Az amerikai Tayrn Southern „énekesnővel”/YouTube hírességgel és az Amper nevű szoftverrel közösen készült album egyszerűen csak az I AM AI címet kapta, és ez a világon az első, amelyet teljes egészében mesterséges intelligencia írt. Habár eddig is igénybe lehetett venni az AI segítségét, az eddigi kísérletekben csak a dallamok készítéséhez és hangszereléshez kaptak segítséget az alkotók, amik alapján aztán ők állították össze a végeredményt. Az I AM AI abban különbözik az eddigiektől, hogy ez az első album, ahol az összes akkord, a számok írása és a hangszerelés is kizárólagosan AI által készült. A „művésznek” mindössze meg kell adnia a kezdőirányt a kívánt stílushoz és ritmushoz, a szoftver pedig előállítja a kész zenét.

Tavaly a rivális Flowmachines nevű szoftver ugyan már képes volt összerakni Beatles stílusú popzenét (ITT meg lehet hallgatni), de összességében az előállítás folyamata közelében nincs annak, amit most az Amperrel elértek. Az I AM AI hamarosan kapható lesz, az első szám pedig ’Break Free’ címmel már meg is jelent róla.

Az Electronic Beats szerzői ugyanakkor feltesznek egy teljesen helyénvaló kérdést: Ha az AI annyira intelligens, miért nem érez késztetést arra, hogy kitörölje a zenéből Tayrn szörnyű szövegeit? 😀 Alább meghallgatható tehát a ’Break Free’.

(via electronicbeats.net)