Ötféle csak a DreherFeszten elérhető sörspecialitás, háromféle friss, egyenesen a főzés, szűrés után érkező tanksör, háromszor több sörcsap és csapos – erre számíthatnak a különlegességek kedvelői augusztus 26-27-én az idén megújult, időtartamában és területében is kibővült sörgyárfesztiválon. Ráadásul igazi fesztiválbulira hangolt zenei felhozatalra is készülhetünk.
Nagy kihívás elé állítja a DreherFeszt a sörgyár sörfőző mestereit, hiszen tudásuk legjavát szeretnék nyújtani akkor, amikor a közönség egyenesen házhoz érkezik. A színvonalas zenék mellett természetesen jó söreiről ismert sörgyárfesztivál immár 2 napja alatt a vendégeknek alkalma lehet akár valamennyi sörspecialitást végigkóstolni.
A több hónapos előkészítő munka, ízteszt és válogatás után most végre kiderült, hogy melyek lesznek a DreherFeszt sörkülönlegességei, melyek csak itt érhetők el.
Találkozhatunk majd a kifejezetten ínyenceknek fejlesztett Dreher Legenddel, amely egy testes, füstös-kesernyés-karamellás ízvilágú félbarna sör, és az enyhén gyümölcsös, kellemes aromájú Dreher Reddel, amely vöröses-barna színéről kapta nevét. A különleges ízhatások kedvelők szeretni fogják a Dreher Floralt, melyben a bodzavirág édeskés és a komló kesernyés zamatai párosulnak. Nem utolsó sorban pedig nagy sikerre számít a hidegkomlós eljárással, Colombus komló hozzáadásával készülő Dreher Amerikai Komlós, amely a sörgyár új termékeként a polcokra is kikerül, viszont csak a DreherFeszten kóstolható meg pasztörizálás nélküli, tanksör változatban.
A Dreher Amerikai Komlós Tanksör mellett azonban a Calypso komlóval készülő Dreher Hidegkomlós Tanksör és a klasszikus Dreher Tanksör is megtalálható majd a kínálatban – ezzel a DreherFeszt lesz az egyetlen olyan sörfesztivál, ahol a legfrissebb, közvetlenül a szűrés utáni, eredeti ízű nedűk ilyen széles felhozatalával találkozhatnak az érdeklődők.
Ugyanakkor erősödik a fesztivál zenei palettája is, hiszen már két színpadon, valamint a hordókból és raklapokból felépített Rocklap kocsmában is zajlanak majd a koncertek és partik pénteken éppúgy, mint szombaton.
Míg a kisszínpadon többek között olyan Dj-k és fellépők váltják egymás, mint például a RIOT!, DJ Izil, a Mindigmás, a Basket Case vagy a Loving Arms, megalapozva hol a pörgős táncot, hol a chill-hangulatot, addig a nagyszínpad előtt garantált lesz a folyamatos fergeteges parti. A DreherFeszttől már jól megszokott underground és alternatív, illetve pop stílusban mozgó, igazi fesztiválbulira hangolt line up-ra készülhetünk. Velünk lesz a Péterfy Bori & Love Band, a Vad Fruttik, Žagar, az Ivan & The Parazol, az Akkezdet Phiai, a The Biebers és a Margaret Island és nem utolsó sorban a DreherFeszt hivatalos dalát jegyző SuperStereo is, amely vendégként köszönti majd a színpadon a Fedezd fel! című dalban közreműködő KRSA-t, azaz Tóth Kristófot, a PASO énekesét is.
Nem egy fellépő úgy véli, inspirálólag hat rájuk és a közönségre is a nem mindennapi helyszín, a sörgyár kivilágított patinás falai és a csak erre az alkalomra felhúzott romkocsmák egyedi hangulata, melyeket a látogatók töltenek meg élettel. Az együttesek egyébként egymás koncertjeit is várják, természetesen kezükben egy jó csapolt sörrel.
„Maximális módon igyekeztünk idén felkészülni a fesztiválra, nagyon finom sörkülönlegességekkel, remek együttesekkel és Dj-kkel, színes programokkal és túrákkal a sörgyárban, és nem utolsó sorban háromszor több sörcsappal és csapossal azért, hogy a kiszolgálás a megnövekedett terület és igények ellenére is zökkenőmentes legyen” – emelte ki Szabó Enikő, a DreherFeszt főszervezője.

A DreherFesztre ingyenes buszjáratok közlekednek az esemény alatt az Örs vezér terétől. A 2 napos helyszíni jegy 3500 Ft, az 1 napos 2000 Ft, mely egy, illetve két korsó sörre beváltható kupont is magába foglal.

