Néhány héttel azután, hogy egy időre biztosan – soha ne mondd, hogy soha – bezárta kapuit London és egyben az e-zenei világ egyik legismertebb szórakozóhelye, úgy tűnik a klubhoz köthető kiadó és a mixalbum sorozat még tartogat meglepetéseket számunkra.
Egy nemrég kiadott sajtóközlemény kifejti, hogy Paul Rose, azaz Scuba volt az utolsó, aki játszhatott a Fabricben még 2016. augusztus 6-án. Valamivel azelőtt, hogy a klub önként bezárta volna kapuit a két sajnálatos haláleset miatt. Rose a mixalbum eladásából származó összes bevételét a #saveourculture kampánynak ajánlotta fel, tehát pénzt gyűjt ahhoz, hogy a Fabric a felmerülő jogi költségeit fedezni tudja. RESPECT!
“A Fabric nagyon fontos helyszín számomra, mint klubber és mint DJ egyaránt. Ezt a mixet néhány hete a stúdiómban, Londonban vettem fel. Ezen a ponton nem hiszem, hogy fontos lenne a módszer, miként is épül fel egy DJ mix. Ha jól hangzik, akkor ez minden, ami számít. Különleges keveréke régi cuccoknak, frissebb kiadásoknak és több vadonatúj zene is megszólal majd, valamint vegyesen találhatók rajta ismert producerek zenéi és olyanoké is akikről eddig még nem hallottatok, mert nem jelent meg tőlük szinte semmi.” – mondta Paul Rose.
Paul Rose zenéjére pályafutása elején inkább a drum and bass és dubstep hangzások voltak nagy hatással de a Fabric 90-en inkább a techno lesz a meghatározó. A teljesség igénye nélkül olyan előadók darabjai kaptak helyet a lemezen, mint Ben Klock, Carl Craig, G-Man, Donato Dozzy vagy Markus Suckut. Különlegessége még, hogy néhány kivételtől eltekintve az albumon szereplő összes sávon két, három esetenként négy különböző track szól egyszerre. A Fabric 90 megjelenésének dátuma 2016. Október 21.

Tracklista:
01.1 Digitaline – Astronauten
01.2 Patrick Cowley – Uhura
02.1 Dense & Pika – Crackling
02.2 DXC – Qua Đêm
02.3 Jason Cudmore – Crystal (Mike Servito’s 730 Reshape)
03.1 Nathan Melja – Make Rekkurds
03.2 G-Man – Fuchsia
03.3 Exercise One & Donato Dozzy – People Of Paprika
03.4 Dense & Pika – Mooger Fooger
04.1 Regis & Antonym – Simple Radical Practice
04.2 Blursome – Night
05.1 Ben Klock – Point Blank
05.2 Carl Craig – Demented Drums
06.1 Miss Fitz – Menternal (Villalobos In the Pipe Mix)
06.2 Alleged Witches – One Skilled In The Black Arts
007 Isaac Reuben – sas1711
08.1 Eric Cloutier – Palimpsest
08.2 DXC – Sâu sắc
09.1 Kamera – Consignia (Truncate Remix)
09.2 Pearson Sound – XLB
10.1 Donato Dozzy – Quadra Sette
10.2 Glaskin – Ultra Deep Field
11.1 Taylor Deupree – Untitled (Marco Shuttle Remix)
11.2 Surgeon & James Ruskin – Sound Pressure Part 3
12 Isaac Reuben – Echo Pulse
13.1 Literon – Freak Frequency
13.2 Markus Suckut – Symbiosis
14 Tallmen785 – Gear Shift
15.1 Sciahri – Ambiguity
15.2 DXC – Rạng Đông
16.1 Tessela – With Patsy
16.2 Wrecking Project – S-SONICS
16.3 Gunnar Haslam – Overcomplete
17.1 Scuba – Protean
17.2 Stenny – Consumer’s Tool
18.1 Jonas Friedlich – Praise Your Name
18.2 Kloves – Eksibit
19.1 kuf – Konflikt
19.2 Les Gammas – Guauanco (Cinematic Orchestra Remix)
19.3 Midland – Decompression Suite
19.4 Patrick Cowley – Uhura
Forrás: RA]]>