John Dahlbäck 1985. október 13-án született Stockholmban, egy közeli kis faluban nőtt fel, jelenleg pedig egy sokkal nagyobb faluban, Londonban él. Mind az anyja, mind pedig az apja zenészek, ahogy szinte mindenki a családjában az volt. Elképesztően fiatalon csöppent bele az elektronikus zenei világba, alig múlt húsz éves amikor már olyan előadók pörgették a lemezeit, mint Steve Bug, Michael Mayer, John Digweed vagy Sven Väth. Még mindig nincs 35 éves de teljesen eltűnt az előbb felsorolt előadók látóköréből. Na de mi is történt vele?

Idősebb unokatestvére, a techno fanatikusok által jól ismert Jesper Dahlbäck vezette be a house rejtelmeibe, John ennek hatására kezdett el komolyabban foglalkozni a zeneírással. Jesperrel később aztán közös produkciót is életre hívtak, Hugg & Pepp néven. Első lemezszerződését mindössze 15 éves korában kapta, miközben társai nagy része épp csak felfedezte magának a klubszcénát. Első, Music So Sweet-re keresztelt kislemeze a Chicagoban található Deep4life labelnél látott napvilágot 2002 elején, majd év végén jelent meg a The John Dahlbäck EP a hamburgi székhelyű, egyébként Steve Bug menedzselte Dessous Recordings égisze alatt. Szinte hihetetlen, de ekkor még mindig csak 17 éves volt.

Alig több mint két évvel később már egy világszerte elismert címke büszke tulajdonosa, a Pickadoll Records alapítója, ami saját szerzeményein kívül olyan előadók platformja volt, mint Sébastien Léger, a Dada Life, Style Of Eye vagy Özgür Can de itt jelentek meg például Staffan Linzatti sőt amit kevesen tudnak de Ida Engberg legelső munkái is. A kiadó egyébként 2009-ig üzemelt. Több ismert művészneve is van, például a Hug, Huggotron vagy a Kaliber.
Pályafutása elején hihetetlenül aktív volt! 2005-ben megjelent legelső nagylemeze a Shades of Shadow, de ugyanebben az évben adta ki a Man From the Fall albumot is, utóbbit egyébként Marc Romboy Systematic Recordings kiadójánál. Alig több mint egy év után, 2006-ban újabb albummal jelentkezett az At The Gun Show-val. Ezt már saját platformja, a Pickadoll Records prezentálta, ahogy később Winners & Fools-t is. Mikozben számos EP fűzödik a nevéhez olyan labeleknél, mint az előbb is említett Systematic vagy az osztrák Clemens Neufeld brémai Giant Wheel nevű techno platformja.

Még mindig csak 20 éves, amikor csatlakozik a kölni székhelyű Kompakt családoz. Először a kiadó K2 elnevezésű sublabeljénél jelent meg a The Happy Monster és a The Angry Ghost majd a Speicher sorozat 32-es darabján működött közre. Majd HUG néven 2007-ben itt jelent meg Heroes című nagylemeze is, rajta a Birds vagy a Fluteorgie című klasszikusokkal. 2008-ban piacra dobta a Winners & Fools-t, majd ebben az évben az angol BBC Radio 1 műsorában is szerepet kapott. 2018-ra kislemezeinek száma megközelíti a százat!

A kezdeti deep house darabokat fokozatosan váltották fel az electro houseok majd a francia Paradise Records-nak hála 2007-ben érkezett a Blink, amivel John zeneileg teljesen eltért ebbe az irányba. Öt sikeres év után megszűnt a Pickadoll és Mutants Records néven új címkét alapított. Első itt megjelent albuma – talán nem meglepő módon – a Mutants volt, amelyet 2010. májusában dobtak piacra és többek közt honfitársával, Sebastian Ingrosso-val dolgoztak együtt rajta. Hogy mennyire ebbe az irányba kanyarodott el, azt jól mutatja a 2014-es Kaskade & John Dahlbäck Feat. Sansa ‎– A Little More című sláger, amelyet közel 18 millióan játszották le Spotifyon. Legújabb nagylemeze a 2018-os Find a home. Igazán kár érte, mert ő is egy kiváló ügynök volt …

Borítókép: RA