További információ a jegyvásárlásról, elővételről és a rendezvényről: www.dreherfeszt.hu
https://www.facebook.com/events/106807799756505/

A DreherFeszt sörei 2016-ban:
Dreher Tanksör
A Dreher Tanksört a szűrést követően azonnal, pasztörizálás nélkül csapoljuk korsódba. Így a sör megőrzi természetes frissességét és különleges zamatát.
Dreher Hidegkomlós Tanksör – csak itt elérhető!
Kóstold meg most hőkezelés, azaz tartósítás nélkül a Dreher Hidegkomlóst is, így a legközelebb kerülve az egyébként is különleges ízvilágú sör eredeti aromájához.
Dreher Amerikai komlós Tanksör – csak itt elérhető!
Legfrissebb, tanksör változatában még intenzívebb arcát mutatja az Amerikai Komlós Dreher: erős aromája, keserű ízei a legkomolyabb sörkedvelőket is megszólítják!
Dreher Amerikai Komlós
Fedezzétek fel a hidegkomlós eljárással, Columbus komló hozzáadásával készült Amerikai Komlós Dreher határozott keserűségét, erős aromáját!
Dreher Floral – csak itt elérhető!
Illatában és ízében egyaránt élvezhetjük a bodzavirág egyedi, édeskés és a komló kesernyés aromáit, mely együtt egy tökéletesen harmonikus ízvilágot alkot, kedvezve a különleges sörök kedvelőinek.
Dreher Red – csak itt elérhető!
A Dreher Red 6%-os alkoholtartalmú, enyhén gyümölcsös ízű sör. Ígéretes karamellás aromája kellemesen telt ízzel párosul, vöröses-barna színe, valamint krémszínű habkorona teszi látványossá. Csak arra vár, hogy Te is felfedezd!
Dreher Legend – csak itt elérhető!
A Dreher Legend igazi kihívás, melyet testessége, tömör és sötét krémszínű habja, karakteres illata tesz különlegessé. Kiválóan harmonizál benne a fahordós érlelést idéző füstösség az erőteljesen kesernyés, pörkölt karamellás ízvilággal. Egy komoly sör, komoly sörivóknak. Ínyenceknek kötelező!
Dreher Hidegkomlós – Calypso komlóval
Speciális hidegkomlózás technikával főzött kiemelkedően komlós sör. Illatában és ízében egyértelműen dominál az aroma komló, amely nyers komlóra és zöld növényekre emlékeztető enyhén gyantás, citrusos, így frissítő hatást kölcsönöz a sörnek.
Dreher Classic
Jellegzetes pils típusú, világos sör, melynek karakteres keserűje és testessége kellemesen harmonizál. Tartós habja és aranysárga színe mellett az aromakomló gyümölcsös illata és a sör kellemesen csípős szénsavassága nyújt különleges sörélményt.
◾NAGYSZÍNPAD
AUGUSZTUS 26. PÉNTEK – 16:00 – 01:00
16:00 – 17:00 BEVILD
17:00 – 18:00 AKKEZDET PHIAI
18:15 – 19:45 ZAGAR
20:00 – 21:00 SUPERSTEREO
21:30 – 23:00 PÉTERFY BORI & LOVE BAND
23:00 – 01:00 UVCT BLOCK PARTY: WONDAWULF
AUGUSZTUS 27. SZOMBAT – 14:00 – 02:00
14:00 – 16:00 BEVILD
16:00 – 17:00 MARGARET ISLAND
17:30 – 18:30 THE BIEBERS
18:50 – 19:50 IVAN & THE PARAZOL
21:00 – 22:30 VAD FRUTTIK
22:30 – 23:30 SAMMIE BEATS
23:30 – 02:00 BEATMAN ’N LUDMILLA
◾ROCKLAP
PÉNTEK
17.00 – 19:00 VINISOUNDZ
19:00 – 21:00 SPANISH WAX
21:00 – 00:00 INFRAGANDHI
SZOMBAT
15:00 – 18:00 VINISOUNDZ
18:00 – 21:00 KOVARY – CLASSIC ROCK SET
21:00 – 22:30 DJ PALOTAI
22:30 – 01:00 SPANISH WAX
◾KISSZÍNPAD
PÉNTEK
16:00 – 18:00 REZA
18:30 – 19:30 PROMETHEANS
20:00 – 21:00 FOUND ITEMS
21:30 – 22:30 RIOT! – PARAMORE TRIBUTE
22:30 – 00:30 IZIL
SZOMBAT
14:00 – 17:00 REZA
17:30 – 18:30 INDEED
19:00 – 20:00 OXITOCIN
20:30 – 21:30 MINDIGMÁS
22:00 – 23:00 BASKET CASE – GREEN DAY TRIBUTE
23:00 – 01:00 LOVING ARMS]]>