Kategóriák: Kult

Mit csináljunk, ha fesztiválon lecsap a vihar?

Forróság és vihar. Ezt a két szélsőséges, ugyanakkor egymással szorosan összekapcsolódó időjárási jelenséget valószínűleg már minden fesztiválozó megtapasztalta életében legalább egyszer. Minden fesztiválunkat elöntötte már a vihar, az égiek legutoljára tegnap sújtottak le Sopronban, ahol a VOLT Fesztivál programjait egy időre fel is kellett függeszteni. 

Na de mit is kell csinálni, amikor beüt a ménkű? Az egyik legnagyobb veszélyt az ideiglenes építmények jelentik. Ezek ugyanis nagy szélben könnyen elmozdulhatnak, ezáltal pedig fokozottan sérülésveszélyesek. Számolni kell azzal is,hogy vészhelyzet esetén a látogatók nem megfelelően reagálnak. Különösen akkor, amikor a tömegnek amúgy sem tiszta a tudata.

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szabadtéri rendezvényekre vonatkozó paragrafusa tér ki arra, milyen előírásoknak kell megfelelni egy fesztiválnak. A törvény szerint:

  • a közlekedési útvonalakat ki kell világítani
  • biztosítani kell a menekülő útvonalakat
  • ezeket sötétedés után is jól látható táblákkal kell jelölni
  • ezekről előre kell előre tájékoztatni a látogatókat
  • és gondoskodni kell megfelelő mennyiségű biztonsági személyzetről.

Neked pedig ezekre a dolgokra kell leginkább odafigyelned:

– Maradj nyugodt! A viharok általában nem váratlanul érkeznek, a bejelentést követően még bőven van idő felkészülni és biztonságos helyet keresni. Ha viszont minden előzmény nélkül csap le a vihar, az tömegpánikot okozhat. Ilyenkor keressük meg a menekülési útvonalakat és kövessük a szervezők utasításait! Semmiképp se próbáljunk a helyszínről kiáramló tömeggel szembe haladni, azonos irányba mozogjunk és az szélei felé sodródva hagyjuk el a veszélyzónát!

– Kerüljük el a színpadokat és kordonokat! A fesztiválok általában nagy és lapos területen helyezkednek el. Az ott felépített színpadok és kordonok kiemelkednek eredeti környezetükből, ezáltal pedig vonzzák a villámokat. Úgyhogy vihar esetén messziről kerüljük el ezeket a helyeket! A villámcsapás nem csak a becsapódás helyén, hanem a környékén is károkat okozhat Fa  alá semmiképp se meneküljünk! Nemcsak a villámcsapástól kell tartani, de attól is, hogy ránk zuhan egy letört ág.

– Keressünk menedéket az autóban! Ha sikerül elhagyni a fesztivál területét, akkor ez a legbiztonságosabb megoldás. Az autó ugyanis Faraday-kalitkaként funkcionál villámláskor: mivel fémből készült, külső elektromos erőtér nem hatol be rajta, és mivel sem mágneses tér, sem elektromos tér nincs a belsejében, a bezárt autóban vagy repülőben ülő emberek biztonságban vannak.

– Ha nincs lehetőségünk biztonságos, zárt térre menekülni és a szabad ég alatt várjuk a vihart, akkor kuporodjunk le és guggoló pózban, karunkkal védjük a testünket. Ennek a póznak az alkalmazásával minimalizálhatjuk annak esélyét, hogy belénk csapjon a villám.

bendover

Legfrissebb posztok

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

4 óra ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

4 óra ago

A H!DE és a Prime Fm bemutatja: Dj Ruby az A38 hajón

Felkészültél? Június 15-én Sri Lanka, és Argentína után, ismét hazánkba látogat a progressive house egyik…

5 óra ago

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

9 óra ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

12 óra ago

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago