A vadnyugaton mindig forró a helyzet. Nincs ez másképp Győrben, az ország nyugati fellegvárában sem, pláne ha az elektronikus party-k helyzetét nézzük. Ez az a város, ahol a közönség az évek óta tartó gondos nevelésnek köszönhetően mindig hálásan fogadja a jó bulikat. Ez az a város, ahova a DJ-k kivétel nélkül szeretnek visszatérni.
A többszörösen az ország legjobb klubsorozatának választott The Etiket évek óta a minőség kimagasló jelzője a térségben. A Club Vertigo pedig ezeknek az esteknek a közönség által szeretett otthona.
Ezúttal erre a két fontos pillérre helyezzük azt a tartalmat, mely méltán mondható az ország egyik legsikeresebb produkciójának.
Újra érkezik Győrbe a TRUESOUNDS – teljes legénységgel, egy egész éjszakás zenei kalandozásra.
Jó zenében és katartikus hangulatban nem lesz hiány, ezt bátran ígérhetjük.
DAVKO, GREGORY S, DANDY aka PETER MAKTO biztos kézzel hozzák majd azt hangzást, melyet egyedülállóan képviselnek az országban, és amelyet a TSalád már-már életérzésnek emleget.
A bemelegítést ezúttal is a srácok egyik kedvence: JUSTRICE prezentálja, aki szakmai alázata mellett a DEEP hangzások ismeretéről is ismert, de különös ismertető jele, hogy 118BPM-en hozza profi módon a WARM UP-okat, mely a party-k legfontosabb eleme. Korai érkezés erősen javasolt!
SIKZTAH ezúttal is a házigazda szerepében, de talán egy kicsit másképpen mutatja meg lemezlovasi profizmusát. Az est ívének megfelelően ezennel Ő is előveszi majd a különlegességeket és enged a kemény techno vonalból… vagy nem ?!?!? – egy biztos: az Ő szettje megfelelő pont lesz az “i”-n.
Tehát, nyugaton a helyzet az eddigieknél is forróbb lesz, ha a TSapat kezelésbe veszi a DJ pultot.
Várunk Titeket sok-sok szeretettel,
paTSi
TS CreW X The Etiket X Sikztah
Esemény: https://www.facebook.com/events/853648441348338/]]>