Az R33 februári bezárásával óriási folt keletkezett a budapesti underground térképén. A hely több volt, mint egy szimpla szórakozóhely, egyfajta intézményként, szellemi műhelyként szolgált hosszú éveken át. Ha jól emlékszem 2012-ben jártunk itt először, teljesen véletlenül és egyből megfogott az a fajta vibe, amit azelőtt leginkább Berlinben lehetett érezni. Tudtuk, hogy ez az a hely, amit mindig is keresünk. Volt olyan nyár, amikor többet tartózkodtunk itt, mint otthon. Több alkalommal szerveztünk ide bulikat, ennyire ideális körülményeket sehol máshol nem lehetett volna találni. Aztán elkezdődött a közelben folyó építkezés, ami egyre jobban bekebelezte a környéket.

„A kiegyezést követően, 1867-68-ban született az elhatározás, hogy megszüntetve  Pesten a magánvágóhidakat, helyettük – a város felügyelete alatt álló – közvágóhidat létesítsenek. A  középület terveit Julius Hennicke porosz királyi mérnök készítette. . Maga az építkezés 1870 tavaszán kezdődött meg, megelőzően nagy feltöltési munkákat kellett végezni a Duna közeli építkezéshez, közben pedig megteremtették a vasúti összeköttetést is (így az állatállomány nem lábon, hanem levágva lett Bécsbe szállítható). A Közvágóhidat végül 1872. július 27-én adták át ünnepélyes keretek között a város tisztségviselői. A főkapu két oldalát Reinhold Begas berlini szobrász által készített két értékes kőszobor díszítette, egy bivalyt és egy bikát ábrázoló alakkal (amiket később fémből öntöttek ki). A Közvágóhíd teljes területét lekövezték és útját kettős fasorral ültették be. Épületei közül a legjellegzetesebb a gépház feletti víztorony, előhomlokzatán Pest város címerével. A számtalan üzemépület mellett legfontosabb szerepet hatalmas hűtőháza töltötte be.” 

A Vágóhíd egyértelműen a fővárosi zenészvilág központjának számított az elmúlt években. Meghatározó központi helyszíne volt a magyar undergound és mainstream közösségnek egyaránt amellett, hogy sok vállalkozás épült be a telepre ami az itt próbáló zenészek / zenekarok igényeit egyaránt kiszolgálva élte minden napját. A Guitar.clinic, akik fenomenálisan értenek a hangszerek beállításához, restaurálásához, Kaos Amp aki az erősítők királya és természetesen a Bodega hamburgerező.  A hely egyből beszippantott minden zenészt, rég nem lehetett tapasztalni hasonló szellemiséggel működő alkotó közösséget. Tudtuk, hogy előbb-utóbb vége lesz a dalnak. Sajnos a létesítményt július végével minden zenésznek el kell hagynia és a hírek szerint szeptemberben már dózerolják is a helyet, hogy egy hotel épüljön a helyén.

Forrás: [rockstation.blog.hu]

vagohid2