A neves hazai zenészek közreműködésével készült B-oldal fotókiállítás utolsó felvonását rendezik meg az Akvárium Klub Magenta Caféjában október 28-án, este 18:30-tól. A Baltazár Színház javára tartandó jótékonysági árverés előtt és alatt utoljára lesz megtekinthető a kiállítás, utána az új tulajdonosokhoz kell becsöngetnie annak, aki meg szeretné nézni a kedvenc zenészeiről készült képeket.
A B-oldal fotókiállítás koncepciója az volt, hogy jól ismert külföldi és magyar albumok címéből kiindulva az alkotók újraértelmezték a kiválasztott lemezek borítóját, és ismert hazai zenészek és DJ-k főszereplésével megfotózták őket. Azaz a régi lemezeknek új borítókat kreáltak. A fotókat Szűcs Barbara készítette.
A kiállítás nagy sikerrel zajlott a nyáron az Akvárium Klubban és a nagyobb fesztiválokon: a Telekom VOLT Fesztiválon, a Szigeten és a STRAND Fesztiválon.
A szórakoztatás mellett a B-oldal fotókiállítás azzal a céllal jött létre, hogy a képeket a „fesztiválturné” után az alkotók és a szervezők – a VOLT Produkció és az Open Air Rádió stábja – elárverezzék, és az így befolyt összeget felajánlják a Baltazár Színháznak, amelynek színtársulata – Magyarországon egyedüliként – értelmi sérült színészekből áll.
A Színház örömmel fogadta felajánlást, képviselői, színészei jelen voltak a kiállítás megnyitóján, és természetesen részt vesznek az árverésen is.
Az árverésen – amelyre a szervezők mindenkit szeretettel várnak – licitálni a kiállított, fesztiválokat megjárt, eredeti és a képeken szereplő zenészek által dedikált fotókra lehet. A kiállítást Juhász Anna, irodalmár, művészeti vezető nyitja meg, az árverést pedig az Open Air Rádió színeiben Baksa-Soós Attila vezeti le.
Az jótékonysági ügyet támogató és a fotókon szereplő zenészek névsora:
Áron András (Apey & the Pea), Baksa-Soós Attila, Bauxit (Bëlga), DJ Mango, DJ Marvin (Bëlga), DJ Titusz (Bëlga), Frenk, Ganxsta Zolee, Kiss Tibi (Quimby), Korbucz Sonya (SONYA), KRSA (PASO), Ligeti György (Žagar), Linczényi Márk (The Kolin), Lovasi András (Kiscsillag), Makai László (Apey & the Pea), Minda Endre (Black Bartók)
Marge, MC Kemon (Irie Maffia), Még5Milliárd (Bëlga), Pajor Tamás, Palotai Zsolt, Papp Szabi (Supernem), Pásztor Anna (Anna & the Barbies), Prepelicza Zoltán (Apey & the Pea), Sena Dagadu, Szabó Csaba (The Moog), Szűcs Krisztián, Vitáris Iván (Ivan & the Parazol), Wahorn András, ef. Zámbó István, Zságer Balázs (Žagar)
A program
Időpont: 2016. október 28.,18:30
Helyszín: Akvárium Klub, Magenta Café
A kiállítást megnyitja: Juhász Anna
A Baltazár Színház képviseletében beszédet mond: Papp Beáta
Az árverést vezeti: Baksa-Soós Attila
FB oldal: https://www.facebook.com/boldal123/?fref=ts
]]>