A győri DumDum fesztivál az első elektronikus zenei fesztiválja a nyárnak, amit évek óta nagy érdeklődés előz meg. Ennek oka leginkább az, hogy Sikztah rendszeresen olyan előadóak hív a fesztiválra, akik valamilyen formában különlegesek, előremutatóak, vagy épp rendkívül népszerűek.
Mindez idén sem lesz másként, hiszen a bejelentett külföldi nevek olyan előadókat takarnak, mint Sasha Carassi, Industrialyzer (Live), Deborah De Luca, Brian Sanhaji (Live), valamint az Innervisions-höz nemrég igazolt Monoloc.
A külföldiek mellett pedig még érkeznek a magyarok is, akik a napokban lesznek bejelentve, és garantáltan még egyet fognak dobni az eddigi line up-on.
Érdekesség, hogy a főszervező Sikztah szerint az idei lesz az utóbbi évek legundergroundabb DumDum fesztiválja, amelyre ezúttal csak techno DJ-ket és producereket hívott.
Ami pedig szintén különlegesség, hogy a június 26-án Győrben megrendezésre kerülő fesztivált egy elég masszív warm up buli fogja megelőzni Budapesten, a VOLT Music Bar-ban. A bemelegítés sem szűkölködik ugyanis elhanyagolható nevekkel, hiszen érkezik Knobs, aki live szettel fogja hozzáadni a magáét, illetve érkezik Londonból Emery Warman, aki jelenleg épp Ibizán hajtja az ütemeket, és akinek zenéit nemrég Marco Carola is játszotta az azóta már legendássá is vált maratoni, 24 órás szettjében. Mellettük pedig a hazai elit egységet képviseli majd a Secret Factory, illetve a DumDum főszervezője, Sikztah is, akik ugyancsak nem arról híresek, hogy óvatos, összebújós zenékkel terhelnék a szórakozni vágyókat.
Az idei DumDum tehát kétségtelenül az egyik legizgalmasabb bulijának ígérkezik az évnek, ami június 26-án veszi majd kezdetét, és amit egy hasonlóan különleges warm up fog megelőzni június 12-én.
Ezekkel kapcsolatban pedig minden infót elértek a fesztivál eseményében: https://www.facebook.com/events/1638201516391701/
]]>