Beszélgetés Sven Väth-el, milyen hatással volt India az életére, karrierjére és miért foglalkoztatja ennyire a spiritualitás témája?

Egyszerre popsztár, klubtulajdonos, kiadó alapító, booking cég vezetője, itt van neki a Cocoon, mellyel 17 év után is ugyan akkora népszerűségnek örvend az Amnesia-ba. Emellett a vad élet mellett pedig országának kulturális nagykövete. Ez Sven Vath, aki már számos formát öltött és sikert sikerre halmoz tiszteletreméltó karrierjében. 1980-ban az ibizai Amnesia-ban napfelkelte után éppen Dj Alfredo zenélt, mikor egy különös érzés megérintette őt a táncparketten. Ekkor határozta el, hogy ő Dj szeretne lenni. A szigeten való első látogatása során megfogalmazódott benne valami más is, valami spirituális dolog. „Elkezdtem keresni a jelentését és értékét az egzisztenciális kérdéseknek”.  10 évvel később Sven Indiában kereste ezt az utat, hogy tovább égjen benne az a spirituális tűz, melyet  kiközvetíthet a világnak, éjszakáról éjszakára legendás Dj-szettjeiben.

Ifjú Gandhi

A legutóbbi indiai útjáról folyamatosan beszámolt Facebook oldalán, mely sokak érdeklődését felkeltette. Aki figyelemmel kísérte, annak segített sok mindenben megérteni magát az ikont, zenei ízlésvilágát és az élethez való hozzáállását. Most egy rövid beszélgetés során kerülhetünk közelebb az elektronikus zenei mogulhoz.

Mikor jártál először Indiába, mi vonzott ebbe az országba?

Elolvastam Hermann Hesse Siddhartha című könyvét. Ez tele van utalásokkal olyan vallási meggyőződésről, mint a hinduizmus és a buddhizmus. Olyan új értelmezéseket és hivatkozásokat tárt fel számomra, amiket saját magam akartam megtapasztalni. Mindez nagyon inspiráló volt és ez volt az oka, hogy 1990-ben először elutaztam Indiába, Goa-ra.

Még mindig visszajársz Indiába. Mitől ilyen fontos számodra ez a zarándoklat?

Az első utam során csak Goa-ban tartózkodtam, és elkezdtem utánajárni, mi ez a dolog, ami felébredt bennem. A következő évben kivettem egy házat egy barátommal – még mindig Goa-n, de akkor már sok kalandunk volt, keresztülutaztunk India többi részein és csak folytattam a kutatást. Ez egy szubkontinens, a titokzatos helyek felkeresése egy véget nem érő folyamat.
12 év elteltével visszatértem egy szintén feledhetetlen utazásra. India egyedülálló abban, hogy képes örömet okozni, majd csalódást, végül újra elgyönyörködtet. Egy homályos foltja a különböző érzéseknek, azoknak a kérdéseknek, amik arról szólnak, hogy hogyan működik minden, és azoké a lehetőségeké, amik mindenki számára rendelkezésre állnak és bárhol előfordulhatnak az életben.
Imádom ezt az országot és az embereket és minden megteszek azért, hogy jobban megértsem ezt. Ez itt bujkál valahol bennem.

Öreg Gandhi
Ez a fajta szellemiség az, ami befolyásolja a zenéd?

Természetesen. Minden, amit a zenében teszek, az egyenesen a szívemből és a lelkemből jön, ez diktál mindent, amit prezentálok. Bizonyos szempontból nem tudom ezt iránytani és még mindig nem értem, de szeretem.

A 80-as évek elején sokat beszéltél az ibizai hippi szellemiségről, mikor felfedezted a szigetet. Ez volt az, amikor először ráleltél erre a lelki oldaladra?

Határozottan kerestem az értelmét és értékét az egzisztenciális kérdéseknek, a világnak, az embereknek, különösen a közösségben való létezésről és ennek értelméről. Ibizán mindig is éreztem, hogy kapcsolatban állok olyan dolgokkal, mint a transzcendencia, a tudás, a nagylelkűség és a tolerancia. Ez segített, hogy megfogalmazódjon bennem valami és gondoskodott róla, hogy mindig ezt lássam magam előtt.

Úgy látom, szoros kapcsolatban állsz a buddhizmussal. Bár tudjuk, hogy nem vagy vallásos, de a buddhista hit irányítja valamilyen módon az életedet?

Van napi mantrám: Az élet az, amit te kihozol belőle!

Láttam fotókat a Facebookon, amint meditálsz. Ez olyan, amit rendszeresen csinálsz?

Nem, de ez egy fontos dolog. Most tudom, mikor akarok elmélkedni és hogyan tárjam a felszínre önmagam és a jóságot. Imádom, hogy ez most az életem része.

Gondolod, hogy ez a fizikai és szellemi létforma felel részben azért, hogy még mindig képes vagy fenntartani ezt az igényes életmódot (és élvezed azt, amit csinálsz)?

Igen – a szenvedélyekben való hánykolódás ami hajt engem és minden ami visszatart abban, hogy közben alázatos maradjak.

A fizikai egészség gyakran háttérbe szorul a szakmai célok érdekében a fiatalabb Dj-knél. Van valami tanácsod, hogyan maradjanak játékban olyan hosszú ideig, mint Te?

Hallgass a belső hangra, ne kételkedj benne és légy hűséges önmagadhoz!

Forrás: pulseradio.net