Régóta tudjuk, hogy Németország az underground elektronika fellegvára, az elmúlt évek során kimeríthetetlen olyan formációk robbantak be a nemzetközi színtérre, mint a house-t egy kis bolondsággal fűszerező Super Flu, aki április 29-én lép fel, vagy legnagyobb fesztiválok kedvencévé vált Andhim, aki pedig 30-án lesz az Akváriumban.
Persze a két szupertehetséges duót nem csak az otthonuk vagy lemezkiadójuk köti össze, hanem például 2012-ben kiadott Reeves című partyhimnuszuk. A szoros barátságot is ápoló csapatok ráadásul ezúttal két egymást követő napon állnak az Akvárium színpadára, hogy egy egész hétvégén átívelő basszushullámot szítsanak, amelyet aztán az elektronikus zene legkitartóbb szörfösei lovagolhatnak meg. A maratoninak ígérkező hétvégét április 29-én a Feliks Thielemann és Mathias Schwarz párosából álló Super Flu nyitja. A páros kellemes, dallamos house zenéjéhez olyan előadóktól merít ihletet, mint James Blake, Caribou vagy a Sigur Rós. A javarészt instrumentális elektronikában utazó duó legutóbb 2013-ban jelentkezett szülővárosáról elnevezett albumával. A lüktető elektronika pikantériáját az adja, hogy a srácok nem veszik magukat véresen komolyan, és pont vad képzelőerejük és remek humoruk az, ami annyira különlegessé teszi őket. A konvenciókat messziről kerülő Super Flu így bátran mondható az instrumentális elektronika germán pionírjának.
Április 30-án aztán a nemzetközi fesztiválok kiskedvence, az Andhim veszi át a stafétabotot. A saját stílusát szimplán „szuper house”-ként aposztrofáló duó hangzása egyedi, ami szenvedélyükből építkezik, és bizonyított tény, hogy a legnagyobb bulikban is megállja a helyét. Fellépéseik során szinte sugárzik az elszántság a színpadról, a bulihuligánok energikus, kreatív és szórakoztató módon mutatják be, hogy ők hogyan is értelmezik az elektronikus zenét. Nem is csoda, ha már körbeturnézták Európát és Ázsiát, de megvetették lábukat a legmenőbb amerikai klubokban is, nyáron pedig olyan menő fesztiválokon játszanak majd, mint a holland Awakenings, a horvát Hideout vagy a német Melt! Így kifejezetten szerencsések lehetünk, hogy a körút egyik állomásaként itthon, az Akváriumban táncolhatunk át egy éjszakát szettjükre.
Super Flu event: https://www.facebook.com/events/1669307260021557/
Andhim event: https://www.facebook.com/events/999178470152604/

 ]]>