Simon Cowell neve ismerősen csenghet. Ő a kiagyalója olyan nagysikerű TV-műsoroknak, mint a “Britain’s Got Talent”, “The X Factor”, “America’s Got Talent”, “The X Factor USA”, valamint az „American Idol” zsűritagjaként is közreműködött. A minap pedig bejelentette, hogy már lázasan dolgoznak egy DJ-castingon, a műsor ‘Ultimate DJ’ néven fog futni.
Patric Moxey, az Ultra Music kiadó feje így nyilatkozott: „Simon Cowell igen kreatív ember. Ahogy azt már az énekeseknél megszokhattuk, a DJ-k esetében is a legjobb és leginnovatívabb nyersanyagból kíván dolgozni.” 
Némi aggodalommal figyeljük az eseményeket, ugyanis az egyik fő partner, a Yahoo egyenesen az „EDM világbajnokságaként” aposztrofálta a válogatót. Jövő tavasszal minden kiderül. Cowell éles kritikájáról ismert és ezúttal is helyet kap a zsűriben. Külföldi licenszről egyelőre nincs szó. Arról egyelőre még nem esett szó, hogy a jelentkezőknek pontosan milyen tudásról kell számot adniuk. Mivel egy hollywoodi szuperprodukcióról van szó, ne várjunk csodákat.]]>