse Project keretében elvégzett tesztek kimutatták, hogy ma egy extasy tabletta átlagosan akár 100 mg MDMA-t is tartalmaz.
Ez pedig óriási mennyiség! 2009-ben még olyan szerek uralták a piacot, ahol a legerősebb hatóanyag sem haladta meg a 20-30 mg-ot.
Fiona Measham, a Durhami Egyetem professzora szerint az ajánlott dózis tablettánként 70-75 mg lenne. Az angol piacon elérhető drog jelenleg különösen erősnek számít.
A szakértők szerint 100 mg már akkora mennyiség, amit nem szabad egyszerre megenni.
Az erős kábítószer jó hír a fogyasztók számára, ugyanakkor sajnos a túladagolásos halálesetek száma is jelentős mértékben megugrott. Az angol központi statisztikák 2013-ban 43 túlzott extasy-fogyasztással összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak, míg 2010-ben „mindössze” még csak 8-an estek áldozatául a szernek.
Ugyanakkor néhány haláleset lehetséges oka a PMA nevű adalékanyag felhasználására is visszavezethető. Az összetevőt számos tablettában kimutatták.
A szakértők azt tanácsolják, hogy aki nem biztos a hatóanyag tartalomban, az jó esetben is csak egy felet, de inkább egy negyedet vegyen be először és ha van rá mód előzetesen, nézzen utána valamelyik erre szakosodott oldalon.
Akinek pedig van egy szabad délutánja, az idén is kitöltheti a nagy drogtesztet.

Via [The Guardian]