Jay Lumen egyedüli magyarként szerepel mindkét nagy party TV csatornáján. Ő az egyetlen, aki mind a BE-AT TV, mind a Dancetrippin TV égisze alatt látható és hallható volt már egy-egy élő mixszel. Ezúttal összességében immár negyedszer kattinthatunk Jay szettjére a Dancetrippin TV-n, videó formájában pedig másodszor.

Jay Lumen egyértelműen hazánk, nemzetközileg legfoglalkoztatottabb Techno lemezlovasa. Ezt nem csak folyamatosan telített turnénaptára mutatja méltó módon, hanem a világszerte érezhető médiaérdeklődés is.

Folyamatosan hallhatjuk, láthatjuk interjúit ugyanúgy, mint vendégmixeit, vagy élő videóit.
Nem csoda hát, hogy a két talán legnagyobb e-zenei csatorna is komoly érdeklődést mutat szettjei iránt.

A BE-AT TV például a madridi FABRIK-ban zajlott fellépését rögzítette legutóbb, majd tette közzé videó formájában, míg a Dancetrippin TV, az Amsterdam Dance Event-en, vonult fel videós csapatával, hogy közvetítse Jay showját. A Dancetrippin egyéb iránt, korábban már két vendégmix erejéig is felkérte Jay, eme videó előtt.

Legutóbb Belgiumban, Antverpenben kapták őt ” kameravégre” az Undercolor rendezvényén, ahol Nicole Moudaberrel volt közös estje.
Jay Lumen szettjéből ezúttal 43 percnyi szösszenetet élvezhetünk a Dancetrippin TV csapatának köszönhetően.
Az alábbi linkre kattintva ezt Te is megteheted:

Persze Jay Lumen folyamatosan turnézik világszerte. Játszott idén, Londonban, Madridban, Miamiban, Philadelphiában, Juarezben, megfordult a legendás holland Dockyard fesztivál Techno színpadán, ahol ő volt a headliner. Emellett a szintén világhírű 18hrs Festival egyik headlinere volt. Játszott Rómában, Barcelonában, Kairóban, Helsinkiben, Balin, de turnézott Ausztráliában is. Hosszan sorolhatnánk nemzetközi fellépéseit, ám ami talán fontosabb, mindezek mellett hazánkra is mindig marad idő a naptárában.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hallhattuk és láthattuk a The Etiket rendezvényén Győrben és az idén 25. alkalommal megrendezett SZIGET Fesztiválon is, melyről egy a teljes szettet rögzítő videó is készült.
A teljes szett videóját itt nézheted meg:

Jay Lumen tehát továbbra sem lép a fékpedálra, mi pedig ezt nem is nagyon bánjuk.