Egyáltalán nem jártunk olyan rosszul azzal, hogy az EDM kiszorította a négynegyedet a Sziget partysátrából. Lett ugyanis egy sokkal menőbb szabadtéri helyünk, a raklapokból felépített Colosseum, ami a fesztivál egyik leglátványosabb helyszíne. Ez nyitja a Sziget programját, ugyanis már a legelső (vagy inkább mínusz egyedik) napon, déltől szól a zene. Napi 18 órában, hét napon keresztül dübörög a basszus. Itt lesz szinte a teljes hazai élvonal, valamint minden este fellép több külföldi DJ is. Az első nap rögtön egyik legnagyobb kedvencünk, Michael Mayer és egy másik nagy kedvenc, Agoria. A második nap hasonlóan erős lesz, Carl Craig és Mano Le Tough lesz a fő attrakció. A péntek a technoé! Újra hazánkba látogat két régi nagy kedvenc, The Advent és Marco Bailey. A hazai vonalat Hot X és Sanfranciscobeat képviseli, itt lesz a Many Reasons is. Szombati fellépőinknek sem kell bemutatni hazánkat, DJ W!LD többször járt már nálunk, hogy aztán a Kollektiv Turmstrasse-ről már ne is beszéljünk! Vasárnap Hernan Cattaneo és Henry Saiz fog fellépni, A hétfői headliner-ek Heidi és Jay Lumen. Lesz egy harmadik fellépő is, az ő nevét még nem publikálták. Kedden itt lesz ANNA és Matador,  a dzsemborit szerda hajnalban Gabor Kraft zárja.

update: A mai Sziget sajtótájékoztató alapján úgy tűnik, hogy Guy Gerber is jön. Közben felcserélték az utolsó két napot. Matadorék hétfőn lesznek.
colosseumuj