2014. november 19-én volt 20. éve annak, hogy a Bernathy & Son bemutatkozott az FMK-ban, amelynek apropóján Bernáthy Zsiga több művésztársával együtt készül tisztelegni a két évtizedessé váló produkció előtt.
Bernáthy Sándor a 70-es évek közepe óta volt jelentős képviselője a hazai avantgárd művészetnek. Alapító tagja volt többek között a legendás A.E. Bizottságnak, később pedig a hazai techno ősapjaként járult hozzá a magyar undergound bővüléséhez és megújulásához. Ennek egyik eredménye a fiával, Zsigával alapított Bernathy & Son nevű live act produkció, amely Bernáthy Sándor 2012-ben bekövetkezett haláláig duóként működött. Azóta Zsiga szólóban viszi tovább a formációt – egyelőre.

Addig is, a Bernathy & Son létrejöttének 20. évfordulójára Bernáthy Zsiga több művésztársával együtt készült. Captain Knuckles egy kizárólag Bernathy & Son, számokból álló DJ mixet állított össze, Zsiga pedig egy új dallal rukkolt elő, amit Buda Gábor (Gabris) közreműködésével írt, és Bereznei Tamás készített hozzá videoklipet.

A mix hallgatható itt:

Bernathy XX – mixed by Captain Knuckles
https://soundcloud.com/bernathy/bernathy-xx-mixed-by-captain-knuckles

Videoklip megtekinthető itt:

Bernathy – Suburban Skyes
http://youtu.be/Ct7ZbWBFDSk