Idén is Nyugat-Magyarország elsőszámú egynapos elektronikus zenei fesztiválja indítja a fesztiválszezont, amit Sikztah ezúttal június 24., péntekre datált.

A helyszín ezúttal is a félig szabadtéri Mundo lesz, amelynek hangulata évek óta tesz hozzá a legendás eseményhez.

Ezen évek során pedig valóban volt ideje legendássá válnia a DumDum fesztiválnak, hiszen jellemzően előzte meg mindig a korát a fellépők tekintetében. Hogy csak néhány példát említsünk: Sam Paganini itt tesztelte először Rave című, mára már mindenki által ismert ikonikus techno himnuszát, mielőtt nehézsúlyú világsztárrá emelkedett volna. Bőven a legnagyobb fellépései előtt járt már itt Boris Brejcha, vagy épp Mark Broom, vagy Deborah De Luca. A sort persze lehet folytatni Sasha Carassin, Monolocon, Brian Sanhajin, Guy Geberen és Extrawelten, Matadoron, Egberten keresztül Paco Osunaig és Industrialyzerig, sőt The Advent is járt már korábban nálunk. Egy biztos: a DumDum Electronic Music Festet okkal jegyzik az ország egyik leginnovatívabb e-zenei fesztjének, amely fennállása óta megkérdőjelezhetetlenül jelent egyet a térség egyetlen, ekkora volumenben értelmezhető elektronikus zenei eseményével.

A fellépők sora pedig ezúttal sem lesz kisebb a techno szerelmesei számára, mint eddig. Érkezik ugyanis mindenki kedvence, Cisco, vagyis THE ADVENT LIVE, a The Etiket falait már egyszer szétrobbantó JULIEN JEWEIL, és az ukrán techno-punk MARIKA ROSSA is. A külföldi névsor mellett a hazai szupport sem lesz egy cseppet sem elhanyagolható, hiszen nem mások feszítik majd a húrokat, mint HOT X, JAY LUMEN, SANFRANCISCOBEAT, MATEO & SPIRIT, AKOS VEECS – az esemény egészét pedig természetesen ezúttal is SIKZTAH hostolja.

A nyárindító elektronikus zenei támadás tehát ezúttal is a DumDumé, méghozzá június 24-én, a Mundoban, amelyre elővételben május 24-től érhetőek el a jegyek online a www.tixa.hu rendszerében, valamint az eseményben található helyszíneken.
Esemény és bővebb infók: https://www.facebook.com/events/731602083649214/
DumDum Electronic Music Fest Facebook: https://www.facebook.com/dumdumfest/

]]>