A tavasz egyik legjobban várt elektronikus zenei rendezvénye kétségkívül Fritz Kalkbrenner budapesti dupla fellépése április 16-án és 17-én az Akvárium Klubban!
Bármit is tesz le a zenei szcéna asztalára az utóbbi években Fritz Kalkbrenner, azt biztosan siker övezi. Napjaink egyik legkeresettebb elektronikus zenei előadóját a kilencvenes évek végén kerítette hatalmába a techno hordozta energia, majd néhány év partizás után saját zenék gyártásába kezdett. Hangját ismerhetik a Forms & Shapeskiadványról 2003-ból, Sasha Funk Bravo című albumáról, vagy Monika Kruse-os közös munkáiból, esetleg Alexander Kowalskival való együttműködéséből.
A nemzetközi sikert a 2008-as év és a Berlin Calling című filmhez készült Sky and Sand hozta meg, melyet bátyjával, Paul Kalkbrennerrel közösen szerzett.
2010-re produceri munkássága beérett és megjelentette első szerzői albumát, a Here Today Gone Tomorrow-t, mellyel végérvényesen kilépett bátyja árnyékából. Ezt követte a Soul Mates, majd a Sick Travellin’ olyan toplistás slágerekkel, mint a Little by Little,vagy a Get a life.
2014-ben a Ways Over Water című albumával világszerte meghódította a kritikusokat, 2015 elején pedig a Void című EP kivétel nélkül a rádiók játszási listáinak élére került.

A hihetetlen zenei karriert befutott berlini tehetség áprilisban a Ways Over Waterturné keretein belül tart dupla bulit a budapesti Akvárium Klub NagyHalljában.Fellépését hatalmas érdeklődés övezi, mire a legnagyobb bizonyíték az, hogy az április 17-ei rendezvényre alig egy hét leforgása alatt az összes jegy elfogyott!
Április 16-ra a jegyek korlátozott számban megvásárolhatóak az Akvárium klubban, vagy online az alábbi linkre kattintva: http://akvariumklub.hu/program/54d6ad7a0e327902af148222
Esemény: https://www.facebook.com/events/397893657046022]]>