Korábban ITT irtunk David Salow munkásságáról, most pedig ismét friss hírek érkeztek róla. Szeptember hónapban két megjelenésre számíthatunk tőle, ráadásul két külön műfajban. A hónap elején jelent meg a Red Snow című EP-je a félig holland Egothermia gondozásában, a techno label Ruiz Sierra nevéhez köthető. Két track található az EP-n, Red Snow és a The Gerhardt címmel, melyek igencsak pozitív visszajelzéseket kaptak külföldről.


A másik megjelenése szeptember 19-én érkezett az argentín Massive Harmony Recordsnál. Kellemes, tiszta progressive house hangzás, a kiadványon az eredeti verzió mellett helyett kapott néhány feltörekvő név remixe is. Ilyen például ENAI, Damian Mazzeo és a Lost Days akiknek zenéit már hallhattuk rádióműsorokban vagy olyan ismert lemezlovasok szettjében mint a szintén argentín Hernán Cattáneo.

Ha szeretnétek élőben is hallani Dávidot akkor Október 6-án az Akvárium Klub / VOLT Music Bar-ban fellép a Switch sorozat következő állomásán. A sorozatnak készített promo mixébe alább tudtok belehallgatni:
]]>