Nemzetközi sikerek és határokon átívelő munka: Árvai-Illés Emesével és Tarr Zsófival beszélgettünk.
– Mikor alakultatok? Kik alkotják az együttest? Mit kell tudni rólatok dióhéjban?
Emese: 2005 óta volt meg fejben a dolog, hogy együtt kellene zenélnünk, de igazából hivatalosan 2008 óta létezünk, ekkor láttunk ténylegesen munkához. Élőben 2010-ben mutatkoztunk be, debütáló albumunk, az Emerald City pedig 2012 májusában jelent meg. A lemezzel voltunk Dániában és Németországban is, itthon pedig játszottunk a svéd Covenant és a német De/Vision előtt, csak hogy kiemeljek pár nevesebbet. Két éve Londonba költözünk Árvai Krisztián producerrel, azóta  főleg online zajlik az ötletelés és a dalírás, így készült el a második album, a Harry Me, Marry Me, Bury Me, Bite Me, amely május 12-én debütált a német Basic Unit Productions illetve az észak-amerikai Negative Gain Productions gondozásában. Ezzel nemrég voltunk németországi turnén, ahol a Camouflage és a Solar Fake zenekarokkal együtt 10 német nagyvárosban koncerteztünk. A Black Nail Cabaret mellett más formációkban is aktívak vagyunk/voltunk: Zsófi Temesvári Balázs zeneszerző biodark projektjével, az I.O.N-nal, illetve a ROSINFLUX-szal is fellépett, én pedig közreműködtem a német elektronikus zenész Daniel Myer experimentális elektronika projektjén, az Architect legutóbbi albumán.
– Honnan jött az együttes neve?
Emese: A fekete körömlakk jelképezi, milyen frontról jövünk. A Cabaret pedig ezt lazítja fel picit.
– Ha jól tudom jelenleg Londonban éltek. Hogy érzitek magatokat kinn Angliában?
Emese: Igazából Zsófi, és rajta kívül szinte minden jó barátunk es a családunk Magyarországon él, ez a fajta elszigeteltség azért rányomja a bélyegét az ittlétünkre. De ez is csak egy állapot, nem fog örökké tartani. Addig is próbáljuk kihozni ebből a legjobbat. Amúgy a tapasztalatnak mindenképp örülök, amit itt szereztünk. Azt hiszem, kicsit változtunk mentalitásban is, jó irányba.

– Kellemesen sötét hangulat jellemzi a zenéteket. Milyen koncepció alapján írtátok az új album dalait?
Emese: Kevés az előre eltervezett koncepció. Egyszer csak szól a dal fejben, vagy legalább egy része és azt építjük fel. Hogy ez valahol mindig hordoz némi melankóliát, az ilyen veleszületett dolog lehet.
– Túl vagytok egy németországi turnén. Hogy sikerült? Milyen városokat érintettetek?
Emese: 10 nagyobb városban jártunk, többek között Berlinben, Drezdában, Hamburgban, Stuttgartban. Direkt nem akartam nagy reményeket fűzni hozzá, hogy aztán ne legyen csalódás, de az egész nagyon pozitívan sült el. Rengeteg új emberrel találkoztunk, akik hihetetlen szeretettel és rajongással fogadták a zenénket. Annak ellenére, hogy minden este kvázi új előadóként álltunk a színpadon és bizonyítanunk kellett, hogy figyelemre érdemesek vagyunk. Nagyon izgalmas volt, azt kívántuk bárcsak tartana még.
– Rengeteget cikkezünk Berlinről nap mint nap. Ti pedig itt mastereltétek az új albumot. Milyen emlékeitek vannak a várossal kapcsolatban?
Emese: Sajnos mindössze másfél napot töltöttünk itt a turné alatt, a maraton miatt még az Alexanderplatzról is lemaradtam. A mastermunkálatok online zajlottak, mint az összes többi zenei munka.
Zsófi: masterelés alatt valóban nem töltöttünk időt Berlinben, de korábban más céból már jártam ott és klassz hely. Ki tudja, talán egy nap odaköltözünk. Végülis az a fajta zene, amit mi játszunk, ott nagyon kelendő. Ahogy egy imserősünk is mondta: Németországban minden sarkon van egy szintipop banda…

– Kik voltak rátok hatással, kik inspirálnak?
Emese:  Huhh, lássuk csak, hosszú a lista és folyton változik. A 80-as évek darkwave-szintipop szekciójától kezdve a 90-es évek elektróján és grunge/punkzenéjén át mai experimentális előadókig sokminden. Illetve mostanában jazz gospel és soul, meg opera. Ezek az új dilijeim.
Zsófi: Nekem a keménymag isnpiráció terén a Radiohead, Brian Eno és a Boards of Canada, de hosszú lenne a lista, ha nekiállnék mindenkit felsorolni. Idehaza sokat tanulok Temesvári Balázstól (I.O.N., Rosinflux) és nagyon érdekesnek, inspirálónak találom Peter Ogi munkáját is, faszntasztikus elme.
– Mi a célotok? Hol szeretnétek tartani 5 év múlva ilyenkor?
Emese: Próbálok pragmatikus lenni. Azt tudom mit szeretnék idén és jövőre, aztán majd kitaláljuk hova tovább. Nem akarok nagyon ábrándozni, mert az még eddig csak hátráltatott. Meg lehet, hogy picit babonás is vagyok.
Zsófi: Nincs 5 éves terv, de ami biztos, hogy a németországi turné még több európai koncert megszervezésére inspirált. Ennek megvalósításán dolgozunk nagy erőkkel, keresünk segítséget a szervezéshez.
– Köszönjük az interjút! Találkozunk június 20-án, este 8 órakor, az A38-on! 
]]>